Alászállás az 'emberevők' közé
Utazási élmények2/2. oldal
A sebhelyes arcú
A második merülésre már izgatottabban készülődünk, a szabályok is komolyabbak. A 30 méteres mélységben kiépített etetőhely előtt mesterséges, halott korallokból álló félméteres védfalat találunk, e mögé kell leguggolni. Ha az előző merülésnél látott tigriscápa ismét megjelenne, akkor mindenkinek hason feküdve kellene várakoznia. Szirtcápák esetében ez nem szükséges, ez esetben térdelhetünk is. Állítólag először elúszik előttünk és mindenkit alaposan szemügyre vesz, de ezt nem hisszük. Vezetőink jól ismerik ezt a példányt: ő Scarface ("Sebhelyesarcú"), akit már hat éve etetnek. Szép, méretes nőstény, manapság ritka az öt és fél méteres példány. A hasonló nagyságú fehér cápákat (Carcharodon carcharias) például annyira levadászták, hogy a nőstények nem érik el az ivarérett méretet, így szaporodni sem tudnak. Állományukról és pontos elterjedési területükről csak feltevések vannak. Általánosságban elmondható, hogy a cápák állományát és elterjedését csak a kifogott példányok száma alapján próbálják megbecsülni. Scarface nevét a szája környékén látható sérülésekről kapta, amelyeket halászhálók okoztak. Valóban barátságosnak tűnik, ahogy szelíd kutya módjára elveszi az elé tartott tízkilós haldarabot, majd felénk úszva két nyeléssel eltünteti feneketlen gyomrában. Aztán közelebb ér, és valóban fél méterről szemlélődve, lassan elúszik az őt figyelő búvárok előtt. Szinte megszámol minket, érdekes. Látszólag még a szirtcápák is tartanak tőle, de Scarface valóban nem bánt senkit. Jön, elveszi a halat, körbeúszik, megnézi az oldalról vakuzó fotóst, nyitott szájjal hozzáér a felszereléshez, majd némi ösztökélésre továbbáll. Lassan megeszik kétszáz kiló halat - mennünk kell. Természetesen megvárjuk, amíg elúszik: ekkor a merülésvezető a palackjára koppintva jelt ad, és mindenki felfelé igyekszik. Nyílt vízen merülünk, s már a biztonsági megállónál, a horgony kötelébe kapaszkodva várakozunk, amikor alattunk ismét feltűnik a hatalmas állat. A búvárok még etetnék, de ő inkább feljön hozzánk, és a halálra várt búvárok körül úszkál. Némiképp mindenki megijed, és a hajó vízbe eresztett lépcsője felé úszik, pedig Scarface nem akar rosszat: csak kíváncsi, miért hagyjuk egyedül...
Etikus-e az etetés?
Sokakban felmerül a kérdés, hogy etikus-e a cápák etetése. A rossz például szolgáló bahamai és más helyeken történő etetések alapján azt mondhatnánk, hogy nem az. Egészen más a helyzet azonban itt, ahol védett területen, csak megszabott időpontokban és különböző példányokat etetnek. A helyszínen dolgozó tengerbiológusok véleménye szerint a cápaetetés alapvetően nem változtatja meg a ragadozók életmódját. Erre szolgál bizonyságul, hogy a hagyományos merülések során is találkoznak az említett fajokkal (tehát amikor a búvárok nem visznek magukkal haldarabokat, hogy etessék a cápákat), sőt gyakran a jól ismert tigriscápa-egyedek is megjelennek. A cápák biológiáját nem ismerő búvárok véleménye szerint ekkor az "éhes“ cápa eleséget várna, és ennek hiányában az embereket is megtámadná, de a valóságban ezek a hatalmas és értelmes ragadozók úgy viselkednek, mint máskor - azaz megnézik a búvárokat, majd amikor rájönnek, hogy azok nem tartoznak zsákmányállataik közé, egyszerűen továbbúsznak.
Mivel a nyílt tengerekben élő cápák tanulmányozása csak alapos megfigyelések árán lehetséges, a biológusok etetéssel próbálják hosszasan egy helyben tartani az állatokat. Tehát ez a merülőhely lehetőséget ad a cápák tanulmányozására, miközben a fizetős búvárok számára is megadja a lehetőséget, hogy e ragadozók természetes viselkedését eredeti élőhelyükön csodálják meg. A könnyűbúvárok által fizetett összeg pedig finanszírozza a kutatást és a környéken élő helyi halászokat is a korallzátonyok és élővilág védelmére ösztönzi.
