»» ««
  fórumok / Szakmai fórumok / Búvárbalesetek -események és tanulságok

Ebbe az erősen tematizált* fórumba várjuk azokat a történeteket, amelyek búvárbalesetekkel kapcsolatosak, veled estek meg vagy ott voltál. Nem feltétel, hogy baleset legyen, ha csak meleg pillanat volt, aminek a vége jól sült el, de magában hordozta a baleset esélyét, akkor is itt a helye.
A történeteket emeljük ki a sima hozzászólások körül azzal, hogy az elején egy sort, mondatot vagy bekezdést vastagon írunk.
* Ez arra vonatkozik, hogy kizárólag a témával kapcsolatos hozzászólásokat várjuk, általános csevegésnek a fórum használhatósága, későbbi áttekinthetősége miatt itt nincs helye.


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


Első   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 . . . 105
 4975. Káplán 2013 máj 09. 18:04  
Jókor mondod ...
 4974. hopposztkopp 2013 máj 09. 17:55  
Önvédelem: önmentés. Kellenek a storik. Mert a nagykönyv rosszul van megírva. Alapesetben elmondja és tanítja mit kell tenni. Kész. Ennyi. Egy-egy példát mond ugyan arra, hogy esetleg így vagy úgy. Kevés.
Tanítani úgy is lehet: rendben, ezt nem így,  akkor számolj ezzel. Azt pedig másképpen, akkor úgy jársz. Mert az eredmény legtöbbször baleset és halál - mindenképpen elgondolkodik - ha csak nem eleve töltöttzokni.
Mikor (katonás szóval élve) ráböbben arra, hogy amit csinál az nem VICC, mégcsak fele sem tréfa és bizony másokkal is esett már meg nagyobb gond, akkor talán tovább marad köztünk mint búvár.
Úsztam áramlásban (no nem a Nyéki tóban) - mindig menekülőre vettem. Egyszer meg dekóbóján vitettem magam. Emlékeimben az él: egy gyönge kis áramlás és volt csapat, aztán meg nincs sehol senki. ☻  
Kerüld az áramlást mint a mozdonyszőkék a nyeles dolgokat.
 4973. Garfield33 2013 máj 09. 14:43  
Én is erős vagyok és akaratos, no meg főleg lusta, ezért aztán mellőzöm - ha lehet - az áramlás ellen való úszást. (Szerencsémre, ha muszáj, akkor sincs gond).

Egyszer történt, egy amúgy nem túl érdekfeszítő merülőhelyen (tán a Wadi Gimal nevü lepratanyán), amikor még ifjúbb és kezdőbb voltam: próbáltam rávenni a csacsi, sztahanovista guide-ot, hogy forduljunk vissza, mert rohadtul kell teperni a szembeszélben. ő viszont mindenképp tartani akarta a tervet. Erre jeleztem, hogy én felmegyek. Először megkérdezte a levegőmet (volt kb 130) és visszamutogatta, hogy a csoport együtt marad és megyünk előre. Okkés, kishaver. A háta mögött 2 perc alatt kitoltam a palack tartalmát az octopuson, majd odamentem hozzá és mutattam, hogy 50 bar van, felmegyek. Látszott a maszkon át, hogy vigyorog a trükkön, aztán teátrális mozdulattal elővette és megnézte a nyomásmérőmet.
Persze azonnal felszaladt a szemöldöke és leesett az álla (fogsorának köszönhetően a redó azé benn maradt a helyén). Egy darabig emésztette a dolgot, aztán jelezte, hogy menjek fel, merülőtárssal (aki szintén unta már).
Jó érzés volt sörrel a kezembe várni a hajón a hullafáradt társakat. Most sem értem, miért mondták akkor nekem azt, amit. A guide csórikám meg valszeg azóta sem érti, hogyan szívtam el 2 perc alatt annyi levegőt...
 4972. csergezerge 2013 máj 09. 10:51  
Azt mondják, okos ember más kárán tanul. Nem gondolom, hogy szigoritani kell a szabályokon, de ha betartod és betartatod azokat, csökkented a baleetek vagy "majdnem balesetek" esélyét.
Pl: Egyszeri guide merül a csoporttal, valaki roszul lesz (oktató a csapatban) visszamegy egyedül. Eredmény sajnálatos, mert meghal.
A bonci szerint "halála sosrsszerű" volt.

