Jég alatt
Magyarország2/2. oldal
Enyhe félhomály fogad a víz alatt. Majdnem elfelejtettem említeni, a cikkekben azt olvasni, ha süt a Nap és nincs hó a jégen, gyönyörű szivárványban legeltethetjük a szemünket. Az én szemem nem legel most éppen, mint ahogy a Nap sem süt. Ellenben hó az bőven van a jég felszínén. A szivárványnak lőttek. Úgy látszik kevés a tapasztalatom, mert az eddigi jég alá merüléseim során csak egyszer vagy kétszer volt napsütés. De akkor is hó borította a jeget. Ez a szivárvány dolog csak az öregek meséje, esetleg tudálékos fizika könyvek elméletieskednek, hogy a jégkristályok prizmaként működhetnek. De foglalkozzunk a túléléssel... Hol vannak a társak, mit csinálnak? Hm.. rosszul esik ilyen hidegben, de meg kell őket dicsérni, szépen kontrolláltan süllyednek, nem koppannak a tó fenekén, hál´ istennek én sem. Itt látni. Ezek szerint az előző hat sem ma kezdte a búvárkodást. Az arcom egyre jobban fáj. Azt hittem elmúlik. Úgy emlékszem régebben nem fájt. Sok kis tű szurkálását éreztem, az sem volt kellemes, de nem fájt. Most igen. Az egyik társ erősen mutogat. Micsoda, menjünk fel? Még csak most jöttünk alig vagyunk lenn három perce. Na mindegy, ha ki kell menni, akkor ki kell, de miért nem a lék felé úszik? ő tudja. Nyugodtan úszunk tovább. Amikor oldalra nézek akkor jeges víz folyik be a nyakamnál, innentől kezdve nem nyakból fordulok a társak felé. Két oktató trepnit látok egyszerre, ez azért nem szokványos. Az egyik társ megint mutogat. Megvilágosodásom van, a srác az irányt mutatja nem pedig azt, hogy menjünk fel. Ez azért megnyugtató. Kicsit ideges a derekára kötött kötél meg a mi vezető száraink miatt. A saját kötelemet kivarázsolom a lábai közül, feszesen tartom, hogy ne zavarja. Egész jól ellátni minden irányba, a kezemen érzem, hogy hideg van, de az arcom már nem fáj. Lassan kimért mozdulatokkal úszom. Régebben, egyszer amikor már fázni kezdtem, arra gondoltam, hogy egy kis mozgással felmelegítem magam és elkezdtem gyorsan krallozni. Igen gyorsan abbahagytam, a második mozdulatnál éreztem, hogy ha ezt tovább folytatom, akkor begörcsölök. Nem a talpam, nem a vádlim, hanem a combom. Elég kellemetlen érzés volt, azóta lassan, megfontoltan úszom hideg vízben. Mutatnak egy rákot, elég picike, szegénykémnek egész tavaszig itt kell lennie. Nem is nagyon virgonckodik. Tovább megyünk.
A meder alja enyhén barnás. Kovaalgák, gondolom automatikusan. Nyáron kékeszöld szokott lenni de akkor azok valószínűleg kék algák lehetnek. A kovaalgák jobban bírják a kevés fényt, nyilván ilyenkor kompetíciós előnyük van a többiekkel szemben. Ezen egy kicsit elgondolkodom. Természetesen tudom, hogy mikroszkóppal kell algát határozni, de munkahipotézisnek jó. "A priori" elmegy, mondaná az egyik volt tanárom. No ezzel sem sokan foglalkoznának itt a jég alatt, mosolyodom el magamon. Tulajdonképpen a biológia óra sokkal jobb, mint a fizika, még itt a víz alatt is. Közben találunk még egy rákot, ez nagyobb. Villan a vaku. A fényképész felveszi a rákot és valamit mutogat nekem. Persze nem helyes, az élőlényeket piszkálni, de nem szólhatok egy szót sem, mert én is néha megfogok egyet-egyet ha látom, hogy a buddy nem vette észre a merülés egyetlen érdekességét. Átveszem a rákot, próbálom úgy forgatni, hogy jól mutasson. Egy villanás. Én biztos rálőttem volna hármat, pláne digitális géppel. Na gyere te szegény rák, menj vissza a helyedre, várd a tavaszt akkor majd több ellenállást mutatsz. Egyre jobban érzem a kezemen a hideget. Közben felmentünk a víz felszínére. Ott a 25 centi vastag jég állja utunkat. Nem tűnik soknak, jó az a kötél, ha nem lenne, akkor másképpen beszélnék a jég vastagságáról. Ráfekszem alulról a jégre mintha napoznék, sajnos ez felülről nem látszik. Nézem a levegő buborékokat amint szétfutnak a jég alsó felületén. Kis ideig ezzel szórakozom. Majd visszamegyünk még egy kicsit a mélyebb részre. A trepninél három sügér áll egy helyben. Nyáron csak egy szokott. Nem mozognak, kipróbálom, hogy milyen közel engednek magukhoz. Öt centinél hirtelen odébb mennek; na szegények én nem eszlek meg benneteket, nem is hajszolom tovább őket. Valahogy megint itt vagyunk a léknél. Figyelem a leszivárgó fényt. Kár, hogy odakint nem süt a Nap. Akkor egészen jól nézne ki. Valaki egyszer mesélte, hogy egy ismerőse megpróbált korcsolyázni a jég alsó felszínén. Amíg a többiek kászálódnak kifelé, megpróbálok csak úgy megállni fejjel lefelé. Kicsit furcsa érzés, kétszer is elcsúszom, de aztán sikerül. Közben a srácok már kikapaszkodtak, csak a lábuk lóg a vízbe. Akkor nekem is illik megmutatkoznom, hátha valakinek hiányzom. A háromszögletű léknek hála, könnyű egyedül kikapaszkodom. Azon gondolkodom, hogy jövő héten egy másik csapat is kijön, akkor megint kellene egyet merülni, talán még lehet jelentkezni. Leveszem az uszonyokat, kicsit ülök a jégen, megnézem a búvár komputert: 23 percet mutat, volt már több is, volt már kevesebb is, elég volt ennyi is, aztán felállok. Mondjuk, ha segített volna valaki egyszerűbb lett volna. Persze ha eszem van, akkor nem erősködöm, hanem leveszem előtte a jacketet. Mindegy, így könnyebb kivinni a partra, vigasztalom magam. Igen vidáman nézem az utánam jövők kissé furcsa arcát. Tök jó, Hawaii, korallzátonyok, meg hasonlókat mondok, de nem biztos, hogy értik, mert enyhén vacogok (nagyjából olyan sűrűn, hogy az egyenáramból váltót lehetne csinálni).
Öltözködés közben hallgatom a többieket, nekem csak a kezem fázott, lehetett volna még maradni, stb. Ilyeneket persze én is tudnék mondani, csak nem lenne túl hiteles. A libabőr négyzetét produkálom, és megállíthatatlanul reszketek, alig találok bele az ingem ujjába. Minden jobb tengeri emlős tudja, hogy a bőr alatti zsírréteggel kell hőt szigetelni. Én ebben is gyengébb vagyok sokaknál. De egy kis ugrálás után összeszedem magam és rendezem soraimat. Nincs semmi gond ezzel a jég alá merüléssel. Nem kell bohóchalakra számítani és akkor minden rendben. Örülök a jól sikerült merülésnek.
Epilógus:
Mégsem mentem a következő héten jég alá. Otthon az ablak előtt ülök, sóváran nézek ki a szabadba, és teát iszogatok. Közben azon gondolkodom, hogy milyen jók ezek a nagyhatású gyógyszerek. A tüdőgyulladást simán elnyomják, kórházba sem kellett mennem. A náthámat egy-két hét alatt kiheverem, csak a csúzom aggaszt egy kicsikét.
Dobó Zoltán
biológus, búvároktató
Búvár Paradicsom
(átlag: 3.6) átlagos nehézségű 
Budapest