A cég biológusai inkább attól tartanak, hogy a közeli települések halászai megelégelik a halászati tilalmat (habár ez csak a védett területen érvényes), és kifeszítenek a közelben egy hosszú hálót, amely a cápákat is veszélyezteti. Ennek megakadályozására nem elég a tilalom, inkább őket is próbálják bevonni a munkába. A búvárturisták szívesen vásárolnak helyi kézműves-termékeket, és látogatják a falvakat, ezenkívül a védelmi, monitorozási munkákba is jó hasznát lehet venni a környéket jól ismerő halászoknak. Évek óta sikeresen fut az a kezdeményezés, amelynek során a közeli falvak fiatal tanulói merülésvezetői (dive master) képzésre pályázhatnak. A sikeres pályázatot követő vizsga után egy évig a tanfolyamot adó cégnél kapnak jól fizető állást, majd Fidzsi (vagy a világ) bármely pontján elhelyezkedhetnek szakmájukkal. Talán nem hiába tartják a profi búvárok úgy, hogy a világ legjobb cápás merülésére itt, Fidzsin található...
Egy kis érdekesség: Dakuwaqa legendája
Az európai hódítók érkezése előtt a különféle természeti istenek imádata mindennapos volt. A Beqa-lagúna környéki apró szigeteken élő emberek számára a két legfontosabb isten Dakuwaqa és Degei. Dakuwaqa leggyakrabban óriási cápaként, míg Degei hatalmas, hétfejű kígyóként él a helyiek emlékezetében. Mivel a tartomány magas rangú vezetői még napjainkban is elismerik ezen istenek létét, totemállatuk, a cápa a főbb lejegyzett momentumokban is feltűnik. Dakuwaqa, az egyik cápaisten feladata a többi istennel való csatározáson kívül a korallzátonyok bejáratának őrzése volt. Egy napon útra kelt, és a Lomaviti-szigeteknél megküzdött az ottani zátony őrzőjével. A harc során nagy hullámok keletkeztek, melyek akkorák voltak, hogy a Rewa-folyóba hatolva, messze a szárazföld belsejében is hatalmas áradásokat okoztak. Dakuwaqa győztesen tért haza, ahol a Beqa-sziget közelében lakó barátja, Masilaca - egy másik cápaisten - mesélt neki a Kadavu vizeit őrző erős istenről. Megkérdezte Dakuwaqát, fél-e tőle, mire válaszul ő, mint a puskagolyó, indult Kadavu irányába. A zátony bejáratát egy hatalmas polip védte, aki karjaival olyan ügyesen fogta le Dakuwaqát, hogy az könyörgőre fogta, és életéért cserébe megígérte, hogy soha többet nem bántja a Kadavuról származó embereket. Ígéretét be is tartotta, és a legenda szerint a szigeten élő halászok a mai napig bármikor nyugodtan szállhatnak tengerre és merülhetnek a vízbe, a környéken élő veszélyes cápák nem bántják őket. Az éjszakai halászatra induló emberek Dakuwaqa tiszteletére még manapság is egy adag kávát öntenek a tengerbe.
Nasaqalau falu lakói minden év végén, október vagy november hónapban rituális cápahívást rendeznek. A falu egyik elöljárója kijelöl egy pontot, kitűz rá egy tapát (festett fakéregháncs), és annak környékén egy hónapra halászati tilalmat rendel el. Az idő leteltével beáll a nyakig érő vízbe, és egy órán keresztül énekel, minek hatására egy fehér színű cápa idevezeti fajtársait, akikkel a falusiak mind végeznek. Egyedül a tabunak számító fehér állatot hagyják életben.
A cikk elkészítéséhez nyújtott víz alatti és egyéb segítségért külön köszönet a Beqa Adventure Divers személyzetének, különösen Manasa "Papa" Bulivou-nak és Andrew Cummingnak. A cápauszony-leves fogyasztása elleni kampány részeként megjelent poszterért köszönet a thaiföldi PeunPa Alapítványnak.
Írta: Buzás Balázs (balazsbuzas.com)
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Málta
