A kutatás vezetője, Julie Satchell ismerteti a legfontosabb tudnivalókat a BBC Historyban. A kutatás elsőrendű célja az volt, hogy minél változatosabb információkat találjanak és közöljenek az első világháborús tengeri ütközetekről az uralkodó narratíva mellett, amely a nyugati front néhány nagy csatájára, így a jütlandi ütközetre fókuszál. A programban a tengeren zajló konfliktus mellett nem kevésbé különleges történeteket is felkutattak a szakértők magukról a hajókról, azok személyzetéről, tágabb közösségéről és arról a napi küzdelemről, amelyet a tengerészeknek ki kellett állniuk otthonuktól és bázisuktól távol, a nyílt tengeren.

Ennek feltérképezésére a projekt során régészeti kutatásokat folytattak a tenger alatt, megvizsgálták a roncsokat, a megmaradt hajótesteket, a vizsgálatba bevonták a kikötőket, hidroplán-állomásokat és mólókat is.

1914 és 1918 között a hajótörések, elsüllyesztések mindennapos eseménynek számítottak: aknára futottak, torpedó találta el vagy bombázták őket, de balesetek is előfordultak vagy léket kaptak a hajók. Csaknem 1200 ismert helyszínt vizsgáltak a tudósok, köztük 1130 roncsot (610 már ismert esetet, 490 feljegyzettet, valamint 30 háború utáni, de a háborúval összefüggő veszteséget), továbbá 39 part menti helyszínt Nagy-Britanniában, így kikötőket, hidroplán-bázisokat, mólókat és gátakat.

Annak ellenére, hogy milyen intenzív és kiterjedt háború zajlott a tengereken, a történetek nagy részét idővel elfelejtették, ami annyit jelent, hogy se a roncsok, se a régészeti helyszínek nem különösebben ismertek a kutatók és a közvélemény előtt. A maradványok igen múlékony régészeti forrást jelentenek, gyakran sírlelőhelyek és víz alatti helyszínek. Azzal, hogy jegyzékbe veszik és kutatják a roncsokat, a vizsgálatban résztvevő tudósok a tenger alatti régészet eszköztárát is bővíteni kívánják, valamint hozzájárulni a maradványok megóvásához.

"Az első világháborús tengeri régészet kiterjedt hatóköre, mértéke jól jelzi, mennyire jelentős volt a háború ezen vetülete. 1914-ben a brit lakosság által elfogyasztott étel és ital csaknem kétharmada hajón érkezett a szigetországba. A kereskedelmi flotta nélkül nem működött volna az ország, s minden, ami szükséges volt a háborúhoz – lőszer, csapatmozgás, nyersanyagok, információk – a tengeren át érkezett és távozott. Kutatási területünk a La Manche csatorna nagy részére terjedt ki, Kenttől a Scilly-szigetekig, ám a francia fennhatóságú vizekre már nem – el lehet képzelni, mennyi roncs vár még felfedezésre a francia partoknál, illetve az Északi-tengeren" – mondta Julie Satchell.

A kutatókat leginkább megérintő esetek közül érdemes kiemelni a Mendi utasszállító hajó 1917-es elsüllyesztését. Az európai és nyugat-afrikai legénységű hajó nem harcoló dél-afrikai alakulatokhoz tartozó 802 embert vitt a fedélzetén Franciaországba.

Körülbelül 650-en haltak meg, közülük 607 őslakos dél-afrikai volt. Ez a Nagy-Britanniában mára elfeledett eset a dél-afrikai történelem egyik legnagyobb tengeri katasztrófája volt.