Néha előfordul, hogy csatlakozik valaki egy kiruccanáshoz, én pedig nem próbálom magyarázni, mit miért szeretek; hagyom, hogy ők döntsék el, tetszik-e nekik, vagy sem. Én úgyis visszatérek még...

Az ilyen hosszú hétvégéknek mindig az időzítés a kulcskérdése. Legutóbb mindenkinek alkalmas volt a péntektől vasárnapig tartó kiruccanás útiterve, így aztán négyen, két autóval indultunk Steiermark felé. Mivel nekem volt helyismeretem, és korábban is tudtunk indulni, ránk maradt a szálláskeresés egyáltalán nem nehéz terhe.
Két kitűnő merülőhely, a Grüner See és az Erlaufsee várt ránk, én pedig úgy képzeltem, a Grüner See-től pár kilométerre keresek majd valami csendesebb és nem túl drága panziót. Az utat négy és fél óra alatt könnyen meg lehet tenni, hiszen nincs 400 kilométer Budapesttől a Grüner See, ráadásul szinte végig autópályán lehet menni. Egy másik lehetséges útvonal a bécsi kerülő helyett a Fertő-tó közelében haladó országút, ami lassabb, viszont többek között fantasztikusan zamatos epret áruló helyiek bukkan fel a falvakban.

Tavaly óta új alagutak gyorsítják az átkelést a Semmeringnél, végül Kapfenbergnél tértünk le az autópályáról. St. Katherein falucskában álltunk meg először szétnézni, és negyedóra múlva már meg is volt a két szoba, 20 euro/fő/éj áron, természetesen reggelivel. Bunnyék megérkezéséig szét tudtunk nézni a faluban, ahol este sétáltunk még egy hosszabbat is. Békés, tiszta, takaros helyről van szó, ahol lehet enni-inni is, és van egy bolt, ha valaki inkább spórolni szeretne. Másnap kora reggel aztán elindultunk a Grüner See irányába, kicsit borongós, felhős időben. Abban bíztunk, hogy ennek köszönhetően legalább búvárokból kevesebb lesz a tó környékén. A tó előtti turisztikai irodában, Oberort-Tragöss faluban fejenként 8 euróért megvettük a búvárbelépőt, a tó melletti parkolóban viszont minden előzetes várakozással szemben rengeteg autó állt, búvárok jöttek-mentek. Azért még éppen találtunk parkolóhelyet, és nekiláttunk a szerelésnek.

Barátnőm volt ezúttal a csapat hőse, 5 mm vastag overállban jött merülni a 6 fokos vízbe. Bunny és én inkább szárazruhát választottunk, és ez jó döntésnek bizonyult. A víz ugyanis nem lett melegebb tavaly óta... A vízbe gyaloglás könnyebb volt, mint előző évben, hiszen magasabb volt a vízállás. Ez a tó ugyanis arról híres, hogy csak tavasszal tölti fel a hegyekben elolvadó hó, és a nyár végére a víz akár teljesen el is tűnhet belőle. Merülni csak akkor érdemes, ha legalább 5 méteres a vízszint, tehát augusztusban már általában csak egy kellemes sétát lehet tenni a mederben. Az olvadt hó kristálytiszta, jéghideg vízzé változik, és ezért aztán a tó a gyér élővilág ellenére rendkívül népszerű merülőhely. Azért élőlények itt is vannak, számos pisztráng kerül a búvárok szeme elé, és ha vízi növényzet nincs is, a jéghideg víz által konzervált mezők felett úszhatunk. Közvetlenül az elindulásunk után észrevettem, hogy a tavaly már szárazra került vízparti ösvény ezúttal még a víz alatt van, egyszerű lesz hát a tájolás visszafele: csak a gyalogutat kell követni...

Búvárcsapatok jöttek szembe, haladtak előttünk, a meder legmélyebb pontján a finom homokos aljzatot már alaposan fel is kavarták. Kicsit igyekeztünk távolabb maradni tőlük, Bunny pedig egészen kiúszott az északi partig. Persze a 20-25 méteres távolság ellenére kitűnően láttuk egymást, hiszen majdhogynem parttól partig elláttunk. Különös érzés lebegni ebben a jéghideg, kristálytiszta vízben... A nyugati oldalon elértük a szintén víz alá került ösvényt, és Bunny úgy gondolta, inkább gyalogolva folytatja a merülést. Utána elindultunk még egy kicsit az ösvény mentén, azután pedig sejtve azt, hogy a társaim lassacskán már fáznak, elindultunk visszafelé. 46 perc után bukkantunk fel, ruha által nem fedett arcunk elgémberedett, mosolyogni is nehezünkre esett. Pedig megvolt rá az okunk!

Bunny arról kezdett győzködni, ugyan merüljünk már egy másodikat is, ha már itt vagyunk. Szárazruhám, szárazkesztyűm volt, a 15 literes palackban még akadt levegő, nem nem volt nehéz rábeszélnie. Szerencsénk is volt, hiszen kisüt a nap, a Grüner See egyik nagy attrakcióját, a hullámok fényjátékát is átélhetjük. A fényképezőgép ezúttal Bunny kezében volt, aki pisztrángot szeretett volna fotózni. A merülés jó részében nem jöttek elég közel hozzánk, aztán amikor visszaértünk az ösvényhez a kiindulási ponton, felbukkantak előttünk. A gép viszont csődöt mondott, pedig még megérinteni is sikerült az egyiket. Képek nem készültek, Bunny bosszankodott egy jót, nekem pedig ismét lett volna okom a vigyorgásra - ha sikerült volna az átfagyott arcomra mosolyt csalni.

Másnap reggel Bunny azt javasolta, menjünk újra a Grüner See-hez, de én már elszántam magam a hosszabb utazásra, így hát kiadtam a jelszót: irány Mariazell és az Erlaufsee! A reggeli alatt csatlakozott hozzánk a panzió gazdasszonya, aki egy, a térképeken nem szereplő útvonalat javasolt. Volt egy elég érdekes hegyi, erdei útszakasza, ami keskeny és kissé rázós is volt, aszfaltozás nélkül, de a budapesti utakhoz szokott sofőrök semmi kivetnivalót nem találtak benne. Szűk órányi autózás után érkeztünk el a Harry´s Tauchschule jól ismert bázisához. Palacktöltés közben érdeklődtem, mi újság a környéken, de nem sok jóval biztattak, maximum 3-5 méteres látást jósoltak. Bunnyval ketten indultunk el, először 10-12 méter mélyen néztünk szét a tavalyinál tényleg valamivel rosszabb látótávolságú vízben, és sok érdekeset nem találtunk - hacsak a kertitörpe gyűjteményt nem vesszük annak. Nagyjából 25 perc után Bunny széttárta a kezét, mi a jó ezen a helyen? Éreztem, sok morgolódást úszok meg, ha megmutatom, hol is lehet érdekeset látni, azok után, hogy nem a Grüner See-t választottuk. Mutattam, irány a sekély! Bunny követett, egyre bizonytalanabbul, hiszen már két méteren voltunk, szinte kilátszott az uszonyom vége a vízből. Elindultunk a fal mellett visszafelé, először a hínárok tűntek fel, majd sügérek, nagy számban. Az első csukát szinte egyszerre vettük észre, én pedig elkezdtem fotózni, igyekezve megtalálni a legjobb beállítást. A csuka néha lustán tovább úszott, mi pedig követtük. Aztán találtam egy másikat, akiről portrét is tudtam készíteni, Bunny elindult az első után - a látás ugyan nem volt az igazi, azért el nem nagyon veszthettük egymást. Újabb békés csukák tűntek fel, mint Bunny megállapította, a két méteres "csukamélységben", aztán találtunk egy, az aljnövényzetben hasaló példányt, akit együtt fotóztam a modellkedő Bunnyval. Végül bőven több, mint egy órás merülés igazolta: nem volt rossz döntés az Erlaufsee.

A felszínen azért Buny győzködött, hogy ő ugyanilyen csukákat szokott látni Ecséden. Nos, ha gonosz akartam volna lenni, sok ecsédi merülést kívántam volna neki. Úgy gondolom, az édesvízi búvárkodás legjavát vonultatja fel Ausztria, pedig egy ilyen hétvége csak ízelítőt tud adni a lehetőségekből. Számos a mienkhez hasonló útra van lehetőség, más tavakhoz, egy-két nappal megtoldva pedig akár a salzkammerguti tóvidék vagy Tirol legjobb merülőhelyeit is fel lehet fedezni. Ráadásul a merülésen túl egy csodálatosan szép és igazán kulturált országban tölthetünk el pár napot, ha Ausztriát választjuk úticélul. Érdemes hát az Adria mellett felvenni a hosszú hétvége keretén belül meglátogatásra érdemes helyek közé, különösen nyáron, amikor a víz még egy nedvesruhában is lehetővé teszi a merülést.

Gonda Rudolf