Jacques-Yves Cousteau (1910-1997)
A búvárkodásról4/7. oldal
A felfedező
Földünk még felfedezésre váró "fehér foltjai" mára már kétségkívül a tengerek fenekére szorultak vissza. Nem csoda hát, ha Cousteau kapitányt, aki az elmúlt ötven évben keresztül-kasul bejárta a világ óceánjait és szinte valamennyi tengerét, sot utóbb számos nagy tavát és folyamát is, az általa "hetedik kontinensnek" nevezett víz alatti világ egyik jelentős felfedezőjének tekintjük. A kapitány ennek az ötven évnek legalább a harmadát a Calypso fedélzetén töltötte, búvártársain és filmesein kívül gyakran tudományos kutatók kíséretében, akiknek vizsgálódásához ugyancsak megteremtette a feltételeket.
"Halló! Dupas! .... hangzott Cousteau parancsnok hangja a hajóhídról....
- Küldjön három tudóst! Kettőt fedélzetet súrolni, egyet a gép mellé segíteni!"
Így kezdi félig-meddig tréfás beszámolóját a Calypson megtett kutatóútjáról Haroun Tazieff a világhírű vulkánkutató geológus "Víz és tűz" c. könyvében (Gondolat 1961), akinek azután módja nyílt a Vörös-tenger árkát, ezt az izgalmas geológiai törésvonalat tanulmányozni.
Cousteau-ék különböző expedíciók során számos óceanográfiai, geológiai, vulkanológiai, tengerbiológiai, víz alatti régészeti, ökológiai és környezetvédelmi megfigyelést, kutatást végeztek. Megfigyeléseik, felfedezéseik, foto- és filmfelvételeik nem egyszer ötleteket adtak, kiindulópontul szolgáltak jelentős tudományos projektek vagy környezetvédelmi akciók megindításához. Az első kutatóutakra a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán Afrikához közel eső trópusi vizeire akkor nyílt lehetősége, amikor 1947-ben az Ingenieur Elie Monnier nevű hajó a parancsnoksága alá került. ő azonban már ekkor egy valódi óceanográfiai kutatóhajó felszereléséről álmodozott, ami azután néhány évvel később be is teljesült. 1950-ben 25 millió francia frankot kapott egy brit mecénástól, Loël Guinnesstől, amin megvásárolta és felszerelte a Calypsót, amellyel azután első útja 1951-ben a Vörös-tengerre vezetett.
A Calypso útjait kezdetben a Francia Közoktatási Minisztérium és az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Földrajzi Társasága is támogatta, de anyagi nehézségeik ennek ellenére mindennaposak voltak. Érthető örömmel fogadta Cousteau 1954-ben a British Petroleum cég egyik leányvállalatának ajánlatát a Perzsa-öbölbeli kutatásokra. Cousteau-ék tengerfenék feltérképezési és geológiai mintavételezési munkája nyomán azután jelentős olajlelőhelyeket tártak fel az Arab Emírségek partvidéke mentén.
Cousteau már felfedező útjai kezdetén is vonzódott a víz alatti régészethez. Első ilyen akciója, még az Elie Monnier fedélzetén, a tuniszi partoknál 1907-ben már fellelt híres mahdiai gálya ismételt felkutatása és leletmentése volt, a neves francia régész Poidebard atya közreműködésével. A hajót a rómaiak a császárkorban arra használták, hogy a Görögországban rabolt műkincseket Itáliába szállítsák. Néhány évvel később, 1952-ben a Calypso búvárai Marseille közelében a Grand-Congloué nevű szigetecskénél 40 méter mélységben egy római hajóroncs feltárásába kezdtek. A hajó rakománya közel 10.000 borszállító amforából és campaniai cserépedényekből állt. A kisebb-nagyobb megszakításokkal öt évig tartó munka során csaknem 15.000 tárgyat hoztak a felszínre és feltárták az ókori hajóút egész történetét. A hajó egy bizonyos Marcus Sestius tulajdonában volt, aki Déloszban élt az i.sz. III. század második felében. E feltárás kapcsán Cousteau egy életre megtanulta, hogy a szakszerű víz alatti régészeti feltárás az egyik legtöbb időt és pénzt rabló tevékenység.
Mindezek miatt a kapitány 1968-ban már csak néhány hónapot szánt egy középkori spanyol gálya feltárására Puerto Rico közelében az Ezüst-zátonyon. Eredetileg a kincseket szállító Nuestra Senora de la Conception-t keresték, de végül is -mint utóbb kiderült- egy XVIII. századi spanyol gályát találtak meg, szegényes leletekkel, kincsek nélkül. Cousteau ekkor tett egy keserű vallomást a tengerhez fűzödő viszonyáról: "Az egyedüli motor, amely arra késztetett, hogy újabb és újabb kutatási terepeket keressek, mélyebbre merüljek alá, tovább maradjak lenn, filmezzek és harcoljak- természetesen mindig is kíváncsiság volt, s az ma is. Érzelem ez és szinte testi vágy egyszerre. Meg akartam hódítani a tengert, uralkodni akartam fölötte, az óceán biológiailag vonzott, de tudtam, sohasem győzöm le teljesen. Ma gyűlölet tölti el a szívemet, gyűlölöm ezt a fáradhatatlan, alattomos, kihívóan gúnyos versenytársat, aki egész életemben csak játszott velem."
