Sivatag - rózsa nélkül
Vörös-tenger4/4. oldal
Új nap és a második csalódás: El Bab Abu Dabab
Háááát... Úszás közben Kovács Ákos "Halott virágok illatát nyögik a fák, és megrázkódik a táj: valami végetért, valami fáj" sorai jutottak eszembe. A merülés unalmas volt, látnivaló kevés. Utána összehúzott szemöldökkel néztünk Basemre, hogy azért ezt mégsem kellett volna... Gotat Abu Dabab II.
Kissé pesszimistán indultunk a hely másik reefjére. Bár kaptunk egy ígéretet arra, hogy ha nem élvezzük, lenyakazhatjuk Basemet, de ez nekünk az előző merülés után kevésnek bizonyult. És mégis: nagyon jó merülés volt. A Shagra környékén szokásos élővilág mellé jött még egy kisebb elsüllyedt szafarihajó is, a Heaven. Hát, én nem így képzelem a Mennyországot... Roncsnak nem nevezném, mert inkább egy háromnegyedéig szétmállott fadarab volt, de sokat vicceskedtünk körülötte, és valahogy mindenkinek visszatért a jókedve a merülés alatt. Nem első számú hely, de nem is rossz. Talán kissé el voltunk már kapatva, mire ide értünk. Talán. Kissé. Mindenesetre Basem túlélte.
Aznapi harmadik merülésünket a házi zátony északi részén követtük el. Kutyafülü (ez én lennék...) 100. merülése volt ez, amolyan igazi élménymerülés, ami a látnivalókat és a körülményeket illeti. Áramlás nuku, nyüzsgő halak, kellemes vízhőmérséklet, barátok, satöbbi. A merülés első felében meglepetésként kezembe nyomtak egy táblát, amire Kati 100-at írtak, és egy tortát rajzoltak. Azóta, ha valakinek megmutattam az erről készült képet, rögtön gratulált a 100. szülinapomhoz. A vízből kijövet aggódó pasim (bizony ám, a híres Szigorú, alias 6ásvadász) gyorsan lebeszélt mindenkit az ilyenkor hagyomásnyos uszonycsapkodásról. Lemostuk a cuccokat, és kényelmesen elhelyezkedtünk a büfénél. Épp Mohey-val, az egyik divemasterral beszélgettünk tengerbiológiáról, politikáról, vallásokról, szóval nagy beszélgetés volt, amikor megjelent kedvenc divemasterünk. Megkérdezte, hogy tényleg most volt-e a 100. merülésem. Azt hiszem, arra még volt időm, hogy igennel válaszoljak, bár olyan hirtelen kaptam a nyakamba azt az üveg felrázott kólát, hogy nem is tudom, mi volt a sorrend. Közben Basem nevetve kiabált, hogy: Ünnepelünk! Ünnepelünk! Jót tett ez a móka mindenkinek, mert ekkor már látszott az arcokon, hogy bizony csak 1 merülés választ el minket a hazameneteltől. Ez a tény pedig nem derített jókedvre senkit.
Az utolsó merülés: házi zátony, észak
Mindenki időben megjelent, és gyorsan összeszerelt. Kora reggel volt, az előző estihez hasonló kellemes merüléssel. Nem lopom az időt azzal, hogy részletezzem, miket láttunk, az utolsó merüléskor már a terülj-terülj asztalkám volt a természetes, erről pedig már sokat írtam. A merülés végén Roland integetéssel búcsúzott a tengertől, de mi többiek sem voltunk nagyon feldobott hangulatban. Micsoda hülyeség: tudjuk, hogy merülünk még sokat, de valahogy nem akaródzott kijönni a vízből. Nem sokkal a merülés után percek alatt megszerveztünk egy meglepetés breafinget Basemnek. Mindenki benne volt, mert úgy éreztük, hogy hiába volt a dolga, hogy minket merülni vigyen, annál sokkal többet tett értünk. Megérdemelte, hogy ezt megköszönjük, persze, a magunk módján... Roland és Gábor ellopta a tábláját, amire a reefeket szokta rajzolni, és megfestették az elmúlt 7 eseményeit. Volt ott elzárt palackú divemaster összekötözött lábakkal, hiányzó uszonnyal, és sok genya magyar búvár körülötte. Dugong áthúzva, na meg a sarokban néhány fucking dolphins, akikkel az volt a bajunk, hogy csak egyszer találkoztunk velük. Roland tartotta a breafinget, én pedig elmondtam egy viccesnek szánt összefoglalót a hét eseményeiről. Basem meghatottan hallgatott minket, és mentegetőzött, hogy elnézést a dugong miatt, de legalább visszamegyünk, mert nagyon megkedvelt minket. Mondtuk neki, hogy ne izéljen má´, hisz ez tök jó volt, persze, azért ejnye-bejnye. Vége, de csak az első shagrai kalandunknak.
Biztosak vagyunk benne, hogy folytatása következik.
Havasi Katalin
Kapcsolódó galéria: Egyiptom - Shagra
(átlag: 5) átlagos nehézségű 
Budapest
