Tovább dolgoznak a búvárrégészek
Magyarország3/3. oldal
A víz alatti régészeti kutatás lehet lelőhely felderítés, vagy ásatás. Mindkettő régészeti tevékenység és a fent említett szabályok vonatkoznak rájuk. A régészek mellett, azok irányítása alatt természetesen búvárok is részt vehetnek a kutatásban. Mivel a szakterület igen költséges de ehhez mérten minimális támogatással rendelkezik (nem csak nálunk, hanem más országokban is), ezért a kollégák szívesen fogadják az önkéntesek segítségét! A felelősség, a szaktudás és a vezetés azonban a régészé!
A kulturális (régészeti) örökéggel jogszabályok és több nemzetközi egyezmény is foglalkozik, illetve szabályozza a kapcsolódó tevékenységet. Közös vonásuk, hogy felismerik a régészeti örökség sérülékeny és érzékeny voltát, fő céljuknak hosszú távú megóvásukat tekintik. Amennyiben a lelőhely veszélyeztetettsége, vagy tudományos jelentősége indokolja a feltárását, a kutatás engedélyezhető, de szigorú követelményrendszernek kell megfelelnie. Sajnos a tengeri régészeti lelőhelyeket bizonyos körök zsákmánynak tekintik, amelyet gátlástalanul fosztogathatnak, gyakran gazdasági társaságba szerveződnek - ezeket kincskereső társaságoknak hívjuk. Ellenük próbált fellépni az UNESCO, amely 2001-ben egy konvenciót terjesztett elő a víz alatti kulturális örökség védelmére (a védelem a régészeti örökségnél fiatalabb kulturális értékekre, pl. történelmi jelentőségű világháborús emlékekre is kiterjed). Két fontos eleme van a konvenciónak: a víz alatti kulturális örökség nem képezheti kereskedelmi célú tevékenység tárgyát, valamint csak szakképzett kutató vezethet ilyen örökségi elemhez kapcsolódó kutatást. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egyes országok a fentiek ellenére koncessziót bocsátanak ki a partjaiknál található lelőhelyek "kitermelését", ugyanakkor azok az országok, amelyeknek a hajóit ily módon bolygatnák, ragaszkodnak a tulajdonjogukhoz, de legalábbis ahhoz, hogy a maradványokat kulturális örökségként védjék.
Mi következik mindebből? 1. Hiába fizetnek be egy régész tanfolyamra, attól még nem végezhetnek régészeti tevékenységet, ha mégis megpróbálják jogszabályt fognak sérteni. 2. Egy olyan vállalkozás, amelynek célja régészeti, vagy kulturális értékek felkutatása, kiemelése, majd áruba bocsátása, és a haszonból osztalék fizetése: kincskereső vállalkozás. Ily módon ellentétes több nemzetközi konvencióval, a legtöbb országban törvénysértő, etikai szempontból elítélendő, és még "hunyorítva" sem tekinthető régészetnek. 3. Ha külföldön próbálja valaki koncesszióval harmadik ország értékeit kiemelni, könnyen diplomáciai bonyodalomba kerül - és magyar állampolgárként oda juttatja Magyarországot is.
Arra kérem Önöket, hogy kerüljék a kincskereső társaságokat, ne adjanak pénzt nekik, ne támogassák munkájukkal. Gondoljunk bele, hogy a római kori Seuso kincs visszaszerzése mára nemzeti ügy lett, és milyen sok erőfeszítést tettünk (eddig hiába) hazahozataláért! A kincskereső vállalkozások ugyanezt teszik más országok örökségével, a leletek szétszórása pótolhatatlan veszteséget okoz a jövő generációi számára, a kitermelés során készülő (?) dokumentáció tudományos értéke gyakran vitatható. A legmélyebbre azonban az a régész süllyed, aki ilyen vállalkozáshoz a nevét adja, fedezve a gazságot, elárulva az "írástudók felelősségét"!
Ne hagyják magukat becsapni, megtéveszteni!
Állítsátok meg a kincsvadászokat!
2007. július 18.
Dr. Tóth J. Attila
Régész
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztályának vezetője
(átlag: 3.3) átlagos nehézségű 
Szolnok
