Nem születünk búvárnak
A búvárkodásról2/2. oldal
Talán ha tudom, mi vár ránk Budakalászon, akkor én is megfontolom a folytatást. Az kétségtelenül előny volt, hogy a lakóhelyemtől csak ugrásnyira voltak a Lupa-tavak, de a parton az ember hamar elveszítette az illúzióit. Megálltunk a semmi közepén, balra a második bokor volt a női, jobbra a harmadik a férfi "illemhely". A homokos parton a sok cuccal a hátunkon nem volt egy élmény belegázolni a vízbe, kifele menet pedig térdig süllyedtünk a marasztaló homokba. Az első szoktató merülésen egészen szorosan oktatónk oldalán úsztunk, és nagyjából egészében nem láttam semmit. Ez a helyzet a tanfolyami merülések során természetesen nem javult. A tó fenekén látásról nem lehetett beszélni, oktatóm a maszklevételt úgy ellenőrizte, hogy kezét az arcomra tette- ha nem volt maszk, akkor végrehajtottam a feladatot. Ezek a merülések se a brillírozásomról szóltak, de a minimumszintet azért sikerült teljesíteni.Sokan vitáznak arról, érdemes-e magyar tavakban vizsgázni vagy sem. Azt tapasztaltam, és aztán később más, tengerben tanult búvárokon is megfigyeltem, nyomasztó tud lenni elsőre egy ilyen élmény. Persze tó és tó között van különbség. Az elhanyagolt budakalászi tópartot látva, odalenn pedig az iszapban guggolva a "fun dive" kifejezés inkább ironikusnak tűnt, kalandról beszélni viszont nem volt túlzás. Az ilyesfajta élményben az a jó, hogy remekül lehet róla sztorizni, de ezzel nagyjából végére is értem az előnyök felsorolásának. A bableveshez hasonló állagú és színű víz közelebbi megismerésétől szívesen eltekintettem volna, de a maszklevéleteles és reduktorkereséses feladatok közben szemem és szám nem maradt szárazon. A zavarosban úszkálásról később kiderült, hogy meg lehet szokni, de akkor kicsit sem vágytam annyi Lupa-merülésre hogy belerázódjak a helyi viszonyokba.
Olyan ez, mint a sötétben tájékozódás: ha otthon elmegy az áram, azért még boldogulok, tudom merre van az ágy, asztal, tévé. Idegen helyen viszont könnyen elbizonytalanodik az ember. Kezdőként minden csak növeli a bizonytalanságot, és amikor egy-egy pillanatra szem elől tévesztettem a többieket a víz alatt, az amúgy is bennem bújkáló stresszt újabb faktor erősítette. Eszembe jutottak a korábban látott oktatóvideók, ahol a merülés után széles mosolyt villantó amerikaiak élvezték a karib-tengeri napsütést, a korallkertek látványát, és próbáltam a saját élményeimmel összevetni. Mit tagadjam, gyorsan elbuktam. Aztán persze arra gondoltam, bármilyen szép a Karib-tenger, Budakalászon nyilván olcsóbban lehetett búvárkodni tanulni, a megkapott kártyámmal pedig már enyém lesz a világ.
Az efelett érzett öröm persze maximum másodpercekig tartott. Nekem még a Lupa is elég volt ahhoz, hogy nagyjából elfogyjon kevéske megtakarított pénzem, a tó partján tehát úgy búcsúztam a búváriskolától és tanfolyamos társaimtól, hogy a közeljövőben túrán aligha fogunk találkozni. Ez nem tűnt annyira fájdalmas veszteségnek, amikor az itt átélt víz alatti kalandokra gondoltam- akkor még nem tudtam, hogy simán megkaphattuk volna a merülés korlátozott látási viszonyok között kártyát is. A tanfolyamon megismert emberek aligha hiányoltak egyébként a lehetőségként felvetett későbbi adriai túrákon vagy hétvégi tavi merüléseken, mert éppenséggel nem én voltam a csapat hangulatfelelőse, ráadásul autó híján nem sok hasznomat lehetett volna venni.Az utolsó merülés után csak ücsörögtem a lepukkant tó homokos partján, és figyeltem a búvárbóját, a mellette feltörő buborékokat, illetve a jetskivel száguldozókat, akiknek több volt a pénze mint a hajózási ismerete: a bójánkat a lehető legközelebb próbálták nagy sebességgel megkerülni. Az integetés és a kiabálás nem sokat használt, tehát inkább csendben fohászkodtunk magunkban a búvárok épségéért. Megúszták. Én meg arra gondoltam, hogy valami nincs rendjén, mert a merülés után valami egészen másra kellene gondolni, nem a sikeres túlélésre. Ez is egyfajta élmény, szó se róla, csak nem pont az, amiért a magamfajta ember sok időt és pénzt áldozna.
Azért valami jónak mégiscsak kellett történnie a Lupán, mert némi kihagyás után merültem tovább, persze többnyire más, látványosabb helyeken. Pár száz csobbanás után már azt sem bánom, hogy pont ott, pont így tanultam- a bénázás pedig megmaradt tanulságos állomásnak a több mint egy évtizede tartó személyes búvártörténelmemben.
GR
(Ez a személyesebb hangvételű írás arról szól, hogy is kezdődött a kapcsolatom a búvárkodással. Remélhetően a jövőben mások is megtisztelnek azzal, hogy írnak a legelső élményekről, legyenek azok vidámak, ijesztőek vagy tanulságosak.)
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Budapest
