Wadi el-Jarf partszakasza közelében, Egyiptomban találták rá a világ legrégebbi kikötőjére. A monumentális kikötő 4600 éve, Kheopsz (Hufu) idején épülhetett, aki időszámításunk előtt 2580 és 2550 között uralkodott, és nevét leginkább hatalmas piramisa miatt ismerik az egész világon. Wadi el-Jerf Szueztől délre 120 kilométerre található, Gizától is igen messze. Vélhetően rezet és más ásványi anyagot szállítottak ide, amiket a például a piramis építéséhez használtak fel.

Az ásatást vezető Pierre Tallet professzor (Sorbonne) szerint a kikötő hatalmas mérete önmagában árulkodó arról, milyen összetett adminisztráció és jól szervezett logisztika jellemezte az öt évezrede uralkodó fáraó birodalmát. Azt, hogy Wadi el-Jarf érdekes lehet a régészek számára, nem a közelmúltban kezdték gyanítani, már 1823-ben ezt feltételezte egy brit felfedező. De csak pár éve kezdték az alapos víz alatti munkát az egyiptomi és francia szakemberek. 

Az egyiptomiak kiterjedt kereskedelmet folytattak a Vörös-tenger és a Földközi-tenger térségében egyaránt, termékeik egészen messzire eljutottak. Kheopsz nem csak piramisépítőként volt kiemelkedő, a jelek szerint üzletemberként is nagyon eredményes volt. Az ókori egyiptomiak számára a kikötő azért lehetett fontos, hogy biztosítsák a stratégiai fontosságú anyagok folyamatos utánpótlását. Megjegyzendő, a korabeli hajók meglepően jól beváltak, nem csak termékek, de csapatok szállítása során is.

A feltárt kikötőben találtak egy hatalmas, 200 méter hosszú, L alakú mólót, amit mészkőtömbökből építettek. Ez biztosította a kikötő védelmét is, megóvva a hajókat a hullámoktól. Kő horgonyokra is rábukkantaka búvárrégészek, ezek talán hajókról eshettek le, mert roncsok nyomát nem találták a közelükben. Tárolásra szolgáló edények is kerültek elő a tenger fenekéről. Hasonló edényeket a Szuezi-öböl túlsó oldalán is találtak az Al-Markha erődnél, ez védte annak idején az egyiptomiak kereskedelmi útvonalait a Sínai-félsziget irányába. 

A kikötői adminisztrációt intézhették azokban a 30 méter hosszú és 8-12 méter széles épületekben, amiknek alapjait szintén megtalálták, de ideiglenes szálláshelyként is szolgálhattak. Az épületek között 99 tartalék kőhorgonyt is felfedeztek, akadt, amelyikben még ott volt a kötél is. A horgonyok jelentős részére vörös tintával írták fel a hajó nevét is- nem volt helye a szervezetlenségnek már ötezer éve sem. 

A parttól hat kilométerre találták meg azokat a kőbe vájt helyiségeket, ahol papirusztekercseket találtak. A gondosan kialakított alagutakban vélhetően sok dolgot tároltak is, például élelmet és vizet. Ezeket is megjelölték piros tintával, tehát pontosan lehetett tudni, melyik csoporthoz tartoznak. Az is lehet, hogy hajókat is építettek ezen a helyeken, mert találtak erre utaló jeleket. Az is ezt a teóriát erősíti, hogy egy későbbi fáraókori kikötő, Ayn Sukhna feltárásakor találtak két felépített hajót a parton. Ez utóbbi kikötő válthatta Wadi el-Jafart, amikor azt elhagyták- talán azért választották a délebbre eső helyszínt, mert közelebb volt Memfiszhez.

A legizgalmasabb leletnek talán az a nagyjából 800 papirusztekercs mondható, ami a legrégebbi hasonló archívum az ókori Egyiptomból. Kitűnő állapotban maradtak fenn, és rengeteget elárulnak a korabeli viszonyokról. Nagyon is földhözragadt dolgok szerepelnek bennük: nyilvántartás az élelmiszer- és sörellátmányról, amiket a kikötőt építő munkásoknak szántak.

Másfajta dokumentumok is előkerültek: egy Merer nevű munkafelügyelő által vezetett napló. Részletesen leírja az általa irányított 40 munkás által végzett feladatokat, szól a szállításokról a Nílus folyón, a mészkőbányákról, pontos időpontokkal. Leírja, hogy minden negyedik napon szállították el a mészkőtömböket Gizába, a piramis építéséhez. Említést tesz benne arról, hogy eljutott a Ro-She Khufu nevű helyre, ami fontos logisztikai és adminisztratív központja volt az építési munkálatoknak. Arról is van feljegyzés, csoportjával hogyan vettek részt egy Földközi-tengeri kikötő építésében. 

Ezek a felfedezések folyamatosan formálják a képet arról, ahogy a piramisok építéséről gondolkodnak a tudósok. A közismert történetet a milliónyi hajszolt rabszolgáról már nem fogadják el, vélhetően néhány ezer, jól szervezett és jó ellátásban részesülő munkás végezte el a munkák java részét. Az, hogy egy-egy csapatuknak önálló naplója, saját szervezett élete volt, azt jelzi, nagyon is kivételezett helyzetben voltak.