Cápaenciklopédia: az óceáni fehérfoltú cápa
Tudomány1/2. oldal
Az Egyiptom nyílt tengeri zátonyainak környékéről jól ismert fajt mutatja be sorozatunk következő darabja.
Albumhoz klikk a képre.
|
Az óceáni fehérfoltú cápa biológiája, anatómiai jellemzői
Az óceáni fehérfoltú cápa a közepes-nagyméretű cápafajok közé tartozik. A kifejlett nőstények átlagos testhossza 180-270, a hímeké 170-240 centiméter. Az eddig ismert legnagyobb példány testhossza elérte a 4 métert. Az óceáni fehérfoltú cápa áramvonalas, torpedóformájú testtel rendelkezik. Az orr megnyúlt, lekerekített végű. A szemek kicsinyek, a retina sárgás színű. Az öt kopoltyúrés közvetlenül a mellúszók tövénél található. A mellúszók rendkívül hosszúak, szélesek, és lekerekített végűek. Az első hátúszó magas, és eltérően a többi kékcápa-félétől nem hegyes csúcsban, hanem félkör alakban végződik. A páros has alatti úszók háromszög alakúak, a páratlan farok alatti úszó pont a kicsiny, második hátúszó alatt helyezkedik el. A faroknyél két oldalán enyhén kidomborodó kaduális él húzódik. A farokúszó nagy, és jól fejlett. A felső lebeny aszimmetrikus és hosszú, de viszonylag nagy az alsó farokúszó lebeny is. A mellúszók, az első hátúszó, a farok alatti úszó és a farokúszó lebenyeinek végét egy-egy markáns fehér folt díszíti, amelyről a faj a nevét is kapta. A hát és a törzs egységesen okkersárga vagy világosbarna, esetenként bronzszínű, a has sárgásfehér árnyalatú. A száj széles, és félkör alakúan ívelt. A felső állkapocsban lapos, háromszög alakú és finoman fűrészezett szélű fogak találhatók. Az alsó állkapocs fogai keskeny koronával rendelkeznek.
Az ivarérett nőstények 12 hónapos vemhességet követően 1-15 ivadékot hoznak a világra. A szaporulat általában 6-9 ivadékból áll. Az óceáni fehérfoltú cápa elevenszülő, viviparius faj. Az újszülöttek testhossza átlag 60-65 centiméter.
Nagy sebességének köszönhetően igen széleskörű préda elejtésére képes. Elejti a szintén nyílttengeri életmódot folytató sebes úszású kardhalakat (Xiphias sp.), makrélákat (Scombridae) tüskésmakrélákat (Carangidae), de például a barrakudák (Sphyrena sp.) sem érezhetik biztonságban magukat az óceáni fehérfoltú cápától. Bizonyított tény, hogy elejti a felszínre ereszkedő gyanútlan tengeri madarakat, de a víz felszínén sodródó állat tetemeket sem veti meg. Egy-egy elhullott nagytestű cet tetemét gyakran hatalmas tömegbe verődve marcangolják szét.
Élettere a felszíni vizekhez kötődik, csak ritkán található nagyobb mélységekben. Legfeljebb 150 méteres mélységig hatol le.
A faj jellegzetessége, hogy gyakran nagy rajban kísérik a kalauzhalak (Naucrates ductor). A zebracsíkos, valójában a tüskés makrélák családjába (Carangidae) tartozó halakról évszázadokon át azt tartották, hogy ezek vezetik a cápát a zsákmányához. Valójában a kalauzhalak és az óceáni fehérfoltú cápa szimbiota kapcsolata mutualizmusnak, azaz olyan együttélési formának tekinthető, amely mind a gazdaállat, mind pedig a kalauzhalak számára előnyös. A kis termetű halak védelemhez, és az elejtett zsákmány maradékából táplálékhoz jutnak, amit a gazdaállat testére tapadt élősködők lecsipkedésével "hálálnak meg".
Az írás a következő lapon folytatódik!