Eltűnő hajóroncsok
KülföldKanadában a kormánynak nincs pénze a kutatásra, de magánexpedícióknak sem adnak engedélyt.
Nova Scotia zord partvonala mentén akár tízezer roncs is nyugodhat, elsősorban a 18-19. században erre hajózó vitorlások és gőzhajók. A roncsoknak önmagukban is van értéke, de emellett fontos emlékhelyei az emberi tevékenységnek. Ám hiába maradtak meg aránylag egyben a süllyedés után a hajók, ha nem találják meg őket időben, akkor az Atlanti-óceán folyamatos ostromának köszönhetően megsemmisülnek és eltűnnek.Most pedig az egykori kalózok csetepatéi helyett másféle "ütközetek" zajlanak a tengeren: a kormányzatnak nincs pénze, a magánszektornak viszont nincs lehetősége kutatni. A helyzet kicsit arra emlékeztet, amikor a múlt század hatvanas éveinek aranykora után az Egyesült Államok egyre kevesebb pénzt kezdett űrkutatásra szánni, és napjainkban a magáncégek pörgetik fel újra a hanyatlásnak indult szektort.
Nova Scotia megszorításokra kényszerülő kormányzata azt mondja, nem tudja finanszírozni a roncsok felkutatását, míg a magánszektor ugrásra készen áll. Az egyik befektető, Terry Dwyer még egy "hajóroncs-kurzust" is indított. Az itt tanító profik mindent igyekeznek megtanítani a hallgatóknak a víz alatti fotózástól a szonárkezelésig. Egyszerre szól a hivatásos roncskeresésről és a kalandturizmusról a program, egyetlen apró szépséghibával: Nova Scotia vizeiben nem nagyon lehet ilyen tevékenységet végezni.
Pedig volna mit keresni. A híresen könyörtelen délkeleti szelek sok hajó számára bizonyultak végzetesnek, amelyek kapitányai rosszul ítélték meg az alattomos zátonyok és sziklapadok elhelyezkedését. A magáncégek roncsmentési tevékenysége 2010 óta illegális Nova Scotiában, a kormány a víz alatti örökség védelméről szóló UNESCO-egyezmény szellemében tiltotta ezt meg. Aki mégis kutatna, annak az illetékes minisztériumhoz kell fordulni, de 2012-ben összesen két ilyen engedélyt adtak ki.
A kormányzat illetékes, Laura Bennett leszögezi, nincs állami pénz a kutatásra, noha egyébként nagyon szeretnék támogatni ezt a munkát. A magáncégek kiszorításával az állam maga akarta az ellenőrzést gyakorolni a víz mélyén levő roncsok felett, csak éppen képtelen ezt a feladatát ellátni. David Christianson, a Maritime Museum of the Atlantic korábbi munkatársa szerint nem szerencsés, ha a kincsvadászok a bevétel reményében merülnek a roncsokhoz, sokkal inkább érintetlenül kellene hagyni a maradványokat, hogy később a régészek alapos feltárást végezhessenek.
Terry Dwyer szerint az a bökkenő, ha túl sokáig várnak arra, hogy egyszer majd lesz pénz erre, akkorra a roncsok egy része egyszerűen eltűnik. Az óceán ugyanis nem kíméli még a nagy történelmi jelentőségű maradványokat se, a víz évről évre elvégzi a maga munkáját. Szerinte az ő roncskutató kurzusához hasonlókra komoly igény van az egész világon. A kilencvenes években már szervezett hasonlót, akkor ki is hajóztak és próbáltak szonárral roncsokat keresni- ez viszont még azelőtt volt, amikor a magáncégek munkáját törvényileg betiltották. Mégis, Dwyer úgy véli, nem lehet megállítani a leglelkesebb roncskeresőket: "Nem fogják tudni megtiltani az embereknek hogy búvártanfolyamot végezzenek, kimenjenek a tengerre és roncsok után kutassanak. A felfedezés szabadsága és a roncskutatása egyike a Föld utolsó igazi nagy kalandjainak."
[ theglobeandmail.com ]
(átlag: 3.9) átlagos nehézségű 
Budapest
