»» ««

Repülés merülés után- új kutatások

A búvárkodásról

Mindenki számára tudott kell legyen az, hogy merülés után legalább 24 órát várni kell repülés előtt. Néha viszont ez is kevés.

Azzal tisztában vannak a búvárok, hogy a sorozatos merülések végrehajtása során nagyobb terhelés éri szervezetüket. Ám arra kevesebben gondolnak, hogy a több megszakítással végrehajtott repülőút esetén mi történhet.

Egy új kutatás szerint a minimális 24 óra akkor igaz csak, ha egyetlen, közvetlen repülésről beszélünk, nem pedig átszállásokkal tarkított utazásról. A San Francisco Institute for Hyperbaric Medicine tanulmánya azt az elméletet veti fel, hogy az első felszállás után a szervezetben levő maradék nitrogén buborékokká alakul, de a leszállás után nem áll viszont pontosan az eredeti állapot. Többszöri, sorozatos fel és leszállások után a vérben és a szövetekben levő buborékok mérete fokozatosan növekszik.

A kutatás eredményét az Undersea Hyperbaric Medical Society találkozóján ismertették az Undercurrent hírlevele szerint. A san franciscói intézet igazgatója, Frederick Cramer egy olyan búvár esetéről számolt be, aki Kajmán-szigeteken töltött nyaralása után három átszállásos utazással ért haza. Ezek között volt szigetek közötti rövid távú járat, ami nagyjából 1500 méterre emelkedett, és túlnyomásos kabinnal rendelkező utasszállítók is.

A 37 esztendős hölgynél, noha a szabályokat betartva, konzervatív módon merült, és a repülés előtti kihagyást is figyelembe vette, súlyos dekompressziós betegség tünetei jelentkeztek hazaérkezésekor. Szerencséjére a kórházi kezelésnek köszönhetően állapota teljesen rendbejött.

[ Divernet ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. elche 2007 dec 12. 10:51  
Csak nem akarsz búvártúra-utóhatás tesztelőnek jelentkezni?:)
Azért csak érdemes mindent számításba venni. Olyan sokan merülnek visszafogottan, kompjuterrel, aztán mégis dekókamra a vége...
 1. verhas 2007 dec 12. 10:38  
Ilyen ez. Ha valaki űrhajós akar lenni, akkor több évet is várni kell az utolsó merülés után. És ha űrsétára mégy szkafander nélkül, akkor mindenképpen deco beteg leszel. Egyszerűbb lett volna ha simán hazaúszik 5 méteren.

Merülőhelyek

Veliki Zid

Croatia (Hrvatska)

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 61m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhelycápa jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés