»» ««

A gép forog, az alkotó nem pihen

Egyéb

A divecenter.hu gondozása közben mindig felbukkan pár újabb ügy: gondolatok a fotósversenyről és a fórumról.

Honlapunk egyik komoly sikerének tartjuk a Hónap képe fotósversenyt. Három befejezett évad után már a negyedikből is lement két forduló, és személyes benyomásom a legutóbbi, Fantázia kiírás kapcsán az, hogy az egyik leghasznosabb forduló volt. Miért gondolom ezt? Nos, erre a fordulóra tényleg úgy lehetett nevezni, hogy a versenyzőknek direkt ennek a kedvéért kellett képeket létrehozni valamilyen szerkesztővel, ám ehhez képest majdnem két tucat képet kaptunk, nem is számítottunk ilyen sokra. A profiknak inkább szórakozás, az amatőröknek tanulságos kihívás volt ez- talán a következő fordulókban eredményét is látjuk annak, hogy tanultak a képfeldolgozásról a résztvevők. Sőt, titkon abban is reménykedünk, hogy a jó előre megadott témákra is tudatosabban készültök: igen, ez is része az eredményes versenyzésnek. Mi alapvetően azt szeretnénk, ha egyre több jó képet látnánk akár az amatőröktől is, és a verseny egészét úgy találtuk ki, hogy segítsen és biztatást adjon.

Igyekeztünk persze figyelembe venni a kéréseiteket is, így lett anonim a verseny, majd öt helyezéses, és ezért van hónapról hónapra profi értékelő. Erről nyilván nem nagyon tudhattok, de jellemzően rákérdeznek értékelőink, vajon lehetnek-e őszinték és akár kemények, nem fog-e valaki megsértődni? Nos, nekik azt kell mondjam, hogy aki küld képet, az azért (is) küld, mert véleményt kap. Rövidet, de megalapozottat. Ha szakmailag súlytalan értékelés kellene, akkor megírnám én magam, és ha azt akarnám, mindenki boldog legyen a képéről szóló véleményt olvasva, bedobnák pár sört is a megírása előtt a jó hangulat kedvéért. A lényeg az az, hogy érdemes átgondolni az értékeléseket (a más fotójáét is), versenyünknek ez a jellegzetessége szerintem igazán hasznos és egyedi.

És az érték elsősorban ez. Versenyt nyerni nehéz, néha még az élmezőnybe sem könnyű beverekednie magát az embernek. Nem indokolja a hihetetlen dicsőség azt, hogy valaki esetleg megpróbálja befolyásolni a pontokat. De elcsábulni könnyű, hiszen mi is csak a kirívó eseteknél nézünk rá, mi is történik. Igyekezzük elkerülni (eddig sikerrel) azt, hogy a szavazás komolytalanná váljon. Nekünk is megvan a dolgunk, és nektek is: mindig szavazzatok minél többen. Nem tragédia, ha nem oszt ki valaki öt helyet. Az sem zavar, ha valaki magára szavaz- voltak olyan fordulók, olyan nagyon jól sikerült, a témához illő képekkel, amelyek kapcsán bizony nem lepett volna meg, ha a készítője magára voksol. Szintén nem katasztrófa, ha valakinek van olyan barátja, aki a fotóhoz vagy a fotóshoz kötődik, és jó helyezést ad neki. Ami engem személy szerint bosszant, az az, hogy ha senki más képe nem érdekli. 20-25 képet szoktak küldeni, van azok között jó szép számmal. És ez pont ugyanígy működik a videóknál: értékeljétek őket, mert a készítők számára fontosak a pontok. Üzenete van annak, ha egy átlagpont 2,5 vagy 4,5, a videósok munkájának értékelése máshogy kötődik a nézői véleményekhez, legalábbis az én személyes meggyőződésem szerint- ezért is más a pontozás.

Apropó, videók. Elnézést kérünk mindenkitől, amiért a 30 másodperces videók versenyét nehézkesebben tudtuk beindítani. Igen, technikai és jogi gondokat is meg kellett oldani, de úgy gondolom, most egy helyen, áttekinthető módon megtaláljátok őket, és lassacskán a szavazás menete is rögzül. Különös versengés ez, Magyarországon nem is nagyon van gyökere ennek. Nekünk kellett kitalálni, mik legyenek a szabályok és bizony menet közben, közösen tudtunk csak dönteni. Jó lenne még pár dologgal bővíteni, például felvetődött az igény az értékelésre. Ez viszont megint kis szervezőmunkát igényel. Be kell látni, itt nem igazi filmalkotások versengenek, hanem rövid, fél perces snittek. Még az is meglehet, ezúttal magukat a versenyzőket kérjük, írjanak rövid, közzétehető véleményeket, ki-ki egy fordulót vállalva- nem a szakmai útmutatás szempontjából, hanem egy kiindulópontot adva a vitához. A videós versenyről egyébként tudni kell, hogy jelen pillanatban sokkal több terhet ró ránk a videók és az eredmények feldolgozása, mint a már teljesen automatizált fotós verseny adminisztrálása. Így először ezt szeretnénk gatyába rázni, aztán megpróbáljuk itt is az extrákat felvonultatni. Egyelőre csak küldjétek és nézzétek a filmeket, mi pedig igyekszünk figyelembe venni a javaslatokat.

Vannak azonban helyzetek, amikor mi magunk veszünk észre nem jó tendenciákat, és lépnünk is kell miattuk. Igen, bizonyára sokan észrevettétek, hogy a fórumozás esetében az utóbbi időben hagytuk az önszabályozást érvényesülni, aminek azért csak korlátozott siker lett az eredménye. A fórum témájának tiszteletben tartása azért lenne jó, mert ha valaki egy komoly cikk mellett 140 hozzászólást lát, azon valószínűleg ledöbben, ha abból 135 teljesen másról szóló viccelődés és értelemszerűen ezek után nem fog visszatérni az alaptémához. Ez azért így nem jó. Az általános fórum sem teljesen tölti be a funkcióját, az új fórumozók gyorsan elvesztik a fonalat a követhetetlen társalgásban. Mi már jó ideje törjük a fejünket azon, mit lehetne tenni, és ezért most elétek tárjuk a javaslatunkat.

Eszünkben sincs véget vetni a baráti évődésnek, de jelen pillanatban azt látjuk a legjobb megoldásnak, ha létrehozunk egy új, kiemelt fórumot Gumiszoba (Dühöngő, Vigyorgó, Búvárkocsma, stb) néven, és szeretnénk, ha minden efféle eszmecsere itt folytatódna. És hogy ez tényleg maradjon meg mindenki játszóterének, ezért aztán a jövőben a tematikus fórumokban megjelenő, de teljesen off hozzászólások sorban kerülnek majd át ide. Szerintünk ez egy jó kompromisszum, de ha egyszerűsíteni akarjátok az életünket, eleve oda is viszitek a nem témába vágó társalgásokat- úgyis ott fognak kikötni. Abban nem vagyunk biztosak, hogy minden olyan szép, egyszerű és jó lesz ezek után, ahogy mi azt elképzeljük, de mégis meg kell ezt lépjük. Nem annyira magunk miatt, hanem a teljes fórumos közösség érdekében- mi pont elolvasunk mindent, ami nálunk megjelenik, semmiről nem maradunk le. De tegyétek fel magatoknak a kérdést: vajon az olvasók hány százalékáról mondható el ez? Hadd élvezze a fórumozást az is, akit csak bizonyos témák érdekelnek. Természetesen várjuk ezzel kapcsolatos érdemi véleményeiteket és javaslataitokat is.

GR




 113. Bunny 2010 már 08. 00:09  
Na a kérdés eldöntetett házon belül. Legyetek jók, és használjátok ha kell.
 112. Bunny 2010 már 07. 23:30  
Alapvetően egyetértünk úgy gondolom. A gumiszoba ötlet azért merült fel, hogy legyen egy hely, ahová átpaterolhatjuk az elburjánzott ökörködéseket a tematikus fórum alól, tehát ez egyfajta moderáció. Nyilván nem arról van szó, hogy egy poén után repül a hsz. hiszen nem iskola ez. Az ideális az lenne, hogy ha a fórumozók önmaguk éreznék, hogy mi a helyénvaló és mi nem. Mint ahogy a nagymamának se mondjuk, hogy "hét ba**ki ez ku*va jó süti volt" hanem "nagyi, nagyon finomat sütöttél". Ezt szeretnénk valahogy elérni a fórumban is, legyen alapvetően témába vágó beszélgetés mindenhol.
És hogy az ökörködésnek (ami igen fontos része a napjainknak!!!) is legyen helyen, erre merült fel a gumiszoba. Ideális esetben oda önként költöznek be az ápoltak amíg kitombolják magukat. Mi úgy gondoltuk ezzel a kecske is megmarad és a káposzta is jól lakik.

De azért nem csináltuk még meg, hogy csócsáljuk meg a lehetőségeket, találjunk ha lehet olyan megoldást, ami mindenkinek jó. Ha nem, akkor az lesz ami nekünk jó. Sok vélemény érkezett, és ez jó. Amivel én személyszerint nem tudok mit kezdeni, az az, hogy márpedig én így csinálom, ha nem tetszik rúgjatok ki.
Kétlem, hogy bárki is a munkahelyén is úgy viselkedik, mint a haverokkal a kocsmában. És ha máshol tiszteletbe tudjuk tartani az írott és íratlan szabályokat, nem értem, miért akkora kérés ez itt, a DC fórumon.

Igazából ez az egész érint mondjuk 10-15 ember, ha a kemény mag hajlandó elfogadni valami megoldást, az már hozza magával a többit. Ezért a sok szócséplés, hogy ők megértsék a célunkat, és megtaláljuk a jó megoldást.

Nagyon fontos a Te és a többi hasonló vélemény is, hiszen ez talán a magnak is jelzés, nem a két führer agymenése ez kizárólag. És ha a helyére kerül minden, talán a fórum is fejlődik. Esetleg a fotós fórumon komoly fotós társalgás kezdődik, ahová becsatlakoznak olyanok, akik eddig komolytalannak vették. És így tovább. De ha nem, csak azt elérjük, hogy egy érdeklődő a témához illő hozzászólást talál a megfelelő fórumban, már megéri.
 111. raindrop 2010 már 07. 22:26  
OFF
origo.hu
ON
 110. Aladár 2010 már 07. 22:18  
Szerintem a moderálásnál jobbat még senki nem talált fel. A tematikus topikokkal kapcs Chevel értek egyet, inkább legyen kevesebb, de célirányos hozzászólás. Az Általános eddig is ott volt dühöngőnek, és egész addig működötrt is, míg a gyeplő nem lett kissé hosszabb a főszerkik részéről a többi topikban (pl. búvárbál). Biztos, h a topikok rendszerén kell változtatni, és nem kicsit szigorúbban moderálni?
 109. pygmy 2010 már 07. 21:45  
kérlek, nagyon szívesen:)
egyébként pro7, az adja...
UFF!
A további 108 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Veliki Zid

Croatia (Hrvatska)

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 61m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhelycápa jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés