A szökőár búvárszemmel

Külföld

Napokkal a katasztrófa után újabb és újabb beszámolók látnak napvilágot az eseményeket átélt emberek kalandjairól. Írásunkban a nemzetközi sajtóból szemlézünk.

A kanadai Rachel Gobeil és barátja, Jean-Francois Joly egy thaiföldi kórházban lábadozva meséltek arról, hogy a szökőár napján éppen merüléshez készülődve a búvárhajóra akartak szállni, amikor elsodorta őket a tíz méter magas vízfal. A tehetetlen vergődés a víz sodrában örökkévalóságnak tűnt, végül Rachel a kikötőtől 120 méterre levő búvárbázis tetején landolt. A tetőről leesve egy tetemre zuhant, ráadásul meg sem tudott moccanni a végtagjaira tekeredett elektromos vezetékek miatt. Joly, akivel azért utaztak Phi Phi szigetre, hogy megszerezzék a búvároktatói minősítést, majdnem a vízbe veszett, és a tüdejébe jutott víz okozta fertőzést kezelik a kórházban. ő helyi gyerekek holttestei között találta magát egy iskola udvarán, miután az ár elvonult. Az egymástól elszakadt pár tagjainak azok a helybeliek siettek segítségükre, akik maguk is számos hozzátartozójukat veszítették el. Rachel és Jean-Francois a történtek ellenére rendkívül szerencsésnek érzik magukat, amiért élnek, és még a kórházban is együtt lehetnek.

Austin Williams, aki egy búvárközpontot igazgat Phuketen, arról számolt be, hogy valamennyi, a nyílt tengeren tartózkodó szafarihajó sértetlenül vészelte át a szökőárt. A napi kihajózású búvártúrák vendégei közül sokan viszont rémisztő dolgokról meséltek. A Kínában élő, de francia állampolgárságú Stephanie Adams a szerencsésebbek közé tartozott, mivel vele "mindössze" annyi történt, hogy 20 méteres mélységben búvárkodva a látótávolság egyik pillanatról a másikra nullára csökkent, és így elszakadt a többi búvártól, végül azonban biztonságosan a felszínre tudott emelkedni. Egy másik búvárcsapat tagjai egy szemvillanás alatt 30 méter helyett 4 méteres mélységben találták magukat, majd váratlanul újra 20 méterre zuhantak. Aki tisztában van a búvárokra ható fizikai törvényekkel, sejtheti, milyen veszélyt jelentett ez a búvárokra, ám szerencséjükre egyiküknek sem esett komolyabb baja.

A 26 éves londoni Naomi Hayim, aki merülésvezetőként éppen a víz alatt volt csoportjával Phuket mellett, hasonló élményeket élt át, mint a többi búvár. A felettük elzúgó szökőárnak köszönhetően a látótávolság teljesen lecsökkent, a hihetetlen erejű örvények pedig játékszerként sodorták a búvárokat a vízben, akik elszakadtak egymástól. Végül valamennyiüknek sikerült a felszínre érnie és a hajóra szállnia, de ott kellett tölteniük az éjszakát, mivel a kikötő megsemmisülése miatt nem léphettek partra.

Egy amerikai búvár, Faye Wachs arról írt elektronikus levelében hozzátartozóinak, hogy a víz alatt fogalma sem volt arról, mi zajlik a felszínen. Először a vízen úszó törmelékre lettek figyelmesek, és a szemetelő embereket hibáztatták, később arra gondoltak, hogy egy hajóval történhetett valami. Akkor derült fény a valóságra, amikor a merülésvezető egy üzenetet kapott a telefonjára a feleségétől, aki beszámolt a szökőárról. A partra érve megpróbáltak a lehetőségeikhez mérten segíteni a mentést, majd a hazautazásról próbáltak intézkedni, de a szökőárban odaveszett valamennyi iratuk és a pénzük is. Végül a thaiföldi és az amerikai kormányzat gyors intézkedéseinek köszönhetően szállhattak repülőre.

Az angol Neil és Marina Thorneywork annak köszönheti megmenekülését, hogy az utolsó pillanatban megváltoztatva eredeti tervüket, másik helyen merültek a Maldív-szigetekhez tartozó Kandooma sziget partja mentén. A víz alatt nem érezték különösebb jelét a szökőárnak, viszont a felszínen azt kellett látniuk, hogy gyakorlatilag megsemmisült a reggel még ragyogó állapotú üdülőhely. Mégis nagyon szerencsésnek tartják magukat, mivel az eredetileg kinézett merülőhely pontosan a pusztító árhullám útjában volt. A búvárhajó személyzete azonban másik helyet javasolt, és ez mentette meg az életüket. A merülésük nem tartott sokáig a rossz látás miatt, de az igazi sokk a parton érte őket. Mindenesetre nem maradtak iratok nélkül, mert azt előző este vízhatlan tasakba csomagolták és magukkal vitték. Ruháik viszont elvesztek, abban a rövidnadrágban és pólóban utaztak haza Londonba, amit a merülés után kaptak magukra a búvárhajón.

A 21 éves Lea Kreidie története egészen különleges volt. Mivel Lea egész életében félt a víztől, családtagjai és barátai azt ajánlották, egy huszárvágással le tudja küzdeni fóbiáját, ha elvégez egy búvártanfolyamot. A lány először húzódozott, de végül hagyta magát meggyőzni. A búvártanfolyamra végül a paradicsomi szépségű Phi Phi szigeten került sor. A lány a szökőár előtti napon arról írt a szüleinek, hogy vasárnap kerül sor a nagy pillanatra, az utolsó vizsgamerülésre, és ha akkor sem lesz semmi gond, igazi búvár lesz belőle. Azon a vasárnapon egészen korán reggel értesültek a szökőár pusztításáról családtagjai, akik kétségbe esve próbáltak információt szerezni a thaiföldi amerikai nagykövetségen keresztül, ám minden kapcsolat megszakadt Phi Phi szigettel. Minden követ megmozgattak, de hiába, így hát csak imádkoztak, abban bízva, hogy Lea nem volt a vízben a katasztrófa idején. Ám Lea ezzel szemben éppen merült, amikor hirtelen elragadta és mélyre taszította a sodrás, aminek köszönhetően elvesztette a kontrollját. Tapasztalatlansága miatt azonban elsőre nem is fogta fel, mit élt át, az eseményeket a víz kiszámíthatatlanságának tulajdonította. Végül őt és oktatóját egy hajó vette fel, és a legénységtől tudta meg, hogy nincs értelme visszamenni Phi Phi szigetre, hiszen a szálloda megsemmisült, iratai, pénze, ruhái odavesztek. Végül sikerült családját is értesítenie arról, hogy jól van. Mint Lea elmondta, először arra gondolt, hogy soha többet nem fog búvárkodni, végül azonban azt mondta magának, átvészelt egy szökőárt a víz alatt, ennél rosszabb már nem történhet vele a mélyben. Furcsa módon gyakorlatilag éppen az mentette meg az életét, hogy a rettegettnek gondolt víz mélyén volt, amikor a felszínen megtörtént a tragédia.

[ CDNN ]