Ahol számítani kell a sétára
Utazási élmények1/2. oldal
Folytatódott Kanári-felfedező utazássorozatunk, ezúttal az egyik legkevésbé ismert szigettel, La Palmával.
A Tenerifétől nyugatra fekvő La Palmára Magyarországon senki nem is szervez utat, nekünk is csak egy jó bécsi indulású ajánlatot sikerült elcsípni. Ami különösen vonzóvá tette, az a búvárpoggyásszal nagyon elnézően bánó Air Berlin légitársaság járata.Szóval a gép leszállt a pici la palmai reptér betonján, aztán elvittek szálláshelyünkre, ami nagyjából három kilométerre lehetett. Los Cancajos ezen a szigeten komoly turisztikai központnak számít, akár 15 szálloda is lehet itt, meg pár étterem, bolt, autókölcsönző. Hamar kiderült, itt nem kell nagy tömegtől tartanunk, a kevés utazó túlnyomó többsége pedig német. Az apartmanban ezúttal nem kellett amiatt bosszankodni, hogy alkoholtól bódult britek hőbörögnek a szomszédságban. De ezen túlmenően is elégedettek voltunk egyszerű, de korrekt szállásunkkal az Oasis San Antonióban.
Első utunk a tengerpartra vezetett, a sétányról remek a kilátás az óceánra, és a két szomszédos szigetet is gyakran látni. Elsősorban azért, mert a tengerpart messze alattunk volt: olyan meredek sziklák zuhannak a vízbe a sziget szinte összes partszakaszán, hogy csak néhány strand akad. Azok pedig kihaltak: a 22 fokos víz már nem olyan vonzó, a szinte homokszerű, fekete aprókavics nem ideális- ez a sziget nem a napimádók és strandon bulizók választása.
Továbbmenve a sétányon, a városkának mind a két búvárbázisát megtaláltuk, igaz, a másodikat némi keresés után. Itt aztán magyar alkalmazottra bukkantunk, és mivel elsőre szimpatikusnak tűntek, velük egyeztünk meg. Ez hiba volt, de erről majd később. A merülést ugyanis későbbre terveztük, mert először a jócskán kétezer méter fölé nyúló hegyek környékén szerettünk volna barangolni. Az autóbérlés sima ügy volt, a kevés bérlő miatt akár még alkudni is lehet az árakból, amelyek amúgy sem túl elszálltak.
Los Cancajosból elindulva kiderült, hogy teljesen mindegy hova megy az ember, mindenütt szerpentinek várják. A sziget alapterülete kicsi, viszont hatalmas, magas hegyek vannak rajta, szóval nem ritka, hogy a légvonalban 10 kilométeres út a valóságban 35 kilométernyi kanyargózást jelent. Az viszont kedvező, hogy a kevés turista miatt elvétve bukkan csak fel másik autó szemben, mögöttünk vagy előttünk. A legizgalmasabb hely kétségkívül a sziget legmagasabb pontja, a 2426 méteres Roque de Los Muchachos, ahonnan egészen pazar kilátás nyílik a mélybe: állítólag ez a világ egyik legmélyebb vulkáni krátere. Apropó, vulkán: a sziget déli részén találni azt a vulkánt, ami legutóbb 1971-ben tört ki, de máshol is számtalan jele van annak, merre, hol folyt a forró láva.A sziget éghajlatában is különbözik a keleti száraz szigetektől, nagyon gyakori az eső, de mivel a magas hegyek sokszor állják útját a felhőknek, igen gyakran előfordul, hogy a sziget egyik része csapadékos, a másik oldal viszont napos és száraz. Aztán fordítva. A sok esőnek köszönhetően sok helyen valószínűtlenül dús és zöld az élővilág, kiemelni talán a Los Tilos közelében található ősfás erdőt érdemes. A változatos táj sokakat arra sarkall, hogy az autót hátrahagyva, gyalog induljanak túrázni, és erre itt meg is van a lehetőség: sok kijelölt túraútvonal létezik, mindegyiknél jelölik a nehézséget, a hosszat, a leküzdendő szintkülönbséget. Aki szereti az ilyesmit, ne hagyja ki a poggyászból a túrabakancsot- garantálom, hogy nagy élményekben lesz része.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 3.5) nehéz körülmények 
Málta
