»» ««

Új kompakt gépek

Fotózás

A SeaLife és a Sea&Sea is újdonságokkal jelentkezik az amatőr fotósok számára, mint ahogy az Olympus és a Panasonic is gyúr a víz alatti tokokra.

Sealife Reefmaster MiniKezdő búvárfotósok részéről gyakran felmerülő kérdés, hogy kompakt géppel indítsanak-e, vagy már az elején válasszanak komolyabb gépet? Nos, a gyakorlat azt mutatja (jó példa erre honlapunk fotósversenye is), hogy ügyes amatőr jó képeket tud készíteni kompakttal is. Ezért aztán nem igazán ajánlható az akár milliós értékű felszerelés beszerzése a kezdet kezdetén. A kompakt gépek közül most néhány újabb típusról ejtünk pár szót segítségképpen.

A SeaLife egyik újdonsága a ReefMaster Mini, ami a nevéhez híven kis mérete miatt lehet a zsebben elférő kamerákat kedvelők számára jó alternatíva. Kis méretéhez képest 6 megapixeles érzékelője, 2" LCD kijelzője, 40 méteres vízállósága nem marad el a hasonló gépek képességeitől. A tok ráadásul ütésálló is.
A gép SD kártyára rögzíti a fotókat, és vásárolható hozzá nagylátószögű előtétlencse is, viszont zoom-olni nem tud. Természetesen használható a SeaLife külső vakujával együtt is.

A SeaLife DC600 szintén 6 megapixeles, ám nagyobb, és ennek köszönhetően 2,5"-os LCD kijelzővel szerelték fel. 32-96 mm-es fókusztávolságú optikát kapott, 60 méterig használható, és természetesen használható hozzá a sok SeaLife kiegészítő. Igazi újdonságának azt tartja a gyártó, hogy állítása szerint a gép nagyon gyors.

Sea&Sea DX-1GA Sea&Sea a DX-1G jelű géppel lép majd a piacra. A 10 megapixeles fényképezőgép érdekessége a kompakt gépek között kifejezetten nagynak számító látószög, az objektív 24-72 mm-es fókusztávolsága vonzó lehet az amatőrök számára.
A megszokott 2,5"-os kijelző mellett a gyártó a konkurrenciához hasonlóan a gép gyorsaságát hangsúlyozza, bár a korábbi években tett hasonló kijelentésekről kiderült, hogy csak bizonyos üzemmódokban és helyzetekben igazak. Természetesen a Sea&Sea is több kiegészítőt ajánl a géphez, a vakutól az előtétlencsékig.

Az egyre inkább helyet követelő Panasonic pár hónapja forgalmazza a DMW-MCTZ3 jelű búvártokot a Lumix DMC-TZ3 digitális fényképezőgéphez. A sokféle (köztük manuális) üzemmóddal rendelkező alapgép a mostani trendnek megfelelően aránylag nagyobb látószögről indul, de a zoomtartománya is nagy. Ez 28-280 mm-es objektívet jelent.
A gépet egy hangzatosan MEGA O.I.S.-nek nevezett stabilizátorral is felszerelték, és az ún. nagy érzékenységű üzemmódban ISO 3200-at tud, felbontása pedig 7 megapixel.

Olympus PT-037Az Olympus 7 megapixeles SP-550-es gépéhez meglehetősen furcsa tokot terveztek. A gép érdekessége, hogy nagylátószögről induló UltraZoom, azaz 18-szoros nagyításra is képes. Ez a gyakorlatban 28-504 mm-t jelent. Van szupermakró üzemmódja, képes igen gyors sorozatfelvételek készítésére, és kettős stabilizátorral szerelték fel, no és ne feledkezzünk meg arról, hogy több gyári víz alatti üzemmód közül lehet választani.
A géphez illeszkedő PT-037 víz alatti tok 40 méterig használható. A szetthez az Olympus az UFL-01 víz alatti vakut ajánlja, ami slave üzemmódban működik, kulcsszáma pedig 14.

Látható, hogy az 5 megapixeles felbontás manapság már inkább a minimum, az új gépek ennél mind többet tudnak. Egyre több a nagyobb látószögről induló, mégis nagy zoomátfogású objektívvel rendelkező gép is. A sok új kiegészítőről, mint a digitális gépekhez tervezett vakuk vagy előtétlencsék, nem is ejtünk részletesen szót, de ha valaki gépet vesz, érdemes rendszerben gondolkodnia, hogy a későbbi fejlesztéseket leegyszerűsítse.
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1. nlq 2007 júl 11. 19:08  
hozzateszem, hogy a pana altalad irt tokjahoz tudtommal hasznalhato a panasonic TZ2 es gep is ami nagylatoban es zoomban ugyanazt tudja, de kisebb kijelzovel szerelt olcsobb valtozat...

Merülőhelyek

Cod Hole

Australia

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 23m, látótáv: 25m felett

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal cápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés