Egy hidrotermikus rés mellett él az baktérium, mely jóval az eddig feltételezett maximális mélység alatt, 2400 métere a vízfelszíntől fotoszintetizál -- jelentették be a baktérium felfedezésében résztvevő Arizonai Egyetem kutatói.
Az Arizona Republic című lapnak az egyetem szóvivője, Skip Derra hangsúlyozta: eddig is sokszor találtak már az óceánban fotoszintetizáló élőlényeket, mindeddig azonban kizárólag olyan, maximum 100-200 méteres mélységben, ahova a napfény még át tudott törtni. A kutatók azt feltételezik, hogy a baktérium a nagyon meleg hidrotermikus forrásból merít valamilyen módon fényt. A baktérium éppen a forrásból feltőrö 350 fokos, és az egyébként ebben mélységben kétfokos víz találkozásánál él.
A kutatók szerint a baktérium bizonyíték a földi élet rugalmasságára, de új elképzeléseket nyithat a bolygónkon kívüli életformák vonatkozásában is.
[ Index ]