Albumhoz klikk a képre

Amikor a kis kiruccanást terveztem, végignéztem a szóba jöhető merülőhelyeket, köztük a nem kevés roncsot. A Baron Gautsch, a Coreolanus, az Istra mellett a déli részről indulva ott van például a Cres partjainál nyugvó Lina is. Szóval ha jó az idő, akkor a roncsmániások kedvükre merülhetnek az Isztrián- csak vigyenek magukkal ehhez elegendő pénzt. Az alapárak sem olcsók általában, de a roncsfelár, a távolsági felár, a palackfelár, az ólomfelár, a sok felár felszámítása miatti felár a végén összeadva csinos összegre rúg. Az idő szeles volt, tudtam, hogy nem lenne szerencsés nagyokat hajózni, de úgy éreztem, legalább a szállodánk közelében csak kéne merülni egyet. Ha már ott van a tenger!... Érdeklődtem a recepción, és kiderült, ugyanabban a Valamar komplexumban van egy búvárbázis. Indulás előtt nem sejtettem, hogy én itt még békaemberekkel fogok találkozni, de örültem a hírnek.

A bázison egy magányos úriember fogadott. Amikor az első nap benéztem hozzá, hümmögve néztük az acélszürke eget. Majd jövünk ha szebb lesz az idő, búcsúztam- így is lett, egy szombati délelőtt családi csapatunk ott sorakozott a bázis ajtaja előtt. Azt kell mondjam, noha csak az itteni parti merüléseket bonyolítják, kifejezetten jól felszerelt bázisra akadtunk, aminek az Isztrián megszokotthoz képest alacsonyabbak voltak az árai. Ugyan a palackért és az ólomért itt is pénzt kértek, de a merülés alapára a világ bármely pontján olcsónak számított volna.

Ilyenkor az egyszeri búvár mindig aggódik, mert attól tart, egy maximum 5-6 méter mély, kihalt, homokos öbölben lehet úszkálni ezért a pénzért. Amikor a bázisvezető az orrom alá dugta a merülőhely térképét, már láttam, itt nem erről van szó. Három útvonalat jelölt a rajz, a legmélyebb pontokat 20-40 méter között ábrázolva. Ezekből az utakból mi kettőt úsztunk be, és komoly meglepetésemre ez a Girandella nevű partszakasz Rabacban kicsit sem volt kihalt. A sekélyben a kövek közt polip bukkant elő, aztán kisebb-nagyobb halrajokra figyeltem fel, elúszott a közelben egy megtermett dentex, majd jött a fal. Tényleg csak 1-2 percnyi úszásra volt a kiindulóponttól a leszakadás, ahol a szokásos üregbe benézegetős merülést hajtottuk végre. Kellemes kis helynek bizonyult ez a rész már csak azért is, mert a függőleges falnál mindenki olyan mélységbe ereszkedhet, amilyenre kedve tartja, eltévedni pedig nehéz- a sekély részbe visszatérve bárhol emelkedik fel a búvár, lesz a közelben olyan rész, ahol a partra lehet gázolni. Utána aztán vagy sétál, vagy hoz egy kiskocsit a felszerelésnek, de elsodródástól nem kell tartani.

Az utóbbi években már bőven volt időm megtanulni, hogy néha az élet írja át a merülési programokat, minden elképzelés csak terv, és sok-sok dolog az is marad. Az is nagy tapasztalat, hogy időnként ez nem is baj, mert a vészmegoldások sem okoznak csalódást. Bevallom, előzetesen nem gondoltam volna, hogy úgy fogom élvezni az isztriai búvárkodást, hogy roncsnak még csak a közelébe sem jutok. Pedig így alakult. A merülés nyomott ára és a szállások utószezoni kedvezményes ára együtt elegendőek voltak ahhoz, hogy a túrát olcsónak nevezhessük. Régen jártam ezen a környéken, ám most úgy vélem, érdemes lenne még ide visszajárni, és legközelebb talán roncsozni is tudunk- ha pedig nem, akkor sem fogunk unatkozni.

GR