»» ««

Fotósverseny a divecenter.hu-n!

Fotózás

Honlapunk megújulását azzal is szeretnénk emlékezetesebbé tenni, hogy mindenki számára nyitott vetélkedést hívunk életre.

A tervek szerint havi rendszereséggel meghirdetett kiírások első két hetében várjuk az adott témához illeszkedő víz alatti fotókat, majd tíz nap áll majd regisztrált tagjaink rendelkezésére a szavazásra. Igyekszünk a havi kiírás legtöbb pontot gyűjtő fotósának ajándékkal is kedveskedni (az első körben egy búvárlámpa a díj, Selmeczi Dániel szíves felajánlásából), de az első kiírásban a szavazók között is kisorsolunk egy antikvár búvárkönyvet.

A részvételi hajlandóság, a képek jellege határozza majd meg a későbbiekben a lebonyolítás módját, amin nem szeretnénk változtatni lehetőség szerint, így akár egy éves "összetett eredmény" is kihirdethető lesz majd. Ám az első kiírást egyfajta próbának szánjuk, ezért nem választjuk szét a mezőnyt semmilyen szempontból, és a téma is lehetőséget ad a nevezésre bárki számára: "Kedvenc képem".

A részvételi feltételek:

1. Csak regisztrált tag indulhat.
2. Az indítandó egy darab jpg képet emailben kérjük a szerkesztőségnek küldeni, info kukac divecenter.hu címre. A levélbe írd bele a regisztrált felhasználói neved.
3. A kép maximum 640x480 felbontású lehet, ha nagyobb a rendszer fogja átméretezni, úgyhogy javasoljuk ne legyen nagyobb. Vigyázat, álló képnél is 480 a maximális magasság - ezek a feltéltek amúgy a képtár albumban is.
4. A képet egyenlőre mi kézzel fogjuk feltölteni egy albumba, ami után mindenki hozzáfér a sajátjához, címet, leírást fűzhet hozzá.
5. A képekről véleményezés stb. az album fórumában történjen (ez független a szavazástól természetesen).
6. Csak a nevező által készített kép küldhető be a versenyre.
7. A "Kedvenc képem" versenyfelhívásra csak víz alatt készült vagy osztott felvételek nevezhetőek, és ebben a témában nem várunk montázsképeket.

Úgy gondoljuk, nem rontja az esélyeket, hogy a versenyben a divecenter.hu szerkesztői is részt vesznek, de mi természetesen lemondunk bármilyen esetleges nyereményről. A szavazók számára felajánlott nyeremény sorsolásából is kimaradnak a szerkesztők.

Beküldési határidő: Április 29. éjfél.

A kapcsolódó galéria itt tekinthető meg.


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 7. elche 2007 ápr 16. 23:49  
Oké, csakis a te kedvedért egy újabb pontra hívom fel a figyelmedet a kiírásból.:)))))
6. Csak a nevező által készített kép küldhető be a versenyre.
 6. Kékbálna 2007 ápr 16. 23:32  
Ez neked eccerű. Ha egy lenne akkor nem gond. De sok van. Ráadásula java a Bumbié. :)) Gondolom azt nem lehet nevezni. :) A nevében goldoltam csakis. :))
 5. elche 2007 ápr 16. 23:27  
Tényleg fáradt vagy.:))))
Az első téma, hogy tényleg mindenki számára nyitott legyen ez a forduló: Kedvenc képem. Ilyen egyszerű.:)
 4. Kékbálna 2007 ápr 16. 23:20  
Lehet, hogy én vagyok nagyon fáradt. De mi is kezdődik? Kűggyek be egy képet oszt kalap-kabát. Na ez feladvány. Egy konkrét téma sokat segített volna.
 3. fokszy 2007 ápr 16. 23:05  
apa kezdőőőőőőődik
apa keeeezdődik
aaaapa kezdődik
apaaaaaaaaaaakeeeeezdődik
:-)
A további 2 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Princess Alice Bank

Portugal

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 35m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Ólom

Ár: 1.800 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2022 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés