Búvártalálkozó Szalkszentmártonban

Az UEF ötödik alkalommal rendezte meg a UEF-napot, ahová ezúttal is szeretettel vártak minden búvárt és kísérőiket.

Ezen korántsem elfogulatlan beszámoló hivatott megörökíteni a történeket, de talán érdemes egy pár szóban visszatekinteni a UEF-napok történetére. Már a kezdet kezdetén megfogalmazódott a szándék arra, hogy egy kötetlen hangulatú rendezvényen jöhessenek össze a búvárkodás szerelmesei, és ezeket a találkozókat az első időkben szemétszedéssel kötötték egybe a szervezők. Pár keserű tapasztalat után (például az összeszedett szemetet a megállapodás ellenére sem szállították el) született az a döntés, hogy legyen ez a nap egyszerűen az együttlété. Tavaly Pilismaróton, az azóta már megszűnt búvárbázison lehetett merülni, ez év szeptember 10-én pedig Szalkszentmártonban gyűltünk össze.

A szervezést magukra vállaló dunaújvárosi búvárok igazán kitettek magukért. Szerencsére a felállított esővédő pavilonokra nem volt igazán szükség, hiszen nagyszerű volt az idő, a kitűnő pörkölt viszont igazi sikert aratott, és még egy kis koncert is emelte a rendezvény fényét.

Az igazi csúcspont azonban kétségkívül a tájékozódási verseny volt. A lelkes csapatok feladata az volt, hogy néhány, a víz alatt rögzített bójához jusson el, pusztán a tájolóra hagyatkozva, és hogy még egy kicsit izgalmasabb legyen a verseny, minden bójánál végre kellett hajtani egy ügyességi feladatot, mint például póló felvétele a mellény alá, léggömbfúvás, úszás tojással a kézben... A különféle hibákat időbüntetéssel jutalmazta a szigorú versenybíróság, a pontos feladatokat és irányokat pedig maga

Gurisatti Róbert, a kiváló búvárúszó ismertette a versenyzőkkel. Az egyik csapatban én magam is megpróbáltam minél jobb eredményt elérni, és végülis az első bójánál történt bizonytalankodáshoz képest a tisztes középmezőnyben végeztünk. Tulajdonképpen érdekes volt az igencsak ritkán, és szinte soha nem ennyire pontosan használt tájolási képzettség gyakorlati alkalmazása, és a résztvevők bizonyították, hogy a hazai búvárok számára nem jelent megoldhatatlan kihívást az ilyesmi.

A víz alatti látótávolság sajnos ugyanis nem kényeztetett el minket, és természetesen a bóják környékén a feladatok végrehajtása közben kevesen ügyeltek arra, hogy ne kavarják fel az aljzatot. Ráadásul a hínár is könnyen a búvárokra tekeredett, szóval páran vízimanókat megszégyenítő ábrázattal emelkedtünk a felszínre. Maga a tó egyébként nem túl mély, a hat métert sehol sem sikerült elérni, és elsősorban apró naphalakat láttam benne. A parton már most is kiépített a hely valamilyen szinten, de állítólag hamarosan egy valódi búvárbázis várja majd az érdeklődőket, a tó távolsága pedig Budapesttől alig 60 kilométer.

Összességében ismét megérte részt venni a UEF-búvárnapon, bár bevallom, felmerült bennem a kérdés, miért nem vagyunk még többen. A szervezők rendszertől függetlenül mindenkit szívesen láttak, és jó is egy kicsit összejönni egy ilyen kötetlen hangulatú bulin, ahol ráadásul még az időjárás is a kegyeibe fogadott minket. Bízom benne, hogy legközelebb még többen leszünk, hiszen a szervezők ígérik: a búvárnap jövő évben is megrendezésre kerül.

Gonda Rudolf

Kapcsolódó link: UEF