»» ««

Természetvédelem képekben

Fotózás
3/3. oldal

A Természetvédelem album forduló kiírása: emberi beavatkozás hatásának bemutatása a víz alatti környezetre, negatív vagy pozitív értelemben egyaránt.

A képeket értékelte Előd László, aki néhány gondolatot fűzött az egyes képek kritikája elé:
Természetvédelem. A beérkezett nem nagy mennyiségű kép is jelzi, nem volt könnyű dolga az e havi versenyzőknek. Általában nem ezzel a témával akarunk foglakozni, amikor sikerül eljutnunk egy egzotikus helyre, talán inkább a víz alatti világ szépségeit akarjuk inkább megörökíteni. Ha mégis találkozunk emberi beavatkozásra -akár pozitív, akár negatív- utaló jelekkel, akkor sem biztos, hogy nagyon körbe járjuk a témát, hiszen nem a művészi vénánk fog hajtani, hanem inkább a tényszerű riporter énünk. Maga a téma fog minket magával ragadni és nem biztos, hogy törekszünk a kreatív képalkotásra. Legalábbis én a beküldött képek alapján ezt az általános hibát szűrtem le. De most nézzük részletesen is az értékelést!

horvathv - Konzerv és Ön
Hálás téma az emberi szemét állati lakhelynek való ábrázolása, minden fotós versenyben - hasonló témánál - többet is láthatunk. A felvétel hajaz a ma divatos high-key fényképészeti megoldásra, azaz a kép nagy része túl lőtt, világos, részlet nélküli. Ha fotósunk tovább világosította volna a képet, még tudatos művészi elképzelésnek is gondolnám, de így inkább a vaku hiányát kompenzáló kényszermegoldásnak tűnik. Vágva a felvételből eltüntethetjük a kék vizet, ezzel tovább erősítve a high-key hatást, és jobban koncentrálhatunk a fő témára: a rákra.
pygmy - Még egy falatot?
Azon felvételek ahol maga a búvár okozza a természetkárosítást, mint ahogy ezen a felvételen egy lágykorall darabot tart a kezében, inkább raknám a kizárandó képek kategóriájába, mint az értékelendők közé, még ha tisztában is vagyok vele, most a kiírás akár a káros beavatkozás bemutatását is engedte. Ezzel együtt is én azt gondolom, hogy egy víz alatti fotósnak a felvételeivel nem szabad rossz példát mutatnia a közönség felé, jobb lenne ha ilyen képek nem készülnének, és ha mégis azok megmaradnának a készítő egy eldugott elektronikus mappájában. (A szerk. megjegyzése: ilyen helyzet előfordul, és ha sosem beszélünk róla, az sem feltétlenül szerencsés, mert a rossz példából is lehet tanulni. A mi felelősségünk is az élővilág megóvása, végülis erről szól az egész forduló.) A felvételen egyébként egy háttal álló teknőst látunk, ami nem szerencsés, amit még tovább ront a "fej nélküli" kis hal látványa.
Thomasbuvar - A sofőr, avagy sü-főr (by Garfield)
A témaválasztás kitűnő! Már víz alatt autót találni is sokkal ritkább, mint hajót vagy bedobált üvegeket, de egy kis hallal megörökíteni, még kevésbé teszi a felvételt elcsépeltté. Sajnos a kompozíció több sebből is vérzik, a hal túlságosan középre komponált, a kocsi b oszlopa még ketté is vágja és a roncsból is kevés látszik. A víz is lehetne sötétebb kék, hogy jobban kiemelje a témát, ami vakuzás hiányában amúgy is elég vérszegény brillanciával bír.
macok - Cím nélkül
Nagyon tetszik a felvétel dinamikája, a jó átlós elrendezés. A hibái a felvételnek: a búvár uszonya belelóg a hálóba és nincs rajta víz alatti élővilág. Igazából számomra így a természetvédelem vagy annak rombolása ezen a felvételen nem jelenik meg. Egy vicces emlékképnek viszont nem is rossz.
Archi - Cím nélkül
Kétségkívül a verseny legerősebb felvétele, amit professzionális felszerelés nélkül nem is lehet elkészíteni. A kép egyetlen gyenge pontja, hogy a téma kiírása csak alig láthatóan jelenik meg, a cápa szájában lévő horog csak alaposabb szemrevétel után tűnik fel a nézőnek. Az erős blendézés miatt még az erős vakuk is talán egy kicsit gyengének bizonyultak, a cápa lehet, hogy elbírt volna még kicsit több fényt. De természetesen ettől függetlenül irigylésre méltó felvétel!
Balage - Cím nélkül
Jó a kompozíció, teljesen kitölti a képet a hajóroncs és a búvár. Izgalmas, ahogy a hajó orra a jobb felső sarok felé tör. A felvétellel a legnagyobb gondom az, mint a második felvétellel is, hogy nem szerencsés ábrázolni amint egy búvár a víz alatt károsító tevékenységet folytat. A rossz példát nem szerencsés hirdetni és lehet, hogy ezt a kiíróknak is a későbbiekben figyelembe kellene vennie!
Garfield33 - A "tisztátalan" állat
Megrázó felvétel, jó szögből fotózva. Tetszik a sötét háttér, így jobban kiemelte a fotós a fő témát és még drámaibb lett a felvétel. Talán, hogy egyértelműbb legyen ez a felvétel, hogy víz alatt készült, ellenpontnak egy kis lágykorall tovább tudta volna fokozni az érzelmeket vagy Zook hatásos hálóba akadt cápás felvételén látható lámpával világító modell is segíthetett volna.
atko - Cím nélkül
Belógó búvárok, kormánykerék a kézben a legnagyobb hibái a felvételnek. A kompozíció egyébként átgondolt és dinamikus.
istvanv - Horogra akadva
Tátott szájú hal horoggal igazán ritka felvétel. Szépek a szemei is, talán kicsit szűkre szabott a felvétel egy picit kilóg jobbra a hal. Sajnos egy kicsit zavaros a környezete is, de hát egy ilyen pillanatfelvételnél ne legyünk telhetetlenek!
csabak - Cím nélkül
Vicces kép egy shisha alj a víz alatt halak társaságában. A kép közepét sajnos kettévágja valami, és a halaknak semmi köze az emberi tárgyhoz. Képalkotás és mondanivaló szempontjából is szerencsésebb lenne, ha a közelebbi hal nem a képből kifelé úszna, hanem az üveg felé. Bár a shisha és a nagy koralltömb elhelyezkedése egyensúlyt hoz a képbe, de ezért a fotós nagyon felülre helyezte a halakat.
elche - Cím nélkül
Tovább kellene gondolni ezt a felvételt, mert bár vicces egy a mobiltelefon használatát tiltó tábla a víz alatt, de verseny fotónak bizony kicsit kevés. Talán ha még két búvár lenne a felvételen, ahol az egyik rámutat a táblára, míg a másik éppen telefonálni akar...?
Zook - Horrorra akadva
Nagyon szépen, drámaian vakuzott felvétel. A hal teljesen alulra került a képen, ami tovább erősíti a horogra akadás és elhullás érzését. A témából a fotós szerintem kihozta, amit lehetett. Dobogós!
mikino - Cím nélkül
Érdekes felvétel a cigire sandító rájáról. A vaku folt hatása még jobban kiemeli a történetet. Ha a fotós tudott volna még jobbra úszni, akkor a rája másik szemét is láthatnánk és nem is lenne megvágva, sőt akár a bal felső sarokból átlósan közelíthetne az eldobott csikkek felé.
Bunny - acélcápa
Egy műcápát meglovagoló búvárokat fotózó búvárról készült felvétel nem tudom, hogy mennyire kapcsolódik a havi témához, de a képnek nem csak a mondanivalója kíván kritikát. Sajnos messziről készült a felvétel, így alig lehet látni valamit a képen, természetesen a színek mind eltűntek a kék és a sárga kivételével. A búvárok felismerhetetlensége miatt még emlékképnek sem igazán jó.

Értékelőnk sorrendje:
1. Archi
2. Zook
3. Garfield33

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 16. Garfield33 2010 aug 02. 14:32  
Dehogy kár, Nikon kinek kell  :-)
Canon rulez, anyának van egy 550D, tok folyamatban.
 15. horvathv 2010 aug 02. 12:18  
Akkor valamit elnéztem, bocsi (kár)...
 14. Garfield33 2010 aug 02. 12:11  
És igazad is volt...

D5000? Az mi? Ja, valami gagyi Nikon  :-)
Nekünk olyanunk nincs.
 13. horvathv 2010 aug 02. 12:01  
Készült róla eleve szűkebb is, de pont azért választottam a beküldöttet, mert valahogy teljesebbnek éreztem.

Szóval miben van az a masina?Jöhet privátban, vagy a fotósban is... (9)
 12. Garfield33 2010 aug 02. 11:47  
A kep tenyleg jobb szukebben, viszont igy nem latszik, hogy vizben keszult. Nehez fordulo volt ez, na...
A további 11 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Tobia Arbaa

Egypt, Red Sea

5/6 db alapján:érdekes(átlag: 4.2) könnyű körülmények
max: 15m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés