Mantát, mola molát, delfint vagy cetcápát szinte mindenki szeretne látni egyszer az életben, de a legtöbb esetben egy sóhajtás kíséretében kell elfelejtkeznünk a túl drága utakról, ahol lehetőségünk lenne a nagy ábránd valóra váltására. De mégsem szabad lemondani minden tervről, mert néha elég váratlan és kedvező lehetőség adódhat egy igazán szép kalandra.
Michael, a csapatunkat vezető oktató a merülés után a parton mindannyiunkat sürget, hiszen sietnünk kell. A délelőtt már a víz alatt talált minket Playa Paraisónál, rájákkal, polipokkal merültünk, de a gondolataink már az utána következő programon jártak. Bálnalesre készültünk.

A Kanári-szigetek minden szempontból különleges adottságú földrajzi hely, ráadásul akár még a mi számunkra is elérhető anyagilag. A víz feletti és alatti látnivalókat felsorolni túl hosszú lenne most, amikor a különlegességek közül az egyik legérdekesebbről, a bálnákkal való találkozás lehetőségéről szeretnék szót ejteni. A legismertebb sziget, Tenerife körül az év minden szakában megtalálhatóak a tengeri emlősök, alkalomszerűen igen sok fajt megfigyeltek már a körzetében. A pilot whale (gömbfejű delfin, Globicephala macrorhynchus) viszont folyamatosan a sziget délnyugati partjainak közelében él, ezért egész évben lehetőség van a megfigyelésre, amit a fejlett turisztikai ipar ki is használ.

Amikor a búvárbázis motorcsónakjába beszállunk, szinte tapintani lehet az izgatottságunkat. Michael maga is rajong ezekért az állatokért, és már előzetesen igyekezett felkészíteni mindenkit az élményre. Elmondta, hogy eddig egy kivételével mindig sikerült a víz alatt is látni a bálnákat, tehát nagyon jó esélyünk van arra, hogy nekünk is szerencsénk legyen. Az Atlanti-óceán vize meglepően nyugodt, Michael gázt ad, és szinte repülünk a habok felett. Kiadta az utasítást, ki merre figyeljen, hogy észrevegyük a bálnákat, de természetesen ő az első, aki felfedezi őket. A hajóval a kómotosan úszó csapat elé kanyarodik, ott leállítja a motort, mi pedig óvatosan belecsobbanunk a vízbe, hogy ne riasszuk el a bálnákat. Esetlenül mozgunk a vízben, hiszen vastag neoprénruha van rajtunk, ólom viszont nincs, így hát csak lebegünk a víz felszínén. De az óvatosságnak megvan az oka, hiszen a víz alattunk 2800 méter mély. Ahogy a mélybe tekintünk, a nagy kékség mélyén összefutó fénysugarak lenyűgöznek minket, de a bálnákat nem látjuk. Aztán pár másodpercre feltűnik mélyen alattunk néhány, ám gyorsan elvesznek a szemünk elől, hiába próbálunk utánuk úszni.

A bálnalesre induló hajók általában nagyok, sok turistával a fedélzetükön, akik söröznek, szórakoznak, szól a zene, és a kapitányok nagy gázzal közelítenek a bálnák felé, hogy a fizető nézők jobban láthassák őket. A bálnák védelmének nemes szempontja vezette az illetékeseket, amikor a bálnákkal való úszást megtiltották, és úgy gondolták, ezzel minden tőlük telhetőt megtettek. A nagy hajók tevékenységét viszont nem igazán ellenőrzik, a szervezők számára pedig még kényelmesebb is, hogy az úszást nem kell megszervezniük és a biztonságról gondoskodniuk. Felpakolják a turistákat és a sört, és mindenki elégedett már akkor is, ha a távolban feltűnik egy-két uszony. Való igaz, ez önmagában is csodálatos élmény. Néhány búvárbázis azonban úgy gondolja, nem ők veszélyeztetik a bálnákat, amikor a vízben úszó búvárok az álló motorú csónak mellett lebegve figyelhetik meg az állatokat, ezért továbbra is szerveznek ilyen jellegű utakat. Nekünk szerencsénk volt, mert a playa paraiosói Barakuda Club vendégeiként nekünk is részünk lehetett ebben a kalandban.

Az első találkozás nem pont úgy zajlott, ahogy azt elképzeltük. Michael mindenkit visszahív a csónakra, és kicsit korhol minket. Újra elmondja, hogy nem szabad úszni, mozogni, hanem a vízbe ereszkedés után kell arra várnunk, hogy a bálnák a közelünkbe érjenek. Legközelebb mindenki hallgat rá, és valóban kicsit több lehetőségünk van a megfigyelésre. Michaelnek nincs könnyű dolga, mert kettőnél többször soha nem megyünk közel ugyanahhoz a családhoz, nem akarjuk zaklatni őket. A kapitányunk azonban tudja, hol kell keresni a bálnákat. Ügyesen manőverezve körülbelül öt alkalommal küld be minket a vízbe, és mi mindannyiszor látjuk is őket. Egy idő után már az is egyértelművé válik, mi is történik akkor, amikor a csónak a bálnák útját keresztezi. A nagyobb bálnák a kicsiket közrefogva, óvva, mélyen alattunk úsznak el az eredeti irányban, míg egy-két nagyobb társuk a felszín közelében, egészen közel hozzánk úszik el, talán figyelnek minket, idétlen mozgású látogatókat. Mintha ennek is szólna az örök mosolyuk, de Michael csak kuncog, amikor ezt hallja. A bálnáknak nincsenek arcizmaik, nem tudnak mosolyogni sem. Biztosan így van, ám mi mégis úgy érezzük, ez a jóságos tekintet nekünk szól.

A bálnák érzékeny lények, a védelmük nagyon fontos. A világban vannak helyek, ahol hagyományból vagy a pénzhajhászás okán továbbra is vadásszák őket. Ám például a Tenerife környékén található pilot whale kifejezetten lassan szaporodó faj, hat éves koruktól ivarérettek, és csak négy év után szaporodnak újból. Családi életük példás, folyamatosan együtt élnek és nevelik kicsinyeiket. Ragadozók, napi akár ötven kilónyi halat is megehetnek a maximálisan nyolc méter hosszúságúra és két és fél tonnásra megnövekedő állatok. Kiváló búvárok, hiszen képesek akár 600 méter mélyre is lemerülni a táplálékért. Mindenkit lenyűgöző lényük miatt egyértelmű, hogy nagyobb bevétellel kecsegtet a megfigyelésük szervezett túrák révén, mint a vadászat, persze ezt is csak olyan mértékben és módon szabad csinálni, hogy ne okozzon kárt.

Az utolsó rövid találkozást követően megannyi mosolygó búvár kászálódik ki a fedélzetre. Vezetőnk az egy helyben álló hajó fedélzetén tart rögtönzött előadást a bálnákról, életükről, a védelmük fontosságáról, megosztja véleményét velünk a tenerifei bálnalesekről. A bálnák közben nem úsznak el, nagyjából 50 méterre tőlünk lebegnek a felszínen, uszonyaikat jól láthatjuk a csónakból. Utána gondolatban elbúcsúzunk tőlük, hiszen indulnunk kell vissza. Hajónk újból teljes sebességgel rohan, immár a sziget irányába, előttünk a teljesen tiszta időben feltűnik a sziget legmagasabb pontja, a 3718 méter magas Teide. A part közelében még teszünk egy lassú kört, hátha esetleg delfinekkel is összehoz a sors, ám ez most nem jön össze. Mégis, miközben közös munkával kivontatjuk a partra a motorcsónakot, mindannyian nagyon szerencsésnek érezzük magunkat.

Gonda Rudolf