Roncsok, amiket látni kell, ha TECH búvár vagy (40-65 m az aljzat):
San Francisko Maru
Nippo Maru
Aikoku Maru
Seiko Maru
Amagisan Maru
Hoki Maru
Hokuyo Maru

Roncsok, amik sekélyebb mélységben vannak (15-45 m az aljzat):
Fujikawa Maru
Kansho Maru
Kiyosumi Maru
Yamagiri Maru
Rio De Janeiro Maru
Sankisan Maru
Shinkoku Maru
Futagami Maru
Betty Bomber
Emily Bomber
USS SM Pough

Persze messziről szépnek látszik Mikronézia, álomvilág, csak merülget az ember. Na igen. Ha idejössz egy hétre, tényleg jó. De dolgozni itt... Nem a legjobb. Távol családtól, távol a civilizáziótól, távol mindentől.

S sajnos vannak rossz tapasztalatok is. Volt itt egy finn csoport. Mind minimum divemasteri végzettséggel, 7-8 Full Trimix búvár (velük nem is volt gond) de a rekreációs csoportban annak ellenére, hogy mind elvileg magasan képzett tapasztalt búvár volt, akadtak problémák.

Szinte mindenki ugyanazt a profilt merülte, igyekeztem no deco merüléseket csinálni velük, meg ha ingyen van a Nitrox, hát használják. Az egyikük szerdán (szombaton érkezett a csoport) a második merülés után panaszkodott, hogy fájnak a combjai, meg a bőre olyan más. Persze a márványos piros foltok meg a kemény tapintású izmok azt jelezték, valami nincs rendben. 100 % O2 van a hajón, nem voltam rest használni. Van egy vadi új AED is, igaz rajtam kivül senki nem tudja mi az, használni sem tudják, de kicsomagoltam a fóliából biztos ami biztos. Szerencsére nem volt rá szükség.

Az áldozat amúgy nem hagyott ki egyetlen dekómegállót sem a merüléseken, viszont volt két gyors emelkedése a reggelin meg a délelőttin is. Egész délután próbáltam rábeszélni, menjünk a kórházba, hivjuk a DAN-t. De a túravezetőjük (egy finn oktató) mindig ellenem beszélt. Mindegy, én irtam a DAN-nak (hívni nem tudtam őket) s ők is a barokamrát meg a kórházat javasolták. De nem.

Aztán másnap már könnyes szemmel mondta az áldozatunk, mégis menni kéne a partra. Szerencsére közel voltunk, igy hamar odaértünk. A DAN-ra is lehetett számitani, vártak minket mindenhol. Azért jobb ezt a procedúrát elkerülni.

Ha láttatok már világháborús roncsokat a viz alatt, nem kell a felszínieket is megtapasztalni.

Mert a kórház egy roncs- de tényleg. Koszos, mocskos, felszereltség a hajón modernebb, mint ott. Pedig az SS Thorfinn sem versenyezhet például az Andromedával. A doki legalább készséges volt. Hamar megvizsgálta, röntgen, EKG, 100% O2, antibiotikum, infúzió.

Majd mentünk a kamrába. Na ez klasszisokkal jobb. Igaz, privát kamra, egy amerikai, de itt letelepedett középkorú férfi birtokolja. Larry teljesen ura volt a helyzetnek, online kapcsolatban állt a DAN-nel, javaslatát a DAN elfogadta, és 4 óra 45 perc kezelést adott, majd másnap még két órát. Persze a kapitány szerint minden ok, az áldozat volt béna, nem a rendszer a rossz.

Más rossz tapasztalat. A hajón minden működik, de a felszerelés java öreg. Mindennaposak a kisebb meghibásodások. Sajnos nem egyetemi docens a “hajómérnök", de a villamossági szerelő sem Magyarországon végezte a szakmunkásképzőt. Ugyanakkor a szakikat délutántól másnap reggel nyolcig nem lehet megtalálni a hajón, egyszerűen csak eltűnnek. Számtalan esetben a dive crew javitotta meg a kontakthibás inditómotort, a világítást, vagy javította a kompresszort.

Az események és a körülmények ismeretében, csak elvetemült roncsimádóknak (minimum haladó végzettség s legalább 100 merülés) javaslom ezt az egyébként nem olcsó túrát. Csak az egy hetes túra 1950-2600 USD s ebben nincs repülőjegy...

Csere Miklós
www.enyembe.hu