A válság nyara után
A búvárkodásrólHa az ember nem merül igazán sokat, akkor legalább van ideje elmélkedni róla...
Persze ez csak azokat érinti, akik repülővel utaznak. Náluk az első számú választás évek óta ugyanaz: Egyiptom még mindig nagyon kedvelt, de az látszik, hogy eltolódott a szafarik irányába a búvárok érdeklődése. Manapság nagy a választék, magyar érdekeltségű hajók szelik a Vörös-tenger habjait, és a nyomottabb árak miatt kifejezetten jó ár/érték arányú szafarik kecsegtetik a búvárokat. Ez sok szempontból jó, és a magam részéről bízok benne, hogy a hajók továbbra is a jellemzően magas színvonalat igyekeznek majd fenntartani. Azt hiszem, magyar búvárként ugyanis nem panaszkodhatunk, a legszebb hajókra szervezett utak ára is teljesen reális. A kevés utunkból a legtöbbet akarjuk kihozni, naná, hogy preferáljuk a több és jobb merülést kínáló egy hetes hajózást.Ám a szafarik térhódítása e sorok írójában más gondolatokat is szül. Én elhiszem, hogy ezek az utak jó árukkal vonzzák a búvárokat. Azt is elfogadom, hogy a szervezők meg akarják tölteni a hajót. Mégis, úgy látom, páran nem mérik fel a saját határaikat kellőképpen, amikor felszállnak egy szafarihajóra. Ijedeznek a zodiacban, megrémíti őket az áramlás, az alattuk levő nagy mélység, aztán nem egy túrán előfordulnak kissé rizikós helyzetek. Ezekről igen gyakran nem beszélünk nyilvánosan (a mi balesetes fórumunkban is csak kevés sztori kerül elő), de tudjuk és látjuk, hogy a szafarik nagyobb kihívást támasztó merülésein időnként hajmeresztő dolgokat művelnek a tapasztalatlan búvárok. Nem lenne jó, ha ez az egész szafari-hullám eltolódna olyan irányba, hogy minden búvárcsapatban lenne néhány, időnként mások életét megkeserítő búvár. A kezdő számára a parti merülés vagy a napi kihajózás nem "ciki", nagyon jókat lehet így is merülni (akár még a rutinos búvároknak is, teszem hozzá), szépeket lehet látni, tapasztalatot lehet gyűjteni. Nem kell presztízskérdést csinálni abból, hogy pár merüléssel a háta mögött is nyílt tengeri zátonyoknál akar cápákkal fogócskázni a búvár.
Cápákból ugyanis ezen a nyáron bőséggel volt a Vörös-tengeren. Egyiptomban is lehetett érezni az utóbbi években azt, hogy a sok búvár miatt a korallokat több sérülés éri. Kevésbé lehetett számítani a nagy testű állatok felbukkanására is. Ehhez képest ezen a nyáron az Elphinstone tigriscápáiról és rókacápáiról szóltak a beszélgetések, máshol mantát, cetcápát láttak, több helyen pedig óceáni fehérúszójúak köröztek a búvárok körül. Ez utóbbiak kapcsán nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy bizony egy sajnálatos halálos kimenetelű támadás is történt- ahogy a szafarira indulás előtt is gondoljuk végig, mire vagyunk képesek, a cápákhoz is felkészülten, ésszel viszonyuljunk. Ragadozókról beszélünk, tiszteljük őket, vigyázzunk magunkra és a társainkra, és ha a félelem erősebb a kíváncsiságunknál, inkább maradjunk a hajón. Egyébként, bár időnként a túl lelkes szervezők invitálják a hajóra a búvárt, azért konkrét szituációban mi magunk döntünk arról, hogy merülünk-e vagy sem. A vízbe egy vezető sem kényszerít bele, azaz ha nem akar valaki merülni, ne merüljön. Mellesleg az is bebizonyosodott, hogy még a tapasztaltak sem sérthetetlenek- az utóbbi pár hétben is hallottunk elsodródós történetet. A képzetlen búvár maga is ideges, a többi búvár is türelmetlen lesz egy idő után, és a hajón levő hivatásos vezető idegeit is megviseli, ha rendszeresen ki kell húzni a bajból néhányakat. Talán ez is az oka annak, hogy időnként nem túl pozitív beszámolókat hallunk az egyiptomi utazásokról.
És mi van az Adriával? Nyilván köszöni szépen, a tenger nem hiányolja az emberek jelenlétét annyira, mint ahogy mi hiányoljuk a tengerét. Egy gyengén induló szezon után a nyár végére ismét visszatértek a búvárok Horvátországba, akik viszont egyre inkább elvárják az európai színvonalú árakért cserébe a hasonló színvonalú szolgáltatást. (Tegyük hozzá, a horvátok is rájöttek, hogy pár értelmetlen szigorítást egyszerűbb eltörölni, például a húsbevitelre vonatkozóan.) Mostanában már nem nagyon látni búvárkodásra alkalmatlan hajókat, viszont teljesen mindegy, honnan merülünk, nagyobb élőlénnyel ritkán találkozunk a víz alatt. A békés szemlélődésre viszont még mindig kiválóan megfelel az Adria, csak persze az aljzaton élő lények vagy az üregben megbúvók felfedezése éppen úgy tanulandó, mint maga a búvárkodás. Sejthető, hogy egy pár napos tanfolyamon a maszkürítés mesterfogásainak megtanítása mellett erre már ritkán jut idő. Pedig mindegy, merre merülünk, nagy különbség van aközött, mit talál az egyik búvár és a másik. Aztán a fedélzeten az egyikük vigyorog, a másikuk fanyalog. Nem csak a tenger vagy a tó hibája, ha hatvan percen át semmit nem látunk. Szóval kérdés, mi fér bele egy tanfolyamba. Nagyon úgy fest, hogy búvároktatóból még jópár évig nem lesz hiány Magyarországon, sőt. Azt, hogy ki az, aki közülük valóban oktat és dolgozik, és ezen a csoporton belül is hányan dolgoznak színvonalasan, megítélni lehetetlen. A kezdőket csábító szafarik miatt időnként előfordul az a faramuci helyzet, hogy a képzés igazándiból a hajón "fejeződik be", csak már nem az oktató, hanem a merülőtársak próbálják csiszolni az újoncok tudását. Már ha van hozzá türelmük és persze tudásuk. Reményeim szerint a válság senkit nem juttat el oda, hogy a tanfolyam lebonyolításán spórol, és abban bízik, valaki valahol majd önzetlenül a szárnya alá veszi a tanítványát.
Szeretnék hinni benne, hogy a jövő nyáron azért kicsivel szebb kilátások várnak rám (is), és így más hangulatú összegzést írok a tapasztalataimról. Addig persze még előttünk áll pár hónap, és ha belegondolok, a Vörös-tenger telente sem túl hideg, tehát azért nincs még vége az évnek. A hajón ülve, internet és tévé nélkül oly távolinak tűnik a válság...
GR
(átlag: 3.3) átlagos nehézségű 
Málta