Tanulság: Ha valaki rosszul lesz a csapatban, nem engedem vissza egyedül, hanem visszaúszunk a hajóhoz, s amikor fent van a létrán, megyek tovább a csoporttal.
Nem mondom, hogy ezzel a "sosrsszerű" halál megelőzhető, de az esélye csökkenthető.

Én, amikor erről a sajnálatos eseményről először hallottam a hiteles!! történetet, akkor megfogadtam, hogy bár előtte sem engedtem vissza senkit egyedül, eztán mégúgy sem fogom.

Szóval igenis az egy-egy történet elemzésével, kibeszélésével igenis érhetünk el eredményeket, ezért is örülök ennek a topiknak.
 4971. hopposztkopp 2013 máj 09. 10:43  
Kössz.szépen! Bárcsak olvasná a kedves merülőtársam is, aki egy 15-ös palackot szívott nullra tíz perc alatt, mert megszokta, hogy ő erős, nagy és akaratos. 
A víz meg csak jön és jön.☺
 4970. Zook 2013 máj 08. 21:54  
akar egy jo cikk is lehetne belole, tok jo kis iras volt, bravo, öregem.
 4969. elche 2013 máj 08. 21:11  
No tessék, ebből máris leszűrhet magának tanulságot az, aki akar.
 4968. Garfield33 2013 máj 08. 16:13  
Nálam bölcsebbet?
Olyan nem nagyon akad.
 4967. azarabdémon 2013 máj 08. 15:26  
Ötven felettit ugyan ismerek, de bölcsebbet nem...:)
 4966. Garfield33 2013 máj 08. 15:20  
Eeegen, stimmel.
Persze az ember 50 felett már bölcsebb. Ugyan vedel reggelig, de a 20 merülésből kihagyja az éjszakaiakat  :-)
 4965. azarabdémon 2013 máj 08. 15:12  
Nem kell a nagyfiút/lányt játszani, ha valami várhatóan meghaladja a képességeidet, akkor azt kell mondani: kösz, ezt kihagyom. Sőt. Ha az illető önmaga nem mondja, a vezető, a merülőtárs vagy a haver néha legyen okosabb, mint maga a búvár és ne engedje.
Erre én is tudnék példát: mélymerülés, áramlás várt ránk. A túravezető oktató cinkelte és noszogatta (!!) egy hezitáló, akkor még kezdő fórumtársunkat, "jaj, ne máá, gyere velünk! hát ezért jöttél hogy a hajón maradj? vigyázunk rád" stb. Az oktatót igencsak határozott stílusban elhallgattattam (nem örökre). Fórumtársunk hál Isten a hajón maradt.
Nem az a fasza gyerek aki mélymerül és áramlik hajnalban, hanem az, aki azt tudja mondani, hogy MOST NEM.
Igen, tudnunk kell, mit képes megoldani valaki /mi magunk.

Szerintem például nagy gond az is, hogy sokan nagyon ritkán merülnek. 45 éves vagy, gyerekek otthon, meló stresszes, törleszted a lakást/kocsit - és egy szép napon 7 egész napra magad mögött akarod hagyni mindezeket egy szafarihajón. Nem merültél már egy (kettő, három stb) éve, az aktív mozgás is kiesik az időhiány miatt, állóképességed gyengus - és ott, akkor, a hajón be akarod pótolni mindazt, ami addig elmaradt. Iszol, hajnalig beszélgetsz, és a tervezett 20 merülésből mind a huszat abszolválni akarod, mert ki tudja mikor lesz megint lehetőség. Végre megint faszagyerek vagy, nem pedig a mókusdobon futó robot. És hiába tanították meg 10 éve egy tanfolyamon, hogy pl fújd ki a levegőt ha felfelé emelkedsz.. és hogy ne menj el a párod mellől...
 4964. Garfield33 2013 máj 08. 14:33  
Az áramlásos dolgot csak mint általános példát hoztam fel, de azért tudok válaszolni.

Ahány reef, ahány napszak, éveszak, annyi áramlás. Van, ahol tudod, hogy mi vár rád, van, ahol meglep. Néha szereted, néha meg nem.

1. Vörös tenger pl. Beknyarodsz a reef sarknál, és szembejön. Okosabbja visszafordul, a másik meg megy ellene. Ez bármikor feladható, ha elfáradsz, visszamehetsz vele az árnyékos részre. Persze van olyan hely, pl mélydél Small Habili, ahol ha meg akarod csinálni a 3 kört, néha ellene kell úszni. Simán kezelhető eset. Ha hülye a vezető és csak azért is ellene akar menni, lehet ellenkezni. Én pl már ültem le a homokra és mutattam, hogy ha akar, vigyen...

2. Mész a reef mellett az áramlással, ami erős. Ha sarokhoz érsz, rá kell tapadni a reefre, hogy be tudj fordulni. Nálunk volt kezdő csapattal helyi guide, aki kint úszkált 20 m-re. Hiába integettem, hogy jöjjenek közel a reefhez. Elértek a sarokhoz, naná, hogy elszálltak. Bója fel, csapat fel, zodi összeszed. Persze figyelni kell és akkor nincs gáz.

3. Ez Elfin, Brothersen meg Szudánban jellemző. Kimész egy lapos plató végére, arra visz az áramlás. Az erejéből eleve el kell dönteni, hogy vissza tudsz-e jönni. Ha kimentél és nagyon erős visszafele, akkor lapítás a padlóra, kihasználni a koralldombokat, visszamászni a védett részre. Ha nem megy, egymás segítésével sem, akkor a csapat együtt elszáll, bója fel, zodi jön.
Ennek a csúfabb változata, amikor kimész valahova nyugis vízben és közben megérkezik az áramlás. A helyzet ugyanaz, csak nem tudsz előre készülni rá. Voltunk már Szudánban messze a platótól (pöröly hajkurászás), amikor megindult. 40-en semmi nem volt, de 20-on nagyon erős. Persze ilyenkor hiába integetsz a feljebb lévő pánikoló búvárnak, hogy gyere lejjebb. Ilyenkor a vezetőnek el kell menni értük, amíg a többiek biztonságban vannak, és következik a fel, bója, zodiac megoldás.
Platóknál még előfordul az átbukó áramlás, amikor közvetlenül a zátony mellett lefele visz. Ilyenkor eltávolodsz kicsint a reeftől 5-10 m-t és máris rendben.

4. Maldiv style. Mivel eleve úgy készülsz, hogy brutál áramlás van, ezért van nálad reef hook. Lemész, kampózol, nézed a cápákat, aztán ha indulni kell, akkor szépen párban elszállsz az áramlással. Mivel ez tervezett, a hajósok pontosan tudják, hogy hol várjanak. Gyakran a kiindulási ponttól 1.5 km-re. De Pápuán volt 4+ km-es merülésünk is, cirka 20 perc alatt.

5. OMG (Oh My God) áramlás, mosógéppel. Amikor már a zátonykampó is kiegyenesedik. Volt rá példa. Különösen kamerával buli benne merülni. OG majd mesél  :-)
Itt nincs kecmec, itt repülés van.

Összegezve. Ahol tudják a hajósok, hogy áramlás van/lehet, ott úgy készülnek, hogy a búvárok messze sodródhatnak. Ahol meglepi az áramlás, ott baj is lehet belőle. A minimum, hogy a merülőpárok együtt szállnak el (ez Maldivon pl alapszabály). Ha megy egyben a csoport, annál jobb. De néha nem várható el, hogy egy elsodródott párt kövessen a csapat másik fele, csak azért, hogy együtt maradjanak. Nem beszélve arról, ha páran nagyon elvesznének, a többieknek van infó arról, merre lehetnek.  
Ja és még egy fontos dolog. Tudni kell, mit képes megoldani valaki. Nem kell a nagyfiút/lányt játszani, ha valami várhatóan meghaladja a képességeidet, akkor azt kell mondani: kösz, ezt kihagyom. Sőt. Ha az illető önmaga nem mondja, a vezető, a merülőtárs vagy a haver néha legyen okosabb, mint maga a búvár és ne engedje.
 4963. hopposztkopp 2013 máj 08. 10:38  
Azért tanulság képpen csak kérdezem a macsekot, hogy anno annál az áramlásos merülésnél: mi történt? Hányan kezdtek el lapátolni a vízzel szemben, hányan próbáltak elmenni jobbra-balra, ki próbált lejjebb és ki felljebb úszni? Egyáltalán mennyien érezték ezt viccesnek és hányan veszélyesnek? Maradtatok egyben vagy ki merre lát? (fenn az is van, hogy tanulságok)
Mert bár akinek valóban szüksége lenne a segítségre - akár ötlet szintjén is - azt biztosan nem érdekli, de mi nem ilyenek vagyunk. Nekem bitosan eszembe jut majd, hogy a Macsek mint nagy .... ezt hogy oldotta meg. Mert a szerencse az ma van, holnap meg nincs. Nem barátom.
Példa: megfulladt egy kedves ismerősöm, mert hányás közben levegőt vett. Azóta csak egyszer volt hasonló, de rögtön tudtam - kibírom levegő nélkül.

Okuljunk.  
 4962. Vanek 2013 máj 07. 19:37  
Egyébként tanulni a majdnem balesetekből is bőven lehetne. Ilyenből tán több is van, valami megoldás-féle is akadt (hacsak nem miss mázli volt a megoldás) és azt tán megosztani is kevésbé kellemetlen.
Amúgy gőzöm sincs, hogy ezt a bölcsességet most miért írtam le, de nektek se legyen jobb. :-P
 4961. azarabdémon 2013 máj 07. 18:53  
Sajnos honunkban a "balesetelemzési" (és még sok egyéb) "kultúra" is a béka feneke alatt van, természetesen most nem az építő szándékkal létrehozott Búvárbalesetes fórumra gondolok.

Emlékeztek, amikor tavaly egy 12 éves magyar kislány Ausztriában szörnyethalt síbalesetben? Tudjátok, mi lett a részletes balesetelemzésből? Ócsárlás. Olvasta valamelyikőtök a neten a kommenteket? Gyomorforgató és bicskanyitogató volt, élükön pár nagyszájú napbarnított síoktatóval ("ha én lettem volna az oktatója ez nem fordulhatott volna elő" "az én tanítványaim álmukban is tudnak hóekézni") és a síelni nem tudó (vagy magának megengedni nem tudó) réteggel ("miért nem sportolt valami egyszerűbbet") és még sorolhatnám a gusztustalanabbnál gusztustalanabb, pökhendi hsz-okat.
Először kéne egy kis kulturált magatartást tanulni, utána biztosan jobban kinyílnának a halk kapuk.
 4960. Káplán 2013 máj 07. 14:35  
4955 Utolsó mondata: legalább 5 rendszert tudok, aki ezt mondja.
 4959. elche 2013 máj 07. 10:55  
Tényleg csak ennyi, nem cél a világmegváltás.
 4958. Garfield33 2013 máj 07. 10:52  
Na jó, egyezzünk ki abban, hogy a balesetek tanulságai (és persze a hozzájuk kapcsolható esetleges tragédiák) elgondolkodtatják az embereket, hogy ésszel csinálják, amit.
 4957. Garfield33 2013 máj 07. 10:49  
Ebben is van igazság, pláne, ha többször előforduló problémából szűrjük le a tanulságokat, de azért az egy kicsint szürreál, hogy miközben kapjuk a pofánkba a 4 csomós áramlást, gyorsan recitálom a csapatnak a 2011. október 22-i DC cikket a túléléshez.
 4956. elche 2013 máj 07. 10:44  
Személyes példámat többször említettem már: nekem egy kritikus helyzetben segítségemre volt már, hogy fel tudtam magamban idézni egy baleset elemzésében leírtakat. És ennyi.
De mondhatok kézenfekvő példákat, ha úgy tetszik. Nem kevés elsodródásos balesetről adtunk hírt. És igen, ma már mindenki érdeklődik bóják, jelzőeszközök iránt, mert ha kicsi esélye is van ilyen problémának, akkor is kezelni kéne ha előfordul. Lehetett volna azt mondani, minek emlegessük ezeket az elsodródókat, nem figyeltek oda, béna volt a hajós is, hát kit érint ez?...
Szerintem nem azért érdemes erről beszélni, hogy mindig, mindenki, mindenhol betartson minden szabályt, hanem azért, hogy amikor egyszer a búvár döntési helyzetbe kerül, akkor jól döntsön. Ha egy embernek segít, az pont elég.
 4955. Bunny 2013 máj 07. 10:41  
Én ismerek olyan embert, aki pl. egy nyilvánosságra került baleset tanulsága miatt döntött jól, és került el egy esetleges balesetet. Úgyhogy nem, nem csak arról van szó, hogy kíváncsiság kielégítéséről szól. A szabályok nem alkalmazhatóak mindig, az emberek a szabályokat elfelejtik, de az megmarad az emlékezetében, hogy xy majdnem meghalt, mert ... és hoppá, ez az eset most nagyon kezd úgy kinézni, mit is rontott el az ott, mit mondtak mit kellett volna? Aha, emlékszem, na akkor én ezt amúgy csinálom.
Hol van az leírva, hogy ne ússz áramlással szembe? Sehol. Mégis, bizonyos embertípusnak bizony akár halálos megterhelést is jelenthet ha minden összejön. Melyik rendszer írja le, hogy ha 160cm  magas vagy és 140kg, este 11-kor buli volt, a szobatársad horkolása miatt nem aludtad ki magad, akkor a reggel 7:30-as "lehet lesz egy kis áramlás"-os merülést inkább hagyd ki?
 4954. rezgaras 2013 máj 07. 10:39  
Nagyon egyetértek veled. Sokat tanultam az itt megjelent leírásokból is. Jó, ha az ember fejében van egy pár kész séma olyan esetekre, emikor nincs idő hosszasan gondolkodni.
 4953. Garfield33 2013 máj 07. 10:35  
Hááát hogyne, minden balesetből lehet tanulni. Sőt. Mindenből lehet tanulni.

Ettől függetlenül nem láttam még senkit itt a fórumon (világos, ez búvárkodásról szól) érdeklődni egy közlekedési vagy munkahelyi baleset iránt, vagy annak miértjét firtatni. Megértem, hogy egy merüléssel kapcsolatos eset számunkra érdekesebb és fontosabb (lehetne), de most őszintén: a kíváncsiság kielégítésén túl milyen tanulsággal szolgálhat egy ilyen? Megállapítást nyer, hogy "néhány szabályt nem tartottak be, aminek a körülmények szerencsétlen egybeesése folytán tragikus eredménye lett". Pont.

A szabályok léteznek, azok betartása elvileg (hangsúlyozom, elvileg) predesztinál arra, hogy élve megúszod. Persze az emberek már csak olyanok, hogy nem figyelnek állandóan, így mindig is lesznek problémák. Az egyes esetek tanulságai pedig megmaradnak az aktuális hírek szintjén; nem hinném, hogy valaki a legközelebbi merülését azzal kezdené, hogy gondolatban végigveszi az elmúlt pár év összes elcseszett konstellációját...
 4952. hopposztkopp 2013 máj 07. 10:22  
Értelmes ember nem mondja: meghalt a hülyéje mert bagós, túlsúlyos volt. Értelmes bázis nem mondja: történt ami történt: sub roza.
Van kollektív felellősség! Itt aztán van! Amikor nincs infó, az is infó.
 4951. hopposztkopp 2013 máj 07. 10:12  
Időnként. Elszörnyedem, mikor látom, milyen apró és elkerülhető dolog miatt halt meg számtalan ember. Talán nálunk még a cocializmus átkaként lebeg az, hogy bármi történt felelős az sohasem volt. Ma sincs.
A ma életfilozófiája: légy önmagad. Mindegy milyen trágya vagy, neveletlen tapló, idióta hisztérika -  légy az.  Pedig járunk iskolába, próbálnak nevelni, talán körül is nézhetnénk példaképekre vadászva.  
Nem fogják fel az emberek: tízest lőni egy céltáblán csak úgy lehet, ha !!! Búvárkodni  - bármit csinálni  - úgy szabana, hogy ... Persze a türelmesebbje mondja: bízzuk ezt a jóistenre. Nos én ezt nem rá bíznám. Mi dolgunk, mi gondunk - mi oldjuk meg. Segít már az is, hogy beszélünk róla. Ne én aggodalmaskodjam. Rettegjenek a "felelőtlen laza fazonok".

 4950. Káplán 2013 máj 07. 10:09  
Igaz történet : halálos baleset történt. Az oktató leadta a kötelező baleseti kérdőívet, melyet a "Hivatal" "titkosított". Az oktató megtette a "dolgát", mondhatnám felmentve érezheti magát függetlenül a balesettől, a "Hivatal" pedig a tartalom "elérhetetlenné tételével"  - szerintem - cinkossá vált.
Papíron mindenki tette a dolgát. Ismerős eljárás?
 4949. elche 2013 máj 07. 09:58  
Látod, itt az a gond, hogy te is csak feltételezel, hogy valószínűleg az egészségi állapot volt az ok. Lehet. De az is lehet, hogy nem. És persze lehetett úgy is ok az általános kondíció, hogy szembe kellett úszni az áramlással vagy 300 métert kellett volna gyalogolni teljes cuccban. Én nem gondolom, hogy ebből ne lehetne tanulni.
De kényszeríteni nyilván senkit nem lehet, nálunk pedig maradnak a külföldről fordított baleseti beszámolók, amik esetleg nem tárnak fel minden részletet, mégis el lehet gondolkodni rajtuk.
 4948. Bunny 2013 máj 07. 09:57  
Azért sok mindent le lehet vonni az ilyesmiből is, bár a búvárbalesetek szerintem elenyésző része szól arról, hogy valaki nyugodt, csendes vízben 10 méteren nézelődik, lassan felemelkedve megtartja még az 5m/3p megállót is, onnan szintén lassan a felszínre emelkedik, és ott meghal.
De ha mégis ez történt meg, akkor a tanulság, hogy a dohányzás, a túlsúly a ... bizony akkora rizikófaktor, hogy tényleg az életeddel játszol. De mondom, a legtöbb esetben nem erről van szó, hanem igenis visszavezethető a baleset olyan esemény(ek)re, ami elkerülhető lett volna, és fontos lenne ezekről beszélni, hogy a következő ember amikor hasonló döntés elé kerül, jól döntsön.
 4947. Káplán 2013 máj 07. 09:56  
Ez simán gyávaság és a kapzsiság keveréke.
 4946. Garfield33 2013 máj 07. 09:51  
Azért ez már egy kissé hajaz a kolektív felelősségre, meg hasonlókra.
Sok esettben nem is klasszikus baleset történik, hanem haláleset merülés közben. Abból meg mit lehet leszűrni? Talán csak annyit, hogy dohányzott, túlsúlyos volt, vagy legalább volt valami rizikófaktora. Amitől ugyanúgy meghalhatott volna tenisz, séta vagy szex közben.
 
Ha pedig innen nézzük a dolgokat, nem csoda hogy sem a gyászoló család, sem pedig a vétlen merültető cég nem óhajt magára nézve negatív, vagy a hozzátartozók számára kegyeletsértő híreket közzétenni.
 4945. Bunny 2013 máj 07. 09:34  
Nem tudom ki nézi a légikatasztrófák sorozatot. Az mindig úgy végződik, hogy a baleset kivizsgálása és a következtetések levonása után ezt meg ezt megváltoztatták, hogy a repülés még biztonságosabb legyen.
Én a fő próblémát a magyar búvárbalesetek eltussolásában (és ebben egyaránt vétkes a szervező, a bázis, a család is!) abban látom, hogy mivel a baleset valódi oka sokszor nem derül ki, nincs levona belőle semmi tanulság.
Így egy hasonló baleset bármikor megtörténhet a jövőben, ergo egy következő ember esetleges halálához is köze lehet a balesetnek. Nagyon sarkosan fogalmazva abban közvetetten bűnrészesek azok, akik eltussolják a baleseteket.
Ez persze az én személyes véleményem.
 4944. csergezerge 2013 máj 07. 09:27  
Most erre mit irjak? Like?
Szomorú dolog. Most már arra gondolok, nem magyar bázison merültek, azért nem hallott róla senki.  
 4943. hopposztkopp 2013 máj 07. 09:08  
Közhely: aki hazudik, az lop is. Aki lop az....
Ami engem bánt az ilyen dolgokban mégis az "egy ember".  Ez az ember v.ki fia volt, esetleg v.ki párja, talán egy édesapa, jóbarát  - nem sorolnám. Nem csupán egyember. Valaki közülünk. Közhely a végére is: vétkesek közt cinkos aki néma.

Nem tudja - akit illet - nem is érdekli, hogy magát nullázza le,  az aki másokat semmibe vesz. Mifelénk.
 4942. csergezerge 2013 máj 06. 23:09  
Ja csak ezt a balesetet, annak megtörténtét nem búvár szerecsenfürdette, hanem független hírforrás. Mégis nagy a hallgatás.
 4941. hopposztkopp 2013 máj 06. 10:08  
Igen. A gondom alapja: mikor már indulok egy túrára azért kíváncsiságból kérdezem az éppen lenn lévőket. Milyen az idő? Nagyon jóóóó! Nem esik? (mert az utóbbi négy évben mindig esett mikor én ott voltam) Á,dehogy! Nagyon jó a víz is. Stb.
Tudom, hogy hazudnak, ők is tudják, hogy tudom és mégis ez a színjáték.  Szóval: baleset és mellébeszélés - szerecsenfürdetés.
 4940. kovax 2013 máj 05. 11:07  
az övé svindlernél van ...
 4939. azarabdémon 2013 máj 03. 07:50  
Ugye nem a te listád van náluk??
 4938. Garfield33 2013 máj 02. 21:09  
Egy ismerősöm ismerőse volt.
És ez az ismerősöm azt mesélte, hogy egy hónapja volt ugyanez a társaság ugyanezen a hajón, és akkor is történt egy haláleset.

(na most ez vagy igaz, vagy nem)
 4937. csergezerge 2013 máj 02. 16:16  
Az a "vicces", hogy kint sem tudnak róla semmit. :(
 4936. Bunny 2013 máj 02. 15:47  
Sajnálatos, nem hallottunk róla egyenlőre semmit. Mondjuk az a 120 kg és 45 év nem kimondottan az ideális összeállítás, hacsak nem szín izom volt. Valószínűsíthetőleg erről a balesetről se fogunk megtudni többet, mint a legtöbbről :( így aztán tanulságot is nehéz lesz levonni.
 4935. csergezerge 2013 máj 02. 10:33  
Tegnap kaptam egy levelet egy barátomtól.
"Szia Miki! Tegnap meghalt egy barátom, Ó**** A**** a Vörös tengeren búvárkodás közben. Nem tudsz esetleg valami részletet a történtekről, értetlenül állunk a dolog előtt és semmi infó egyenlőre. Még mondhatni kezdő volt (nagydarab, kb.120 kilós, 45 éves), de már volt jó párszor merülni tengeren. Magyarokkal volt kint, de nem tudom melyik csapatnál és melyik helyen. "
Valaki tud róla valamit?
 4934. Thomasbuvar 2013 már 23. 12:00  
Írja a cikk, hogy egy barlangot merültek Wood House -nál. Illetve, hogy ott két barlang található. A sekélyebb 82 méteren (a másik 103-on)... Egyébként az oktató srác mélymerülési rekordja 200 méter volt.
 4933. elche 2013 már 23. 11:53  
Én is csak annyit olvastam róla, hogy egy mély barlangba merültek, de többet nem.
 4932. bcslaci 2013 már 23. 11:50  
 4931. hopposztkopp 2013 jan 10. 12:00  
v.hogy így - bár ez mostani.
 4930. Garfield33 2013 jan 07. 14:52  
Tapsikám, ellőtted az "hopp-féle érthető hozzászólások" éves keretének 50%-át.
De megérte.
 4929. hopposztkopp 2013 jan 07. 11:03  
Javíts ki ha. Szóval az ember teljességgel alkalmatlan az életre, ha nem tudja a látszólag okosabb emberek ötleteit magáévá tenni. Felépített vasakarat, szabályok, elvárások és öntudat legyen ám!
Nos. A teremtő engem is szeret, mert mindezek hiányában és akár ellenére is valahol magára ismer bennem. Mert nagy játékos. Mert férfiként gondolkodónak írjuk le, ezért. Egy férfi legjellemzőbb tulajdonsága, hogy játszani akar. Mindig, mindenhol és mindennel. Ez az élete. Kérdezz csak nőket is. Nem fognak megcáfolni. Barátokra, kollégákra és társakra is úgy tekintek mint magamra. Szeretem a lalásokat. A teremtő is szereti őket, mert nem lenne ilyen sok belőlük. Gondold meg: jobban jársz velünk, mint nélkülünk.
 4928. áááááávadász 2013 jan 05. 16:55  
sokszor nyílt már ki a bicska a zsebemben az írásaidtól, ez sem kivétel alóla. elsőre majdnem beszóltam, aztán mégse. ma találtam egy írást, és eszembe jutottál. használd egészséggel, hátha...
 4927. Káplán 2013 jan 05. 14:46  
Értem én, de mitől megy?
 4926. hopposztkopp 2013 jan 05. 11:17  
A nem hittem volnára: Kalamata, kis kikötői körforgalom. A kocsi (nyitott kis kétajtós pözsó) becsusszant a vízbe két hajó között. A két fiú - nem bekötve - lefejelte a szélvédőt. Beájultak, megfulladtak az egy méteres vízben. Pedig szinte azonnal kiszedték őket.
Magam kára: SV Marak. Vihar után, még hullámzó tenger, de már jó idő. A hullámok csapódnak a sziklafal oldalához. Peremes a part, hát odamegyek, mert. Jön a hullám, csapódik a peremnek, előttem a víz magasan függőlegesen fel.
Ez csodás! Csakhogy egy kis idő és mintha megemelkedne a szint és már látom ez a hullám engem is telibe kap majd. Sebaj. Lekucorodom és megkapaszkodok a kőbe. Jön a hullám és hanyatvág. Szerencsére nem a falig. Jön a következő és az is magas - nincs mese szembe beleugrom és úszom lefelé. Azután a kikötőig a strandra. Kijövök, megállok  - aki rámnéz kérdi : cápa? Vagy? Barátom felesége veszi a jódos fiolát és keni: a kezeimet, a fenekemet, a lábamszárát mert a vágásokból folyik a vérem. Rendesen.
Szerencsés vagyok.  ( a hét életemből egyet már eljátszottam, tudom.)
Első   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 . . . 105
Fórum v1.104 - © 2007-2018 Bunny

Merülőhelyek

Aruk Giftun

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 11m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés