Ellenérv nélkül
Vörös-tenger2/2. oldal
Lapozgatva a naplómat, igyekszem visszaidézni, melyik merülőhely volt a legjobb, legérdekesebb. A Salem Express roncsát általában kedvelik a magyar búvárok, az óriási hajótest valóban nagy hatást tesz az emberre. Nehéz arra mit mondani, hogy ezt a tragikus sorsú roncsot nem kellene-e inkább nyugodni hagyni- a legtöbb búvár kellő tisztelettel merül itt ugyan, de elsősorban roncsként nézi azt, nem sírhelyként. Mindez valószínűleg így természetes. A roncsba egyébként nem csak a felső rész kisebb nyílásán lehet beúszni, hanem a hátsó raktér ajtajának leszakadása miatt nagyon egyszerűen be lehet nézni pár méterre a hajótestbe. A másik roncs, az Al Kahfain (a roncson viszont csak a Poseidonia név látszik) még a kapitány számára sem volt ismert, GPS koordináták alapján mi navigáltunk oda. A hatalmas komp roncsa a Salemhez hasonló élmény, ám még annál is különösebb pozícióban van: fejjel lefelé. Érdekes látvány és jó fotótéma a két óriási hajócsavar a roncs felső részén.A Safaga közeli helyek is tartogattak meglepetéseket. A Tobya Arbaa óriási koralltornyai között úszkálva sok dolog bukkant fel, ezen a helyen nappal is, éjjel is többször merültünk. Éjszaka rengeteg tűzhal követte a lámpák fényét, fotós barátaink szerint viszont a legjobb fotótémák közvetlenül a hajó alatt, a nagy lámpák fényére előbukkanó élőlények voltak: tintahalak mellett még egy szellemtűhalat is sikerült megörökíteni. Szintén nagyon megkedveltük a Tobya Soraya merülőhelyet, itt is kettőt merültünk. A legtöbb helyen volt valami olyan jellegzetes koralltömb, alakzat, ami megkönnyítette a navigálást, profi vezető nélkül is sikerült boldogulni. A Panorama reefnél semmilyen áramlás nem volt, de igazán nagy látnivaló se. Egy merülést szerettünk volna rászánni, hogy legyen egy kis falmerüléses kalandunk, de aztán többet nem erőltettük a helyet. A Middle reef halott korallmezejét csak azért ejtettük útba, hogy ne folyamatos hajózással teljen az egyik délelőtt, de igazság szerint nem lett volna nagy veszteség- kivéve persze a méretes teknőst, ami velünk nem törődve pislogott az egyik koralltömb alján.
Safagai napjaink így aztán a lassú merülések és remek ételek váltakozásának monotóniájában teltek. Alkalmazkodni már csak azért sem kellett senkihez, mert többször előfordult, hogy egyedüli búvárhajóként horgonyoztunk egy-egy helyen, ilyen szerencsések voltunk a Salem Expressen is. De ha volt is más hajó, soha nem vált pezsgőfürdővé a tenger a számtalan másik búvár buborékjától. Hurghada közelébe az utolsó este értünk vissza, szintén kihaltságban élveztük este és kora reggel a Gota Abu Ramadát, a szokásos nagy halrajokkal, három krokodilhallal és percekig mellettünk úszó murénával. Aztán kénytelen-kelletlen nekiláttunk a felszerelés elmosásának a nagy pakolás előtt, mialatt horgonyzóhelyünkön maradtunk. Ahogy telt az idő, egyre több és több búvárhajó bukkant fel, a felszínen evickélő sznorisok próbáltak kikerülni a manőverező hajók útjából, újabb és újabb búvárcsoportok indultak merülésre, miközben folyamatosan érkeztek a kisebb-nagyobb bárkák. Két tucatnál adtam fel a számolást, és a merülőhely minden szépsége ellenére könnyebb szívvel indultunk a kikötőbe. Útközben még egy víz alatt úszó delfinnel is megörvendeztetett minket a tengerek ura.
Az utolsó, Hurghadában töltött nap pont elég volt a korzózásra, már amennyire korzózásnak lehet nevezni a belváros orosz-angol nyelvű kavalkádjában való forgolódást. A fotósok nyilván elsősorban otthon tudták megvonni az út mérlegét, a képeket újból, sokadjára kielemezve- olvasóink Tökölyi Csaba nemrég felkerült portfóliójában is találhatnak a túrán készült fotót, illetve saját weblapján. Általában az volt a konklúzió, hogy a helyek közül a legnagyobb lehetőségeket a két nagy roncs tartogatja a fotósok számára. (A túrán részt vevő fotósok munkáiból még honlapunk ebben és ebben a galériájában találtok egy válogatást.)Nekem pedig, aki próbáltam együtt tartani a csapatot, a Safaga környéki merülésekről kellene valami általános okosságot mondanom. Már csak azért is, hogy ha valaki egyszer ilyen túraajánlatot lát, velem ellentétben tudja, mire számítson. Nos, a magam részéről annyit mondhatok, hogy egyetlen ellenérvem sincs a környék ellen, mellette szóló viszont több is. A Vörös-tenger itt is Vörös-tenger, vannak szép, kényelmesen merülhető helyek, vannak látványos roncsok, vannak falak- viszont sokkal kevesebben vannak a búvárok. Nem kell sokat utazni, hogy ide eljusson valaki, a hajóút Hurghadából is teljesen vállalható hosszúságú. Természetesen eszem ágában sincs azt mondani, hogy az ittenieknél szebb helyek nincsenek egész Egyiptomban, de minden hely szépsége inkább csak lehetőség: annyit hozunk ki egy túrából, amennyire képesek vagyunk. Rossz szervezéssel a legjobb helyeket sem fogjuk élvezni, egy jó hajóval, jó csapattal viszont Safagán minden adott a jó túrához. Akár napi kihajózással is érdekes lehet, hiszen az általunk merült helyek többsége nagyon közel van a parthoz.
Szóval ha előtte nem is tudtam volna kifejteni, miért pont Safaga lett az úticél, utólag már veregethetném a saját vállam, amiért ráálltam erre az túrára. Ám mindennek nincs jelentősége: nem volt kellemes felszállni a gépre és hazajönni a jól sikerült szafari után. Ilyenkor a legerősebb az érzés az emberben, hogy mihamarabb vissza kéne jönni, mit számít a munka, a sok ránk váró tennivaló!... Mégis győz a kötelességtudat, ami tulajdonképpen több mint érthetetlen. Bár talán éppen ez a varázsa a búvárkodásnak: csak az itt és most számít igazán, az idő, amit a víz alatt töltünk, amit még szebbé tesz az, hogy néha olyan sokat kell várni a következő alkalomra.
GR
(átlag: 5) nehéz körülmények 
Horvátország
