A szabadság ábrándja
A búvárkodásról1/2. oldal
Más tevékenységekkel összehasonlítva időnként elgondolkodom rajta, mennyire van túlszabályozva a búvárkodás.
Nem szégyen bevallani, ha egy gondolatmenetet más felvetése indít el. Fórumunkban sokszor szóba kerül a készülékes merülés jogi háttere, nevezetesen melyik országban mennyire szigorú keretek között, milyen feltételek megléte esetén mehetünk a víz alá. A horvátok merülési engedélyes rendszere kapcsán vetette fel fórumtársunk, hogy ehhez képest bárki felállhat egy szöfdeszkára vagy beülhet egy kajakba, netán sznorkelezhet magányosan az Adrián, aztán lesz vele ami lesz. Elsodródni, bajba kerülni ezen a módon is könnyen lehetséges, mégis ég és föld a különbség.Talán Cousteau a hibás? Ha a sziklamászóknak, szörfösöknek, hegyikerékpárosoknak lett volna ilyen ikonikus figurája, aki sok milliókkal ismertet meg egy különleges világot, és annak veszélyeit a cápáktól a dekompressziós betegségig, most rájuk figyelnének annyian, és az ő dolgaikat is mindenki szabályozni akarná? Mert a búvárkodásnál majdhogynem olyan érzése van az embernek, hogy egy tóban úszkálni 6-7 méter mélyen a holdraszálláshoz hasonló kihívást jelent, legalábbis a körítés alapján. Tele vagyunk hazai és nemzetközi előírásokkal, mindenféle tanfolyamokkal, miközben a valóságban egy tapasztalt búvár elég kényelmesen el tud lötyögni egy sekély partmenti zátony közelében, hasonló kedvtelési búvár társával együtt. Ráadásul régen kevésbé kifinomult felszereléssel, kis csónakokról merültek mélyebbre, miközben mobiltelefonről még csak nem is hallottak, és a hivatalos szervek mentőegységeinek érkezése sem percek kérdése volt.
Saját környezetemben pedig látok-hallok beszámolókat olyan tanfolyamokról, amelyek veszélyes tevékenységek végzésére képesítenek, mégis alig pár napig tartanak. Gyakorlatilag munkát végeznek olyan gyorstalpalók után emberek, amelyek időtartama még egy alaposan megtartott alapfokú búvártanfolyamhoz sem mérhető. És hol van egy OW búvár attól, hogy hivatalosan munkát végezzen! (Nem hivatalosan- tudjuk...) A merülés ennyivel bonyolultabb vagy csak más a hozzáállás? Talán a víz alatti biztonságos mozgás elsajátítása valóban nem megy mindenkinek azonnal, de 30-40 merülés azért a túlnyomó többség számára elég a megbízható kedvtelési búvárrá váláshoz. Időnként magam is szörnyülködök jóval kevesebb mint 100 merüléssel büszkélkedő, hivatásos búvári képesítést szerzett merülésvezetők említésekor, de ki tudja, joggal teszem-e, vagy csak a környezet befolyásol. Noha kedvtelési búvárként magam is láttam már vezetőt akinek volna még miben fejlődnie, nincsenek tucatszám végzetes balesetek miattuk. Olyanra viszont nagyon sokan láttunk már példát, hogy rutinos oktatók rángatnak bele totál zöldfülűeket olyan túrákba, amelyeket mi, jóbarátok biztosan nem javasolnánk. Ilyenkor felvetődhetne a kérdés, kinek a hozzáállása korrektebb, vagy akár úgy is mondhatjuk: ki a profibb?
Nagy a kísértés, hogy egy érdeklődő családtagot a 2-300 merüléses kedvtelési búvár a félelmetes egy méteres mélységbe gugoltassa le oktopusszal, kézenfogva, egy kis kóstolóként a víz alatti lélegzés izgalmas kalandjából. Mégsem tesszük, hiszen búvárként jól vagyunk nevelve, és tudjuk, ez mélységesen szabálytalan. Ehhez képest a világ sok pontján ennél lényegesen kisebb merülésszámú és hivatásos végzettséggel nem rendelkező búvárok bonyolítanak próbamerülést nap mint nap, és a próbamerülők jellemzően ezt túlélik- maximum nem élvezik annyira, mint ha egy valóban odafigyelő és gondos családtaggal mennének a víz alá.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) nehéz körülmények 
Budapest
