St. John's szigeteki látogatás
Vörös-tenger2/3. oldal
A túra szervezője kikötötte előre, hogy a célunk a St. Johns szigetek, ott szeretnénk minél többet merülni, ezért a hajó elég sokat fog mozogni az első napon, és addig maradunk ott, amíg nem muszáj már elindulni. Ennek ellenére első nap is tudtunk hármat merülni, és a hajó is haladt. Besúlyozáshoz a pár éve már látott, halászhajó roncsát is rejtő Big Abu Galawa zátonyt válaszották, majd megnéztük a Sirkana szigeteket, ahol az éjszakát is töltöttük. Másnap reggel pár óra hajózás után érkeztünk meg a St. Johns szigetekhez, Egyiptom legdélebbi zátonyaihoz, ahol az elkövetkező 2 és fél nap során 10 merülést ejtettünk meg. A szigetcsoport eléggé magányosan áll, de azért közel sem olyan vad mint a hírhedt Brothers szigetek. Ennek ellenére éppen elég nyílt víz veszi körül, hogy legyenek nagy vadak, vannak nagy és védett, de kicsi, mélyből a felszínre törő magányos koralltornyai is. Az itteni merülések nagy része úgy zajlott, hogy lementünk 30-35 méter környékére, és reméltük, hogy sikerül becserkészni valami komolyabb trófeát, amire nagyrész nem is volt panasz. Utána félidőben felsomfordáltunk a sekélybe, és szétmerültük az agyunkat a korall kerteken.
A szerencsésebb csapat kalapácsfejű cápát is látott, de mindhárom csapat St. Johns-os merülésén volt szirti cápa, és még egy-egy hatalmas manta (avagy ördögrája) is megtisztelt bennünket. A korallok csodálatosak, sügér, napóleon és egyéb északon ritkább halak itt gazdagon voltak. Teknőst sajnos alig láttunk, és a delfinek is csak 1-1 pillanatra bukkantak fel a hajó körül szomorúságunkra, pedig sok csapatot láttunk a távolban.
A tengeren a hőség kicsit mérséklődött és/vagy mi szoktuk meg, de már nem volt zavaró, a tenger pedig csodálatos 28-29 fok meleg volt, ami több dolog miatt is kedvező. Először is, nem kellett a merülés végén a mellékhelységbe rohanni, mert valószínűleg a meleg víz miatt, de nem volt inger. Aztán nem rossz dolog, hogy rövid shortyban, vagy hosszú de vékony ruhában lehet merülni. De talán a legszebb, hogy az embernek volt kedve újra bemenni a vízbe. Nincs az a "nem akarom felvenni a nyirkos, hideg ruhát ebben a szélben" érzés, örömmel mentünk még éjszakai merülésre is, annyira kellemes volt a víz és a levegő. A szafaris életforma egyébként erősen kontúros, van akinek egyáltalán nem jön be, van aki viszont rajong érte, köztes állapot nincs - én az utóbbiak táborát gyarapítom. Nagy bírtam évezni, hogy nincs stressz, nem kell óra, vagy naptár, a legnagyobb gyalog megtehető távolság is csak 29 méter (ennyi volt a hajó hossza). Tök mindegy hány óra, milyen nap van, ha valami fontos történik, úgyis kongatnak, és az mindig jót jelent, mert vagy merülés előtti eligazítás vagy kaja következik. Egyébként meg döglés, napozás, pihenés, olvasás, dumálás... nem csörög a telefon, nem stresszel a főnök, sőt még a szálloda-bázis rohangálás sincs, mint a napi kihajózásos túrákon. A legnagyobb gondunk a hajón az, hogy vajon lesz-e a következő merülésen cápa, manta, és hogy milyen sütit talál ki a szakács aznap.
Jut eszembe, nagyon tetszett, hogy a manapság már gyógyszertárakban, multi cégeknél látott ballonos hideg- melegvíz automata volt a hajón több is, így mindig volt steril, hideg édesvíz. Sokkal jobb módszer, mint a palackos ásványvíz, ami felmelegszik, félig üresen szerteszét hever a hajón, stb.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 3) könnyű körülmények 
Budapest
