A Vörös-tenger

5/6. oldal

Albumhoz klikk a képre.

A zátonyok legszínpompásabb lakói a pillangósügér/sörtefogú-félék (Chaetodontidae) családjához tartozó fajok. Csak a Vörös-tengerben élő endemikus pillangóhalak a citromsárga színű, és a szemükön kékszínű foltot viselő maszkos pillangóhalak (Chaetodon semilarvatus), vagy a félénk természetű és jellegzetes mintázattal rendelkező koronás pillangóhalak (Chaetodon paucifasciatus). A pillangóhal-félék egyben ún. indikátor fajok, mivel a mennyiségük, és a fajok összetétele jól jelzi egy-egy zátony egészségi állapotát. A korallzátonyok színpompás lakói a császárhal félék (Pomachantidae). A család talán legdekoratívabb képviselője a méretes színeváltó császárhal (Pomachantus imperator). A farkuk tövében borotvaéles csonttüskével felszerelt felcserhalfélék (Acanthuridae) furcsa megjelenésű tagja a homlokán szarvat viselő unikornishal (Naso brevirostris). A családhoz tartozik a korallplatók sekély vizeit kedvelő, endemikus vörös-tengeri felcserhal (Acanthurus shoal), és a kobaltkék, citromsárga farokúszóval rendelkező sárgafarkú felcserhal (Zebrasoma xanthurum) is.

A zátonyváros gyakori lakói a korallpolipokkal táplálkozó színpompás papagájhalfélék (Scaridae). Az akár másfél méterre is megnövő bütykösfejű papagájhal (Bolbometopon muricatum) csordák, alkalmanként nagy pusztítást vihetnek végbe a zátony egy-egy területén. A leggyakrabban megfigyelhető papagájhalak a kék színárnyalatú lépcsősfejű papagájhal (Scarus gibbus), a rozsdás papagájhal (Scarus ferrugineus) valamint a kerekfejű papagájhal (Scarus sordidus). Könnyen azonosíthatóak rombusz alakú testformájukról az íjhalfélék (Ballistidae). A család valódi óriása a 70-80 centiméteres testhosszúságot elérhető, és igen agresszív, harapós titán-íjhal (Ballistoides viridescens), valamint a nem kevésbé barátságos vörösfogú íjhal (Odonus niger).

Változatos szín és alakgazdagságukkal tűnnek ki a zátonylakók közül a különböző ajakoshal-félék (Labridae). A család leghíresebb képviselője a bütykösfejű ajakoshal, vagy közismertebb nevén a napóleonhal (Cheilinus undulatus), amely egyben az ajakoshalak óriása is, közel két méteres maximális testhosszával. Kisebb rokona a "tépett" farokúszójáról könnyen felismerhető seprűsfarkú ajakoshal (Cheilinus lunulatus), illetve a Vörös-tengeri halfajok elismert kutatójáról elnevezett Klunzinger-féle ajakoshal (Thalassoma klunzingeri).

Komoly veszélyt jelenthet a vigyázatlan fürdőzőkre vagy búvárokra nézve a skorpióhal-félék (Scorpenidae) családjának néhány faja. A közönséges kőhal (Synanceia verrucosa) a világtenger legmérgezőbb hala. A kemény hátúszósugarak szúrása által az óvatlan áldozat sebébe fecskendezett toxin hypotermikus tüneteket és a keringési rendszer összeomlását, végső soron halált okozhat. A moszatokkal benőtt sziklához hasonló kőhallal szemben, a másik úszó méregtár, a tűzhal (Pterois volitans) piros-fehér csíkos mintázatával és vitorlaszerű úszóival rendkívül dekoratív, de szintén súlyosan mérgező skorpióhal-féle. A korallzátonyok vizeiben honos, felsorolhatatlanul népes családok közül említsük meg az egységesen vörös színű tüskéshal-féléket (Holocentridae), az árnyékos élettereket kedvelő ökörszemhalakat (Pepmpheridae) vagy az üveghalakat (Parapriacanthidae), és a kardinálishal-féléket (Apogonidae). A mély leszakadások nyílt vízterében köröznek időnként százas nagyságrendben a feketeúszójú barrakudák (Sphyrena genie), vagy magányos torpedóként lebeg a nagy kékségben a kétméteres testhosszúságot is elérő, és félelmetes fogakkal rendelkező óriás barrakuda (Sphyrena barracuda). A nyílt víz sebes ragadozói az ezüstös színű tüskésmakréla-félék (Carangidae), és a különböző tonhal fajok (Thunnidae).

Az írás a következő lapon folytatódik!

A Vörös-tenger

Merülőhelyek

Local, Temple

Buborék búvárközpont