Ennek ellenére Cousteau az 1975-1977 közötti Földközi-tengeri expedícióján ismét csak régészkedett és jelentős ókori bronzszobor leleteket hozott fel az ún. antikithírai hajóroncsból, amelyek ma az athéni nemzeti múzeumban láthatók. Szenzációt keltettek azok a leletek is, amelyek alapján Cousteau Krétától északra elterülő kis Día sziget környezetét jelölte meg a négyezer éves krétai-mükénei kultúra elpusztult központjának. Ugyanekkor vizsgálta meg a Titanic ikertestvére, a Britannic személyszállító hajó roncsait is, amelyek 70 méter mélységben fekszenek a görög tengerben, amióta a hajó 1916-ban német aknára futott.
Az ötvenes években igen jelentős tudományos értékük volt azoknak a felvételeknek, amelyeket mélytengeri szabadon úszó élőlényekről, fenéklakókról és vulkanikus jelenségekről készítettek Cousteau-ék, kábelen leeresztett vagy a fenéken vontatott fotokamerákkal. Már említettük, hogy ezeket a szerkezeteket Cousteau a víz alatti elektronikus fotovakuk szakértőjével, az amerikai Edgerton professzorral fejlesztette tovább és alkalmazta. Izgatták ugyanis azok a titokzatos rétegek, amelyeket a II. világháború alatt elterjedt visszhangos mélységmérő, a szonár gyakran "álfenékként" jelzett. Ezek az ún. DSL (deep scattering layers) rétegek éjszaka felemelkedtek, nappal pedig lesüllyedtek azt valószínűsítve, hogy állati eredetűek. Cousteau-ék 1953-ban Korzikától a görög vizekig szisztematikusan kutatták és fotografálták a DSL rétegeket és számos érdekes élőlényt -fénykibocsátó halakat, medúzákat és rákokat- fedeztek fel bennük, ugyanis egy másik fajta, elektronsokszorozós fényerősítésű kamerával biolumineszcens jelenségeiket is megvizsgálták. 1956-ben folytatva a kutatásokat, rendkívül érdekes felvételeket készítettek 3000-4000 méter mélységben az Atlanti-óceáni hátságon élő állatvilágról, valamint az atlanti törés¬vonal frissen keletkezett párnaláváiról. A hátság egyenlítői vidékének Romanche szakadékában például 7500 méter mélyen élő tengeri csillagot fényképeztek le. Valamivel később, 1958-ben pedig a Puerto Rico-i mélytengeri árok fenékviszonyait és élővilágát térképezték fel.
A hatvanas évek költséges házkísérletei után a kutatásaikhoz nélkülözhetetlen anyagiak előteremtése egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Nem csoda hát ha Cousteau kapva-kapott az amerikai ABC televíziótársaság ajánlatán -akik látták a Précontinent II. kísérletről készült remek dokumentumfilmjét, a "Nap nélküli világot"-, hogy 4 millió dollárért készítsen számukra egy televíziós filmsorozatot. 1967-1970 között, a fél világot átutazva született meg a nagysikerű 12 részes sorozat. Különösen annak már 1968-ban bemutatott első része "A cápák" aratott sikert és tette ismertté Cousteau kapitányt Amerikában is, valamint szerte az egész világon. Permanens anyagi nehézségei megoldására 1974-ben Cousteau az Amerikai Egyesült Államokban alapította meg a nonprofit "Cousteau Társaságot", amely két év leforgása alatt 110 ezer támogató tagot szerzett. Franciaországi társintézményével együtt azután ez az alapítvány fedezte a későbbiekben is az expedíciók költségét a tagdíjakra, valamint Cousteau-ék valamennyi film, könyv és egyéb honoráriumára támaszkodva.
Miközben bejárták a világ tengereit a trópusoktól az Antarktiszig, Cousteau figyelmét a világ nagy folyói és tavai is felkeltették. A Titicaca-tótól az észak-amerikai nagy tavakig, a Nílustól az Amazonason át a Dunáig végeztek ökológiai megfigyeléseket, állapotfelméréseket, megörökítették filmen az élővilágot és persze az emberi tevékenység többnyire pusztító nyomait. Cousteau hetvenes évek utáni expedíciói -a filmek és könyvek szükségszerű alapanyagán túl- egyre inkább tudatos és elkötelezett környezetvédelmi tevékenységét szolgálták.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Szeged
