Vajon a valóságban hogy zajlik egy hasonló jelenet? Azok a búvárok, akik hivatástudatból keresik az élettelen testeket és még sok mást, a mélybe merülve vajon félnek-e attól, amit odalent találnak? Annál a tűzoltóegységnél jártunk, amelynek tagjai lángokat ritkán látnak, de minden fővárosi vízi mentéshez vagy kereséshez őket riasztják.

A Fővárosi Tűzoltóság búváregységének központja a XIII. kerületi tűzoltóságon van. Itt áll készenlétben a pár fős csoport. Az ősz beköszöntével őket ritkábban riasztják, és érthetően nyáron van a legtöbb munkájuk: főleg vízbefúltak kereséséhez hívják őket.

- Mindenki azt kérdezi tőlünk először, hogyan lehet ezt bírni. Az emberek nagy részében a filmekben látottak élnek. A valóság - hogy is mondjam - sokkal egyszerűbb. Egyrészt pontosan tudjuk, mire számíthatunk, másrészt nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer csak elénk úszik a holttest. Az már nem úszik, nekünk kell megtalálnunk, és ha sikerül, az jó, hiszen akkor megoldottuk a feladatot, tudjuk, hogy jól végeztük a munkát. Azért előfordulnak váratlan események, például ha a halott helyett egy halat tapintunk ki. Na, az borzasztó, mert megmozdul, és hirtelen csapkodni kezd. Az aztán rá tud ijeszteni az emberre! Úgy is mondhatnánk, hogy a búvárok többsége a haltól jobban tart, mint a halottól - mondja Marosvári Csaba, a búvárok vezetője, és már indulunk is a Duna-partra, hogy gyakorló merülést tartson a csapat. Igaz, ősszel jóval kevesebb a munkájuk, de a formában tartás nagyon fontos, hiszen éles helyzetben egy-egy hiba végzetes lehet.
Azért akad munka mostanság is. Legutóbb néhány hete azt a Peugeot-t kellett kiemelniük a vízből, ami egy szerelmes párral gurult a Dunába. A lejtős parton leállított kocsiban "gyakorlatozó" párocska egyik tagja ugyanis véletlenül kirúgta a sebességben hagyott kocsi váltókarját. Az autót a búváregységnek kellett felszínre hoznia. A fiatalok szerencsére maguktól kiúsztak.

- ők legalább vállalták előttünk is - emlékszik nevetve az esetre Marosvári őrnagy. - Volt ilyen régebben is, amikor egy férfi autóját kellett kihúzni, aki azt állította, hogy csak Mozartot hallgatott a kocsiban. Pedig elég egyértelmű volt a helyzet: az ülések hátradöntve, ráadásul a férfi elég hiányos öltözékben volt. Úgy magyarázta, hogy mikor észrevette, mi történt, még az autóban levetkőzött, úgy úszott partra, nehogy a ruhái lehúzzák a vízben.

- És arra emlékeztek, amikor az a csepeli lány rosszul parkolt, és mire visszament az autójához, már a folyóban találta? Olyan jó volt a szigetelése, hogy felhúzott ablakkal a kocsi sokáig úszott, nem merült el. A lány rögtön hívta a barátját, aki az autójával a part mentén követte a járművet, majd elévágott, beúszott a vízbe és bóját kötött a merülő kocsira. Mire kiértünk, a bója a felszínen lebegve szépen mutatta nekünk, hogy merre kell keresni az autót - mesélte Boldog István, miközben zötykölődve igyekeztünk a gyakorlat helyszínére.

Az egység tagjaira jellemző, hogy már búvárkodtak, mielőtt magukra öltötték a tűzoltók egyenruháját. Náluk alapfeltétel a haladó szint ahhoz, hogy hivatásos búvárok lehessenek. Szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a hobbijuk egyben a munkájuk is, de természetesen ettől az ő életük sem könnyű. Bár ez az egység évente mintegy negyven riasztást kap, mégsincs túl sok ember, aki cserélne velük, amikor például egy gyerek élettelen testét kell a felszínre hozniuk, és a parton meghallják a szülők fájdalmas zokogását.

- Mielőtt felszereltem, ipari búvárként dolgoztam. A holttestek látványát időközben már sikerült megszoknom. Akinek ez nem megy, az előbb-utóbb úgyis elmegy - mondja Lászlóffy Csaba törzsőrmester. - A legborzasztóbb nem is ez, hanem a hozzátartozók fájdalmával szembesülni. Persze ilyenkor a mentők nyugtató injekciókkal igyekeznek tompítani a lelki fájdalmat. Nekünk viszont az a feladatunk, hogy megtaláljuk az áldozatokat. A legrosszabb dolgunk végezetlenül távozni, hiszen ha nincs megoldás, nem lehet megnyugvás sem. A családtagok tovább emésztik magukat, és reménykednek a csodában. Ez lehet a legszörnyűbb. A tragédiák pedig évről évre megismétlődnek. Az emberek hiába olvasnak ilyen tragédiákról, amíg a környezetükben vagy velük nem történik hasonló, azt hiszik, csak mással fordulhat elő.

- Gyakran a gyerekek úgy merészkednek a vízbe, hogy nem tudnak úszni. Nem ismerik a körülményeket, nem mérik fel a veszélyt, bemerészkednek a hideg vízbe és edzés nélkül akarják átúszni a bányatavat vagy a folyót. Ilyenkor elég egy lábszárgörcs, az ember pánikba esik, félrenyel, és máris megvan a baj. Nekem még nincs gyerekem, de ha lesz, az első dolgom lesz megtanítani jól úszni, és az, hogy minden körülményre felhívjam a figyelmét. Azért paranoiás nem lettem ettől a munkától, de azt megtanultam: a vizet ismerni kell - jelenti ki a törzsőrmester, miközben a parton állva fogja a biztosítókötelet, amelynek a másik vége a kollégájára van erősítve, aki a víz alatti világot tárja fel. Néhány perc múlva felbukkan a kezében egy piros pénztárcával. Feltehetően egy zsebtolvaj dobta be, miután kiürítette.

- Van lent egy autóroncs is. Valószínűleg a II. világháborúban dobták a Dunába - jelenti ki, majd érdeklődésünkre, hogy kihúzzák-e, mosolyogva legyint. - Minek? Régóta ott van, mint annyi minden más. A fővárosi szakaszon van például egy elsüllyedt naszád, tele éles lőszerrel. Senki nem szedte ki, mert a vízi forgalmat nem zavarja. A kiemelése nem lenne olcsó mulatság, és senkinek nem érdeke egy ekkora munka finanszírozása - tudjuk meg egyiküktől.

A csapat főnökének, Marosvári Csabának is sok mesélnivalója akad. Egy időben gyűjtötték a gyakorlatok során talált furcsa tárgyakat, de annyi volt belőlük, hogy már szelektálni kellett. Ma csupán egy gyújtószerkezet nélküli gránát és egy törött mobiltelefon maradt az irodai szekrénye tetején.
- Az emberek kétféle dolgot dobnak be: ami szemét és ami bűncselekményből származik. Az egyik legemlékezetesebb ügyem az volt, amikor egy kést találtunk meg a folyófenéken. Lehet, hogy ez másnak bagatell dolognak tűnik, pedig nagy bravúrnak számít. A rendőrség kérte fel a csapatot, hogy egy gyilkosság elkövetési eszközét keressük meg. A gyanúsított rámutatott a vízre, hogy oda dobta. Mindössze egy 15-20 centis tárgyról lehetett szó. A csapatunk megtalálta. Arra nagyon büszke voltam! - jelenti ki az őrnagy.

[ Színes Bulvár Lap ]