Hola, Arinaga!
Utazási élmények1/2. oldal
Búvárkarrierem kínos pillanatai között tartom majd számon, ahogy Gran Canarián a merülés után a sekély vízben próbáltam feltápászkodni a csúszós sziklákon, miközben a partot ostromló Atlanti-óceán hullámai lökdöstek.
Egy órácskával előtte óvatosan dőltem a sekély vízbe az Arinaga nemzeti parkban, hogy a mélyebb részbe evickélve várjam meg két társamat. A merülést Dave, a Dive Academy főnöke vezeti, és egy őszes hajú angol úriember tette teljessé a csapatot. Az első pár pillanatban csak a szivárványhalak cikáznak körülöttünk, majd nagyjából 5-6 méteren tűnnek fel a tintahalak. Mindig is nagyon érdekeltek ezek a különös lények: ahogy változtatják színűket és teljesen kiismerhetetlen módon mozognak a vízben - élménnyé teszi a találkozást. Dave int, mehetünk tovább, látunk még itt érdekeset. Először tengeri nyulat mutat, majd egy remeterákhoz hasalunk. Egy barna sügér kísér minket pár pillanatig, és a korábban már látott tucatnyi márna is ott hever a védett öbölben a fenéken. Bár néha ajánlatos lenne a hullámzás miatt megkapaszkodni a sziklákban, óvatos vagyok, mert elég sok kisebb skorpióhal rejtőzik a sziklákon.Trombitalhalra bukkanunk egy üregbe húzódva, mögötte dülledtszemű hal és kardinálishalak tűnnek fel. Az egyik sziklán nyálkáshal próbál eltűnni a szemünk elől, a nála jóval nagyobb gyíkhalaknak erre vajmi kevés esélye van, de úgy fest, mindez nem zavarja őket, csak néznek kifejezéstelenül ránk. Magunk mögött hagyjuk a szinte szabályosnak tűnő sziklás partvonalat, élettelennek tűnő homokos aljzat felett úszunk. Először egy rombuszhalat találunk, majd Dave óvatosan lehasal és maga mellé int. Kezével pár méterrel távolabb mutat, és közben mutatóujjával mintha kérdőjelet formálna. Rájövök, mi van ott: apró angolnák dugják ki a fejüket a homokból! Persze hamarosan úgy döntenek, közelségünk már túl bizalmas, visszahúzódnak. Bár a látótávolság elég rossz, alig 10-12 méter, körbenézve feltűnnek a halrajok, sok közöttük a durbincs, akad makréla is, viszont a tegnap pár másodpercig feltűnt barrakudákat nem látom.
Tudom, hogy itt vannak, de nyilván felettünk, és kicsit távolabb tőlünk - nyáron itt hasalva más dolgunk sem lenne, csak figyelni a halrajokat, de most március elején inkább az aljzaton, üregekben megbúvó élőlényekre kell koncentrálni.Sajnos ebben az évszakban az áramlás is erősebb. Mivel nincs esély arra, hogy eljussunk a csikóhalak törzshelyéig, visszafordulunk. Amikor három nappal korábban itt merültünk, feltűnt valami, amiről úgy gondoltam, csillagvizsgáló hal lehet, de most nem látom. Újból a sziklák közé érünk, először egy félénk tigrismuréna tűnik fel egy üregben, majd Dave polipot talál. Pár percig letáborozunk előtte, vezetőnk kísérletet tesz arra, hogy bevonja egy kis játékba, de nyolckarú barátunk nem akar kimozdulni otthonról. Nem baj, nem zaklatjuk tovább, és a biztonsági megállót ismét tintahalak társaságában töltjük. Nem engednek közelebb egy méternél, de azért így sem unalmas az itt töltött idő, sok a papagájhal, sügér, szivárványhal. Aztán jöhet a kínos partraszállás... Ennek ellenére aznap még egy merülést bevállalok itt, újabb tintahalakkal, tüskésrájával, egy másik egykedvű polippal, barna murénával. Furán hangzik, de annak ellenére, hogy minden sikerült merülésre ugyanitt, az Arinaga nemzeti parkban került sor, valami újdonság mindig a szemem elé került, az anemonáktól a nyílrákokig.
Csak persze, a vízbejutás... Közismertebb nevén úgy hívják ezt a merülőhelyet, hogy El Cabron, aminek a szalonképes fordításán elég sokat töprengtem. Végül úgy döntöttem, hogy a galád szó jól visszaadja, milyen kellemetlen is itt a parti merülés. Eleve egy göröngyös földút vezet az Arinaga nemzeti park területére - Dave úgy kommentálta a zötykölődést, a dzsip-szafari ingyen van -, ott pedig semmiféle kiépített kiszolgálóhelyiséget nem enged építeni a kormányzat. Úgy vélik, még egy vízbe vezető lépcső is nagy hatással lenne az élővilágra. Mondanom sem kell, a búvárbázisok messzemenően nem osztják ezt az álláspontot, és tényleg komikus is, hogy a sziget legismertebb, legjobb merülőhelyeit ilyen spártai módon lehessen megközelíteni. Felvetődhet a kérdés, nem lenne egyszerűbb hajóval odamenni?
Az lenne, ám a hajóforgalom is tilos a körzetben... Persze ezért cserébe viszont az élővilág káprázatos, nincs egy súlycsoportban mondjuk az Adriával. Megkockáztatom, a Vörös-tengerrel egy lapon lehet említeni. Korallok nincsenek, viszont sok olyan élőlény előfordul itt, amivel Egyiptomban aligha lehetne találkozni. Nyilván valamivel hűvösebb a víz, februárban 18 fokos volt, ami azért nem olyan rossz, nyáron pedig a 24-25 fok az általános.Ráadásul ez csak egy merülőhely. Azért kényszerültünk itt merülni többet, mert ahogy Dave elmondta, a téli időszakban ez a legvédettebb, leginkább merülésre alkalmas hely. De a sziget fővárosa, Las Palmas óriási kikötővel - és számtalan ronccsal büszkélkedhet. Ám akadnak roncsok a sziget turisták által leginkább látogatott déli részén, és a sziget északnyugati csücskén, Sardina környékén a nyári hónapokban bizony van esély mantákkal összefutni. A sziget tudósai pedig egy projekt kapcsán egy mesterséges zátonyt hoztak létre, különböző alakzatokat helyeztek el a tengerfenéken, hogy meg tudják figyelni, melyek vonzzák a leginkább az élővilágot, hol telepednek meg a legszívesebben. Ám a kísérletet nem sikerült kiértékelni, mert olyan váratlanul, ugrásszerűen népesült be a zátony, hogy nem lehetett belőle következtetéseket levonni. Rossz hír a kutatóknak - jó hír a búvároknak. Ez így együtt már bőven elegendő egy olyan túrához is, ami csak a búvárkodásról szól.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 3) átlagos nehézségű 
Szolnok
