Három hét a Sea Shepherd hajóján
Környezetvédelem1/3. oldal
Már többször olvashattunk a tengeri emlősök védelméről Kristóf Veronika tollából. Ezúttal önkéntesként szerzett tapasztalatairól mesél nekünk.
Ez a cikk 5 hónap alatt készült el, mert minden leírt mondat újabb és újabb élményeket elevenít fel a lelkemben és kalandoztat vissza "A HAJÓRA". De örülök, hogy végre megírtam, mert szeretném, ha az olvasók tudnák, hogy olyan szervezetet képviselek időről időre ezen a honlapon, melyet személyesen ismerek, és melynek hitelessége megkérdőjelezhetetlen!
2005. augusztus 30-án életem eddigi legfontosabb e-mailjét olvashattam: elfogadták jelentkezésemet, elutazhatok 3 hétre, a Sea Shepherd környezetvédő szervezet hajójára - mely éppen a Galápagos-szigeteknél tartózkodott - önkéntes aktivistaként.Az események innentől felgyorsultak. Korábban - előrelátóan és főleg a biztonság kedvéért - minden kötelező és javasolt védőoltást beszereztem; Ecuadorban, illetve Galápagos-szigeteken járt utazók tanácsait meghallgattam. Nem volt más hátra, mint a repülőjegyek beszerzése, szállásfoglalás Quitóban, biztosítás megkötése és utazás az ismeretlenbe...
Az Internetről nagyon sok hasznos információhoz jutottam Ecuadorról, de ennek ellenére Amszterdamban a továbbutazás előtt vásároltam egy Lonely Planet útikönyvet, mely talán a legjobb felépítésű, komplex és nélkülözhetetlen útikönyv.
Utazni jó és izgalmas. A légitársaság nevét nem írom le (hiszen ez itt nem a reklám helye), bár a városról könnyedén kikövetkeztethető. Nekem nagy szerencsém volt a repüléssel is: pontosság, kényelem, figyelmesség jellemezte a légitársaság munkáját. És megkönnyebbülten emelhettem le sértetlen bőröndömet a csomagkiadó szőnyegről. Azt hiszem, a gyakorlott utazóknak nem kell magyaráznom ennek a momentumnak a jelentőségét!
Quito-ban névre szóló táblával várt a transzferbusz, és elvitt a lefoglalt panzióhoz. Csak másnap tudtam tovább repülni, mert óceánon túli járatokhoz (esetleges késés, technikai probléma miatt) aznapra nem javasolják a csatlakozást. Így érkezéskor is és hazafelé is 1 éjszakát el kellett töltenem a Világörökség részét képező Quitoban. Német tulajdonú panziót választottam az Interneten, szolid, tiszta szobákkal, és nyugodt környéken. A tulajdonos ellátott néhány praktikus tanáccsal, és bár ott lapult a táskámban a Lonely Planet, lebeszélt arról, hogy egyedül, láthatóan turistaként várost nézzek... Szem előtt tartva utazásom tényleges célját, a biztonságra szavaztam, és Quito csodálatos látnivalóit nem kerestem fel. (Az európai, 3 sávos mobiltelefonok sajnos nem működnek Equadorban, azonban a fővárosban kb. 100 méterenként találhatunk Internet-café-t, ahol olcsón lehet internetezni, és nemzetközi telefonhívásokat lebonyolítani.)
Álmatlanul vártam a hajnalt, hogy jöjjön értem a transzferbusz, és indulhassak tovább a nemzeti légitársaság gépével a misztikus Galápagos-szigetekre.
A kontinenstől nagyjából 1000 kilométerre a Csendes-óceánban megbújó Galápagos-szigetek egyikére, San Cristobalra érkeznek a repülőjáratok. (Az érkezőknek belépéskor 100 USD környezetvédelmi adót kell fizetniük.) Onnan tovább kicsi (tíz fő utas és két fő személyzet) motorcsónakokkal lehet átjutni a szigetcsoport többi tagjára. San Cristobal mellett, a kb. 2,5 órányira fekvő Santa Cruz a 2 leglátogatottabb sziget.
Santa Cruz szigetén, a főváros, Puerto Ayorta kikötőjében, Academia Bay-ben állomásozott a Sea Shepherd Farley Mowat nevű hajója, melyet méltóságteljes fekete színéről már a motorcsónakból felfedeztem. 3 napos fárasztó, de zökkenőmentes utazás után végre megérkeztem a dokumentumfilmből és az internetről már oly jól ismert hajóra.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 4.6) átlagos nehézségű 
Thaiföld
