Az expedíció egyik búvára és fotósa, Selmeczi Dániel mesélt arról, pontosan milyen tervezés után hajtották végre a mélymerüléseket.

Elmondása szerint az alapvető dolog az volt a tagok kiválasztásánál, hogy a megfelelő trimix végzettség mellett mindenkinek lennie kellett olyan speciális tudásának, amivel segíthette az expedíciót. Így állt össze az a csapat, amelyben mindenkinek megvolt a feladata a gázkeveréstől a méréseken át a fotózásig, hiszen ez a merüléssorozat nem kedvtelési célokat szolgált, hanem a roncs állapotának felmérése volt a lényege.

A roncsot ma már kizárólag trimixes technikával lehet merülni, ugyanis a horvát hatóságok nem engedélyezik a levegős mélymerüléseket az eddigi rossz tapasztalatokból okulva, amikor is szinte minden levegővel végrehajtott expedíciónál történt valamilyen búvár baleset.

A merülést 65 méterre tervezték, különféle fenékidőkre készültek számítások, a leghosszabb merülés során 20 percet töltöttek a roncsnál az expedíció tagjai. Általában dupla 12-es hátkészüléket használtak a búvárok, 18/55-ös trimix gázkeverékkel, valamint 50-es nitroxot és tiszta oxigént a dekompresszió során. A merülés során valamennyi légzőgázt magukkal vitték, hogy egy esetleges elsodródás esetén is minden rendelkezésre álljon (A mellékelt képen az egyik 70 perces merülés profilja látható).

A búvárok munkáját időnként áramlás is nehezítette, és a látótávolság sem volt ideális mélyen. Míg 40 méteres mélység felett nagyjából 20 méteres volt a látás, ennél mélyebben 5-8 méter volt csak a jellemző. A hideg (a fenéken 14 fokos) víz természetesen szárazruha használatát tette indokolttá.

A merülésekben résztvevő katonabúvárok az expedíció előtt technikai búvár tanfolyamon vettek részt, és csatlakozott a magyar búvárokhoz a horvátok részéről is három fő, akik felügyelték az expedíció menetét. A merülések során semmilyen különleges esemény nem történt, minden a tervek szerint rendben zajlott.

A merüléssorozat során a roncs hajócsavarjánál kötött ki az expedíció hajója, az első merülés magát a lekötést célozta. Ezután került sor a kihívást jelentő emléktábla elhelyezésre, a harmadik napon felmérő merülésekre került sor, míg az utolsó napon hajtották végre a víz alatti koszorúzást, amelyet a felszínen kísért figyelemmel a három érintett ország (Magyarország, Ausztria, Horvátország) delegációja.

A merülés során fényderült arra, hogy a roncs állapota rohamosan romlik, ezért következő években kiemelten fontos lenne a roncs vizsgálatának folytatása. A roncs körül még igazán nem vizsgálták meg a tengerfeneket, tehát a hajóról leesett mentőcsónakot, horgonyt is meg lehetne talán találni, és mielőtt a saját súlyától összeroskad, jó lenne minél több leletet kiemelni a belső terekből is. Behatolásos merülésekre az expedíciós csapat ezúttal nem kapott engedélyt.
Ha a jövő évben is lehetőség nyílik újabb expedícióra, akkor még bőven akadna vizsgálandó része a roncsnak.

Az írás a következő lapon folytatódik!