»» ««

Budakalászi tűzoltógyakorlat

Magyarország

A hét végén a vastag jég már lehetővé tette a merülést több hazai tóban is. A tűzoltók, akik rutinszerűen, a munkájuk részeként merülnek időnként a jég alá, a budakalászi tavat választották.

Mint Szalai László elmondta, az időjárás ideális volt, hiszen a felszínen nem volt túl hideg, de a kevéssel a fagypont alatti hőmérséklet miatt nem volt olvadás sem. A gyakorlatban részt vevő búvárok azt a felszerelést használták, amit a feladatvégzés során szoktak, két légzőkészülékkel, a teljes arcot takaró fullface maszkkal voltak felszerelve, és természetesen szárazruhát vettek fel.

Két nagyméretű, háromszögletű lék között kifeszítettt kötél volt a pálya, de minden búváron volt saját kötél is. A parton a biztosítási feladatokat egy rutinos búvár látta el, aki végig beöltözve állt a léktől nem messze, amíg a többiek víz alatt voltak. Baj esetén így másodpercek alatt a víz alatt lehetett volna. Nem irigyelte őt senki, hiszen igen kemény dolog lehet így állni hosszú idő át.

Azt is megtudtam, hogy egy éles helyzetben messze nem mindig ilyen kedvezőek a körülmények. Az egy hete történt csepeli balesetnél, amikor a beszakadt jég alól kellett menteni, a jég a búvárok alatt is beszakadt, de ilyen helyzetben is meg kell kísérelni a segítségnyújtást. Hiába azonban a tűzoltók felkészültsége, az emberi felelőtlenség esetén ők is tehetetlenek, és nem tudnak mindig időben érkezni. Mindenesetre amit lehet, mindig megtesznek, és ha lehetőség van rá, szakítanak időt a gyakorlásra is.

Kapcsolódó oldal: Lánglovagok.hu tűzoltóportál
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

South Tip

Thailand

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhelymantarája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés