»» ««

Új-zélandi szegény lovagok

Utazási élmények
2/3. oldal


Átlagos búvárcharter
A merülések tehát a Tutukaka nevü településről indulnak. Egyébként Új-Zélandra jellemző, hogy rengeteg település vagy hely maori őslakos nyelvű nevet visel, ezért ilyen vicces a többsége. A búvárkodás kis napihajókkal történik, amelyek reggel kifutnak és délután érkeznek vissza. Jellemzően semmi ellátás nincs (vagy legalábbis nem volt 2001-ben), így ételt, italt mindenképpen vigyünk magunkkal. Hely akad, de ezek nem egyiptomi napihajók. 10-11 méter körül vannak egy kis kabinnal, hátul nyitott búvárdekkel, viszont könnyű felépítésüek, és gyorsak.

Első nap, a Crayzee Diver nevü hajócskával az első merülés Northern Archery nevű helyen volt. Én elkövettem azt a hibát, hogy nem tájékozódtam előre, így abszolute semmi étel- ital nem volt nálam, a tetejében ott derült ki, hogy a hajóknak is inkább partról vagyok nagy barátja, a tengeribetegségre pedig erősen fogékony lettem. Ez némileg meglepett, mert két évvel előtte viharos tengeren keltünk át a Csatornán Angliából (ba?), az egész hajó rosszul volt, én meg vidáman rohangáltam. Úgy látszik akkor valami elromlott bennem, mert azóta is megvan ez a nem túl kellemes érzékenységem. Na szóval se víz, se semmi, de rókakoma igen, plusz első tengeri merülés- szerintem a túraszervező ott bánta meg, hogy elvitt az útra! Persze régi igazság, ha már megetette az ember a halakat megnyugszik a világ, mivel édesvizet meg kaptam jólelkű (és rutinosabb) utastársaktól, azt mondtam, irány a sós víz!

Jan a merülőtársam (csórikám!), gyors OK-OK után merülés, a hullámzás fent marad, és szívok mint egy poszívó de végre kezd a gyomrom is meg én is a himbálódzó hajó után megnyugodni. Pár perc után végre nem arra koncentráltam, hogy megőrizzem a lelki egyensúlyom és a lebegőképességem (hiába no, ez volt az első IGAZI merülésem) feltűnt, hogy vannak a vízben még mások is kettőnkön kívül.
Víz alatti erdő és rája
A merülés egy fal mellett volt, a hely két extra dologról volt híres: az egyik hogy mély volt aránylag (fenék 40 méter alatt), a másik hogy rengeteg rája élt errefelé. Nem mondhatnám, hogy ideális check dive helyszín, így "öreg" fejjel némileg furcsállom is a dolgot, de más ország, más szokások.
Elindultunk a fal mentén és meg is jöttek a hatalmas ráják. Alattunk, felettünk, mindenhol, azóta is rajongok értük. Képzeld el amikor feletted 1 méterrel háttérben a naptól megvilágított csodakék tengerrel átúszik egy rája, hát gyorsan elfelejtettem a tengeribetegséget. A geográfia is csodálatos ezen a helyen, átúszhatunk egy hatalmas kapu alatt is, szóval igazán szép merülőhely.

Két merülés közt (kölcsön)ebéd, napozás, sznorkelezés, úszás, ki mit akar- én aludtam, tengeribetegség ellen az a legjobb. A második merülés már sekélyebb volt, ez a sziget túloldalán volt, a tenger is csendesebbnek tűnt arra, a neve Ronnies Bay. Sekély, de nagyon látványos, rengeteg hallal, gyönyörű növényzettel. Leállt az ember egy picit, és körülvették a halak, roppant mozgalmas az egész, talán ez volt a 6 merülés közül az egyik legszebb, élveztem az elejétől a végéig.
Este elmentünk vacsorázni egy kellemes hangulatú, szép kilátású helyre, megbeszéltük a látottakat, megosztottuk élményeinket, és persze előkerültek a sztorizások, én elmeséltem életem első búváros viccét- angolul. Komoly rákészülés után sikerült átadni a lényegét, úgy tűnik javult az angolom pár sör után... Megismerhettem a helyi ételeket, mint például a puddingot, aminek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, amit mi annak hívunk, az ott egy édes, borzalmas "gejl" étel, brrr...

Az írás a következõ lapon folytatódik!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 11. pygmy 2010 feb 15. 11:33  
füldugó és szemhéj (normális tengerentúli járatokon adnak) de be lehet szerezni pl. gyógyszertárakban
állandó tartozék bármilyen utazásnál
 10. Bunny 2010 feb 15. 11:04  
Egyébként kéksnecinek hálás vagyok, azóta mindenhol tartok 1-2 füldugót, és hát volt már, hogy kihúzott a csávából, Máltán pl. amikor a szobánk a hajnal 4-5ig nyitvatartó bár felett volt klíma nélkül dög melegben ... stb.
 9. Garfield33 2010 feb 15. 10:59  
Igen, Togianon a kutyák költöztek át hozzánk miatta, Szudánban mag a kapitány húzott aludni a gépházba, mert a kabinja szomszédos volt a Sneciével....
 8. Bunny 2010 feb 15. 10:55  
Az nem is új-zélandon volt, te butus. Bár szigeten az tény :) És tényleg csak szuszogtál, mondjuk ki is ürült az emelet rá ;-)
 7. Kékbálna 2010 feb 15. 09:54  
Én is kikérem magamnak a horkolásra tett utalást! Csak szuszogtam! :)))
A további 6 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Fanous Reef

Egypt, Red Sea

5/9 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 2.9) átlagos nehézségű
max: 16m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés