Cápák a mosógépben
Utazási élmények1/4. oldal
Új fogalmakat tanulhatunk meg olvasónk beszámolójából, ami a Maldív-szigeteken megejtett, eseménydús két hetes szafariról szól.
Mielőtt elutaztunk a Maldív-szigetekre, felelőtlen módon ígéretet tettem a DC szerkesztőségének, hogy a túráról hazatérve írok valami összefoglalót. A megszokottól eltérően nem egy élménybeszámolót tartanék a merülőhelyek, a merülések részletezésével, hanem inkább egy információ csokrot nyújtanék át az ottani búvárkodásról, ami bárkinek jól jöhet, aki ott szeretné eltölteni a szabadságát.Az utóbbi pár évben nem fordult elő, hogy olyan útra mentünk volna, amit nem magunk (azaz a kedves feleségem vagy én) szerveztünk volna. Ezért aztán most egyrészt nagyon kényelmes és gyors volt a felkészülés, ami gyakorlatilag az úti holmik meg a búvárcuccok, valamint a fotós-videós felszerelés elpakolásából állt, másrészt megtehettük azt, hogy a Maldív-szigetekről gyakorlatilag zéró információval rendelkezve is nekiindulhassunk.
A túra szervezőjétől, no meg a Google Earth-ből annyit tudtunk, hogy utunk célja az Indiai-óceánban található, rengeteg szigetből áll, moszlim ország lévén nem lehet piát bevinni (és odakint kapni, kivétel a nagy szállodákban, no meg a hajón, szerencsére), és hogy brutális áramlások vannak arrafelé. Meg esetleg annyit, hogy nagyon jó merülések várnak ránk...
Megfogadva a tapasztaltabbak tanácsát, gyártottam zátony-horgokat, ún reef-hook-ot. 6-os korracél huzalból, 4 mm-es hegymászó kötéllel és néhány karabinerrel 1 és 1.5 méter hosszúságban készült. Nem hittem ugyan az óriási sodrásról szóló mesékben: úgy gondoltam, láttam én már komoly áramlásokat, de ha egyszer mindenkinek lesz ilyen felszerelése, ne mondják már, hogy okoskodom. Javasoltak még kesztyűt, én pedig eltettem egy balost, ha keresik rajtam, hát legyen mit megmutatnom, valamint a hosszú ruhát is ajánlották, nem is annyira a víz hőmérséklete miatt, hanem azért, hogy amennyiben a vágtató víz nekivág a sziklának, korallnak, akkor ne legyen sérülés a vége. Magabiztosságom tudatában természetesen csak shorty-t pakoltam el. Utólag kiderült- nekik volt igazuk, bár szóljon mellettem, hogy a kesztyű nélkül, rövid ruhában merülő búvár sokkal jobban figyel a környezetre, korallokra, egyéb élőlényekre, már csak a saját testi épségének érdekében is.
Tekintettel az alkoholbeviteli tilalomra, úgy döntöttem, csak azért is megpróbálom. Egyrészt mézespáleszt biztos nem adnak odakinn, másrészt pedig a szabályok ilyetén kijátszása mindig jóleső érzéssel tölti el a magamfajta utazót. A technikáról nem mesélnék, mivel az szigorúan titkos, sőt copyright, de a lényeg az, hogy sikerült.A repülőút szót sem érdemelne, ha nem a kies Svájcon keresztül tettük volna meg. Bár nem tartozik szorosan a témához, de kis csoportunk több ízben adott hangot nemtetszésének. Csak néhány dolog: Bécsben nem adták ki a beszállókártyát a Zürich-Male Swiss-Edelweiss járatra, sőt, még a csomagot sem akarták egész útra felvenni. Aztán Zürichben közölték (pedig indulás előtt 3 órával ott voltunk), hogy az összes ablak melletti ülést lefoglalták a svájciaknak az utazási irodák. A tetemes reptéri illetékbe nem fért bele, hogy ingyen legyen az internet; pénzbedobós terminálokon lehetett -volna- elérni a hálót. Az Airbus 330-ason a japánokra (vagy pigmeusokra?) méretezett ülésekben 180 centinél nagyobb ember nem igazán fért el, és a "legalább jól leisszuk magunkat, hogy aludni tudjunk" ötletre kapásból jött a kontra: az ital természetesen pénzért van. Egy tengerentúli járaton!!! Már értem, miért ilyen gazdag ez az ország... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kaja meg az ellátás nagyon jó volt, de akkor is... Igaz, a repjegy jóval olcsóbb volt, mint a többi légitársaságnál lett volna, a különbözetet nagyon kemény ivással sem lehetett volna leinni.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Budapest
