Bollywood a víz alá megy
EgyébAz indiai filmesek megirigyelték a közelmúltban készült búváros filmek sikerét.

A nyugatiakhoz hasonlóan az indiai filmesek is érdekes apróságokat osztanak meg már előzetesen a rajongókkal. Kiderült például, hogy Lara Dutta, a korábbi szépségkirálynőből lett színésznő bár szerette a tengert, még úszni sem tudott. A sok víz alatti akciójelenet viszont megkövetelte azt, hogy ne csak úszni, de búvárkodni is megtanuljon. Mint elmondta, nagyon sokat jelentett számára Akshay Kumar támogatása, aki meggyőzte arról, érdemes belevágni a fizikai felkészülésbe a film kedvéért. Így aztán Lara már képzett búvár, és állítólag rájött milyen csodálatos új világ nyílt meg a számára.
Akshay Kumar kapcsán pedig a napokban jelent meg a hír, hogy vészhelyzetbe került az egyik víz alatti jelenet forgatása során. A Bahamákon dolgoztak egy színésztársával és az őket vevő stábbal, amikor nagyjából húsz méteres mélységben egy hajóroncsnál úszva beütötte a fejét, és a sebből szivárogni kezdett a vér. Mindez azért volt kellemetlen, mert cápák is voltak a közelben, és így a stáb, az összes felszerelést lenn hagyva igyekezett a film sztárját a felszínre juttatni. Persze ezt nem lehet pillanatok alatt megoldani, ezért a cápákat felügyelő búvárok az állatokat igyekeztek távol tartani, míg a stáb a sebet próbálta elfedni. Végül szerencsésen végződött az eset, de azért egy ideig még érződött az ijedtség hatása.
A Blue kifejezetten drága film lesz majd bollywoodi mércével, de hogy mi is láthatjuk-e valaha, nagy kérdés. Mindenesetre érdekes lenne olyan búváros filmet látni, ahol egy izgalmas cápás merülés után a főszereplő a felszínen dalban mondja el kalandjait.