»» ««

Víz alatti galéria Litvániában

Külföld

Egy tó mélyén nyitották meg a kiállítást a helyi búvárok.

Ez év nyarán nyitották meg a tárlatot a Plateliai-tóban, az ország nyugati részén. Az Aqualangas búvárklub részéről Andrius Albrikas nyilatkozott az esemény kapcsán, aki arról beszélt, a víz alatt szemlélve egészen másnak tűnik a művészet. A csak búvárok által látogatható, 3-4 méteres mélységben levő galériához az ötletet állítólag az adta, hogy egy szintén rendszeresen merülő pár a víz alá vitte esküvői fotóját, és így mutatta meg azt a víz alatti világ többi szerelmesének.

Hasonló víz alatti kiállításokkal több helyen próbálkoznak, legutóbb például többek között mexikói szoborparkról hallottunk. Ebben a litván tóban helyi művészek húsz nagy méretű alkotását lehet megtekinteni, amiket különleges technikával kellett kinyomtatni, hogy a víznek ellenálljanak. A jövőben másféle alkotások is a víz mélyére kerülhetnek majd, például szobrok vagy üvegtárgyak. Sőt, Albrikas szerint talán egyszer vándortárlatként költözhetnek majd új és új helyre a kiállított alkotások. Azt is megjegyezte, hogy ugyan egy ilyen litván tó nem a Vörös-tenger, egy ilyen ötlet megvalósítása után igazán nem lehet azt mondani, ne lenne semmi érdekes látnivaló benne. A tárlathoz örömmel bocsátotta rendelkezésre képeit egy fotós, és természetesen szükség volt a környezetvédelmi hatóságok jóváhagyására is.




[ plungiskis.lt ]
Kapcsolódó írásaink:



 2. hopposztkopp 2010 aug 18. 20:29  
Hasonlóan jó ötlet lehet egy kínai étterem és egy nyilvános wc a tó fenekén. Szigorúan a vízalatti világ többi szerelmesének. - Akinek ez kevés már készül a kupleráj és nemigondozó terve is. Kerékpárszervízt és korcsolya élezést vállalunk! A fodrászatban a hajszárítás már extrának számít ezért csak felárral! Házikedvenceiknek külön samponos fürdő és intimtorna. Minden kérdésre igennel felelünk.
 1. aron5 2010 aug 18. 11:01  
Már megijedtem, hogy Thomasék csak ilyen messze találtak tavat...

Merülőhelyek

Gubal Island - Wreck

Egypt, Red Sea

10/14 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 15m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítésroncs merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés