Mozambiki élmények
Utazási élmények1/3. oldal
Cetcápák, manták, bálnák - Halász Károly az afrikai országban tett utazásának élményeiről mesél, beavatva minket kalandjaiba.
Az országba belépés elméletileg nem gond, de mivel nincs nagykövetségük, a reptéren kell vízumot igényelni. Ezt jobbára megadják, bár arra is volt példa, hogy nem- ilyenkor lehet agyalni, hogy jusson az emberfia haza, ha sikerül. Emellett hosszú várakozásra is készülhet az utazó, mi 4 órát dekkoltunk, mire meglett a vízum.Első nap nyakunkba vettük a várost, hogy megnézzük a látványosságokat, de gyorsan rá kellett döbbennünk, hogy ott gyakorlatilag semmi ilyesmi nincs. Összesen egy Természettudományi Múzeumot találtunk, igaz az legalább ingyenes volt, egy volt követségi épületből alakították át. A kiállítás csupán kitömött állatokból állt, amelyek tragikus állapotban voltak. Az oroszlánnak hiányzott az egyik szeme, a kóc kilógott a bőrén keresztül, a bojtosúszójú hal fele már hiányzott, nyilván megette a moly.
A múzeum után a környéket is bejártuk. Jó csapat volt, így vicces momentumokból sem volt hiány: véletlen lekeveredtünk a tengerpartra, ahol több száz fekete fürdött egyszerre. Amikor kiszálltunk a buszból, az egyik srác megszólalt: "oké, akkor most vegyüljünk el a tömegben".
Egyébként semmi gond nem volt abból, hogy fehérek vagyunk, de tényleg. Nagyon kedves és barátságos emberek, de mindent megpróbálnak eladni, akár a saját papucsukat is a lábukról, a lényeg, hogy valami pénzhez jussanak, ami elég terhes tud lenni. Keresetük, bevételük szinte semmi, nagyon nagy a szegénység.
Gazdaságuk nem túl erős: bár a kesudióban állítólag jók, ez nem látszik meg az életszínvonalon. Akinek autója van -legyen az akár egy teljesen lepukkadt roncs is- az már nagyon gazdagnak számít, de fontos, hogy dübörögjön benne a zene, mert táncolni, zenélni nagyon szeretnek. Szegények, de vidámak.
Két nap után belföldi járattal repültünk tovább, ami egy ránézésre 18 éves, lerobbant kis Cessna volt, de szerencsére túléltük az utat. Érdekes, hogy csupán 2000 méter magasan mentünk, ahonnan tökéletesen látszott a talaj, a fák, meg minden, de egy árva állatot sem láttunk. Nincs is nemzeti parkjuk, valószínűleg megettek már mindent.
Miután megérkeztünk Inhambane-ba, onnan egy fél órás út után jutottunk el a 20 kilométerre lévő szálláshelyünkre, Tofo Beach-re. Ebben a hozzávetőlegesen 4 kilométer hosszú homokos öbölben található szálláshelyen volt a "meglepő módon" Tofo Diving névre hallgató búvárbázis is, ahonnan 12 napon keresztül merültünk napi kettőt. A merülések nagy zodiacról történtek, egyébként maga a hajóút is elég sajátságos.Amikor a csónakok visszatérnek a merülésről teljes gázzal felfuttatják a homokos partra, ahonnan aztán dzsippel vontatják el. Az indulás is ehhez mérten trükkös, de főleg munkás. A terepjáró lerakja a parton a csónakot, ahonnan a búvároknak kell egy 180 fokos megforgatás után a vízre tolniuk a felszerelésekkel tömött járművet. Miután a csónak elkezd úszni, már csak be kell gyorsan mászni, és már indulnak is át a hullámtörőn.
Elég nagy a hullámzás, mi pont a monszunidőszak elején voltunk, pár napon meg is csíptük az esőt, ami elég durva volt. Meglehetősen sokkszerű, amikor 35 fokból percek alatt 12 fok lesz, és tolja maga előtt a levegőt ezerrel a vihar. Az erős szelet égzengés, villámlás kíséri, a 2-3 órán keresztül szakadó eső mennyiségét úgy lehetne jellemezni, mintha a zuhanyt nyitná ki az ember. Folyamatosan nyirkos a levegő, ezért semmi nem szárad meg, a viharok idején áram sincs, úgyhogy ilyenkor gyertya mellett lehet a vihart nézni, dumálni, esetleg kártyázni.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.5) nehéz körülmények 
Málta
