A No Limit merülésekről
Szabadtüdős1/2. oldal
Minden, amit az apnea egyik legérdekesebb vállfajáról tudni érdemes.
A mélység mindig is nagy vonzerőt jelentett az önnön korlátain túllépni kívánó búvárok számára. A legegyszerűbb módja a mélyre merülésnek az úszás, amelyben csak a saját testére hagyatkozik a búvár, uszonyt sem használva. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ember által végrehajtott első merülések ilyen módon történhettek. Ha uszonyt is használ a freediver, akkor már gazdaságosabban tudja magát előre hajtani, és ezért mélyebbre juthat. Ezen módszerek közös sajátossága, hogy a búvár ugyanúgy úszik a felszínre, ahogy alámerült.
Nyilvánvalóan, ha súllyal segíti a merülést, akkor kevesebb erőkifejtéssel juthat mélyebbre. A súly a mélyben marad, így a felszínre emelkedést nem gátolja. A búvárnál levő súly a merülés közben változik. Ezzel az úgynevezett változó súlyú merüléssel nagyobb mélységeket lehet elérni, mint az állandó súlyú módszerrel. Azonban még itt is sok izommunkára van szüksége a merülőnek, hogy a felszínre felérjen, hiszen felfele úsznia kell. Az egyre nagyobb mélységek eléréséhez ezt az utolsó vissza fogó tényezőt is ki kellett iktatni.
A vízben erre természetes módon egy emelőballon adhat megoldást. Ez gyakorlatilag egy szájával lefele fordított zsák, amelyet levegővel töltenek fel (képzett búvároknak nem árultam el ezzel újat). A freediver elérve a célmélységet, ebbe kapaszkodhatva a felszínre juthat anélkül, hogy az úszásával több oxigént fogyasztana. Ezt hívják No Limit merülésnek.
A merülések egy kötél mentén történnek, a ballon is ezen csúszik felfele magával húzva a búvárt. A súly is bonyolultabb, mint néhány ólomkocka. Gyakorlatilag egy a kötélhez kapcsolt szán (sledge), amelyen fékberendezés is megtalálható, hogy a freediver ennek a segítségével szabályozhassa a merülés sebességét. A szánon van elhelyezve a ballon, a ballont sűrített levegővel feltöltő palack, a ballon kioldó mechanizmusa és esetlegesen a tartalék biztonsági rendszer.
A szánok közül néhánynak áramvonalas alakja van, amely gyorsabb merülésre ad lehetőséget, és a búvárt is védi valamelyest a körülötte gyorsan áramló víztől.
Azt lehetne gondolni, hogy ez az ága a legkönnyebb az apneának. Valóban: ugyanakkora mélység elérése ezzel a módszerrel a legkönnyebb. Azonban ahogy kialakult ez a módszer, folyamatosan a többi előtt járt az elért mélységek tekintetében, az abszolút mélységi rekordok ebben a számban születtek.
A fő nehézség a No Limit esetében maga a mélység. Egyrészt az egyenlítés miatt. Csak gondoljunk bele: -150 méter mélyen tizenhatszoros nyomásnak van kitéve az emberi szervezet. A tüdőben levitt levegő a tizenhatod részére nyomódik össze. A tüdő térfogata ekkor kisebb lenne, mint amire anatómiailag lehetőség van. Ekkor lép életbe az úgynevezett "blood shift" jelenség, aminek eredményeképpen a tüdő alveolusai közé a szövetekbe vérplazma áramlik, és tölti ki a tüdőben levő gáz összenyomásával felszabaduló helyet. Az egyéb levegővel töltött üregek (belső fül, arc-, homloküregek) egyenlítése is igen bonyolult. Van egy módszer, amiben ezeket az üregeket tudatosan elárasztják vízzel, hogy ne kelljen egyenlíteni azokat (a No Limit freediverek ezért nem viselnek maszkot sem).
A mai rekordszinten már gyakorlatilag mindenki ezt a módszert követi. A fiziológiai veszélyek és nehézségek azonban nem merülnek ki ebben, mert a hatalmas nyomás a test többi részére is hatással van, sőt - jóllehet a szabadtüdős búvár nem lélegez lent, magasabb nyomáson levegőt - mégis kialakulhat dekompressziós betegség.
A fiziológián túl hatalmas pszichológiai nyomás nehezedik a búvárra: teljes sötétség, a hideg víz és annak a tudata, hogy olyan mélyen jár, ahol még senki előtte. Bizony van úgy, hogy eluralkodik a határozatlanság, esetleg a félelem a mélybe merülőn, és inkább ösztönösen elengedi a szánt és a felszínre úszik. Ezt szokták "chicken out"-nak nevezni.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Budapest
