»» ««

A kedvenc roncs

Fotózás
3/3. oldal


A roncsokról készült képek értékelését Selmeczi Dániel fotóművész vállalta.

istvanv - Carnatic
Próbáljuk meg a víz alatti roncsokat úgy bemutatni, hogy a nem búvár szemlélő számára is felismerhető és látványos legyen. Jelen esetben ez kissé nehezen felismerhető, de mindenképpen dicsérendő az átlós elrendezés, bár a kép kissé elborul a jobb oldalra. A túlzott zajcsökkentés már nagyon elmossa a kontúrokat, ezt ne használjuk ilyen mértékben!
macok - Cím nélkül
Érdekes képet láthatunk, ahogy a háttérben levő roncsban az üveghalak egyenletes eloszlanak és kitekintést láthatunk a kék tengerre. A piros kardinális hal mindeképpen pluszt ad a képhez, jó a pozíciója, de akkor lenne tökéletes, ha másik oldalra nézne, mert így a képből kifelé tekint. Szerintem a bekukucskáló lámpás búvár már nem ad a képhez, ebben az esetben inkább kissé zavarossá teszi és a megvilágítás hiánya miatt csak egy nehezen kivehető árny, lámpával.
Luciferin - Cím nélkül
Már másik képnél is említettem, hogy próbáljunk látványos és a témát megfelelően ábrázoló fotókat készíteni. Én tudom hogy egy ágyú van a képen, de vajon hányan tudják még? Jó a téma elhelyezése is, de ne vágjunk bele a bal oldalon!
csabak - Cím nélkül
Jó képet láthatunk a víz alatt nyugvó repülőgép roncsáról. A képen egy kékes fátyol van, amit javíthatunk a fehér egyensúly (WB) beállításával. Sajnos a nagyobb tárgyak fotózásánál a víz alatt elengedhetetlen a nagylátószögű vagy halszem objektívek használata.
pygmy - Salem
Sajnos túl sok értékelendő erényt nem tudok mondani a képről. Keresem a témát, talán a piros szivacs? Vagy a roncsrészlet? Nem tudom. Próbájunk meg konkrétabb témákat választani.
GRobi - Cím nélkül
Tetszik a kép hangulata, ahogy besüt a nap a kékségbe, és mintha az ágyú még mindig a lehetséges ellenséget keresné. Zavaró a bal oldal kuszasága és a belógó roncsrészlet. Én biztos közelebb mentem volna, hogy még hangsúlyosabb legyen a téma. Ha több hal vagy hal sziluett volna a képen, mindenképpen jobbá tenné.
Balage - Cím nélkül
Tetszik a kép expozíciója és a téma elhelyezése a képen, ahogy szépen eltűnik a kékségben, végig vezetve a szemlélőt. A témát érzem kissé haloványnak, sajnos ez a hajóroncs csak némileg emlékeztet egy szépséges hajóra, hiszen csak a fedélzetet láthatjuk.
andy.scr - Cím nélkül
Mindenképpen értékelendő a szép mélykék háttér, a roncs sziluettje és a megfelelően világított előtér. Tetszik a témaválasztás, mert a mentőcsónakok egy havária fontos szereplői. Némileg kevésnek érzem ahogy a szerző bemutatja a csónakokat, nehezen felismerhetőek. Talán oldalról ábrázolva érdekesebb lehetett volna.
Archi - Cím nélkül
Az értékelő saját felvétele.
Bunny - Cím nélkül
Nagyon jó a téma ahogy a régi autókat a hajó rakterében kezdi belepni az élet, és már csak némileg emlékeztetnek az eredeti funkciójukra. Jó ez elrendezés. Az zavar nagyon, hogy a szerző nem engedi láttatni, ki világít a sarokban- csak a buborékok engednek következtetni, hogy egy búvár. Ha belekomponáltuk volna a képbe, akkor igen jó felvételt készíthettünk volna.
Zook - Cím nélkül
Hangulatos a fekete-fehér konverzió, visszaadja az egykor szebb napokat is látott hajónak az elmúlását. A jól komponált képen a búvárok jó viszonyítási alapot nyújtanak a hajó nagyságát illetően. Engem némileg zavar a sok modell a képen, inkább tűnik kapáslövésnek mint tudatos kompozíciós elemnek!
elche - Fuvarra várva
Dokumentáló jellegű fotón láthatjuk a hajó rakományaként szolgáló teherautókat. A hozzáadott zaj számomra nem ad a képhez és kissé laposnak tűnik. Egy modellel vagy egy fényforrással mindenképpen jobb képét készíthetett volna a szerző.
Thomasbuvar - Örök magány
Misztikus érzése támad a nézőnek a kép láttán, ahogy a nap besüt az elhagyatott kormányálláshoz. A fekete részek teljesen részlettelenek, így ezek a részek semmitmondóak. Engem érdekelt volna a környezet többi része is- ha nem is túl hangsúlyozottan, de ennél biztosan jobban.
sui - Séta az Umbrián
Egy szép emlékképet láthatunk ahogy a búvár bejárja a roncsot. Nehezen kivehető, hogy éppen a hajó melyik részét láthatjuk, talán jobb lett volna ha valamelyik jellegzetesebb résznél fotózunk. A képen javítana egy kis kontraszt és ha sötétebb lenne.
mikino - Cím nélkül
Tetszik ahogy a szerző bemutatja az egész roncsot a szép mélykék háttérrel. Kicsit sajnos a sötét részek elvesznek a képen, így nem engedi láttatni a roncs részleteit. A modell helyzete sem túl előnyös, sokkal jobb lett volna ha a témától elkülönülve fozózzuk.
Garfield33 - Cím nélkül
A kompozíció szép ahogy az álló képen átlóban végig fut a roncs. A kép felső része beégett, illetve egy kis megvilágítás a roncsnak mindenképpen javított volna a képen. Nem előnyös a miniatűr búvár sem, ez sokkal inkább ront, mint hogy javítana a képen. És zavaróak a felszálló buborékok is.
atko - A múlt örökös varázsa
Első ránézésre nehezen kivehető lehet a témánk valódi funkciója. Jobb lett volna, ha több fény esne a karosszéria felső részére is, így egyértelmű lett volna, hogy egykor szebb időket megélt autókat látunk. Figyeljünk a vakuk elhelyezésére, mivel a kép jobb és bal oldalán látható becsillanásokat a rossz vaku beállítás okozza. Ha tehetjük húzzuk hátrébb és még inkább oldalra, illetve kicsit fordítsuk kifelé őket!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3


 16. Balage 2011 ápr 01. 20:22  
Köszönöm. :o)  Én is neked a második helyhez!
 15. istvanv 2011 ápr 01. 19:45  
Balage! Gratulálok!
 14. Balage 2011 ápr 01. 17:33  
Majdnem lemaradt... Gratula a helyezetteknek!   Nomeg  a videos kollégáknak!
 13. Zook 2011 ápr 01. 11:03  
jaj igen, koszi archi a szep szavakat. valoban kapasloves, de azert szeretem :)
 12. Garfield33 2011 ápr 01. 10:39  
Te halgass, effektkirály!
Meg Thomas is!
A további 11 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Sha´ab Samadai / Dolphin Reef

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 25m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa delfin legalább 1.5m-es hal teknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés