Az A-vizsgától az OWD-ig
A búvárkodásról1/2. oldal
Dobó Zoltán írásával folytatjuk az első lépésekre emlékező "Nem születünk búvárnak" című sorozatunkat.
Vannak mondatok, amik valamiért hosszú ideig megmaradnak az emlékezetben. Egyszer a bátyámnak volt egy ilyen mondata: "Csak annyira akarok megtanulni búvárkodni, hogyha majd egyszer a Vörös-tenger partján leszek, ne egyem a kefét, hogy nem merülhetek benne." Számomra akkor ez a kijelentés teljesen abszurdnak tűnt. 1976 kora tavaszán hangzott el egy búvártanfolyami előadás után, ahol társadalmi munkára invitáltak. Egy nagyobb tartályt kellett összeállítani, amire ablakot is terveztek, hogy kívülről jól meg lehessen figyelni azt, aki bent a víz alatti hegesztést bemutatja. A hegesztés egyikünket sem vonzott, viszont a vörös-tengeri kirándulást teljesen irreálisnak tartottam. Talán ezért is maradt meg bennem ez a kép. Egyébként évtizedekkel később, amikor ott volt Hurghadában tökéletesen kielégítette a szabadtüdőzés is, eddig még nem tanult meg készülékkel búvárkodni. (Lám milyen sivár volt a fantáziám már akkor is.)Hogy is kerültünk az MHSZ Ganz Mávag Búvár Klubjába? Mind a ketten erősen érdeklődtünk a biológia iránt. Ekkor a TV-ben főműsoridőben Cousteau filmeket is adtak. Pár évvel korábban már voltunk a szüleinkkel az Adrián és ott sokat szabadtüdőztünk. Természetes volt a kíváncsiság. A bátyám régebben öttusázott és azt gondolta, hogy rám is rám férne egy kis sportolás. Beiratkoztunk és hosszabb ideig, talán három-négy hónapig, minden héten egyszer elmentünk a "honvédelmi előképzésre", ahol elméleti oktatást kaptunk. Legalább három előadó volt és bár a gáztörvényeket és az alapvető búvárismereteket elmondták, nagyon sok sztorizgatás is volt. Ha valamit fontosnak tartottak, rendszerint gyorsan illusztrálták is néhány odavágó balesettel. Arra emlékszem, hogy egy idő után striguláztuk a hullákat, olyan nagy számban voltak. (A mai oktatói kurzusokon kifejezetten tiltják az ilyesmit, nehogy valami rossz asszociálódjon a búvárkodáshoz.) Az egyik oktató katonatiszt volt- ő szállította a legtöbb balesetet, de érdekesen adta le az anyagot. A másik oktató mérnökhallgató volt, az ő reszortja volt a gáztörvények témája. A harmadikpedig egy idősebb búvár, aki nem igazán volt lebilincselő. Amikor vége lett az előadásoknak akkor írásban kellett vizsgázni meglehetősen hosszan. Az akkor szokásos kifejtős módszert használták, több oldalt kellett írni.
Természetesen volt medencés foglalkozás is. Csak a korrajz kedvéért: a Kulich Gyula téri iskola tanmedencéjében folytak ezek a vizes foglalkozások, 120 cm-es vízmélységben. Szigorúan csak ABC felszerelésben. Úszni kellett uszonnyal és a maszkot kiüríteni szabadtüdővel. Az egész inkább edzésnek tűnt. Voltak fiatal lányok is, őket egyértelműen versenyzőknek szánták. A fiúknál is volt egy ilyen cél, de azért az ő esetükben a közelgő katonai szolgálatra való "szakember" képzés volt a kijelölt cél. A medencés foglalkozásokat is vizsga zárta. Úszni kellett víz alatt, maszkot üríteni, és a légzőcsövet kiüríteni (arra nem emlékszem, hogy akkor minek hívták, de biztosan nem sznorkelnek). Ez volt a "Könnyűbúvár "A" vizsga"- természetesen volt "B" és "C" is. Az "A" arra volt jó, hogy be lehetett vele iratkozni a B-re, készülékes merülésre viszont még nem jogosított.
Sajnos a dolog itt abba is maradt. Csalódás volt hogy nem használhattunk készüléket, majd az életem is más irányba ment. Bizonnyal kellett fizetni a tanfolyamért, de nem emlékszem hogy olyan sok lett volna. Szerintem a zsebpénzünkből gazdálkodtuk ki. Mai szemmel nézve azért meg lehet állapítani, hogy nem kapkodták el a képzést. Ahhoz képest, hogy nem is mehettünk készülék közelébe, alaposan felkészítettek a következő tanfolyamra. Nyoma sem volt a ma divatos "gyorstalpaló" tanfolyam típusnak. Igazi búvárélményben sajnos nem volt részem. Tulajdonképpen az egész csak arra volt jó, hogy most a sok fiatal embernek eljátszhassam a nagy öreget.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.1) átlagos nehézségű 
Horvátország
