»» ««

Sikerrel debütált a bójás hullámerőmű

Tudomány

A hullámzó tenger erejét hasznosító új technológiát tesztelnek Svédországban. Az áramtermelő bója ötször hatékonyabb, mint a fenékre telepített erőművek.

A nap és a szél mellett a tenger energiáját is egyre több módszerrel igyekeznek kiaknázni a megújuló erőforrások kutatói.

Az eddig kipróbált árapályerőműveknél a kiöntő, majd visszavonuló tenger turbinákat forgat, a tengerfenéki hullámerőműveknél pedig az oda-vissza mozgó víz hajt egy lapátot, ez termeli az áramot.

A svéd székhelyű CorPower Ocean cég egy felszínen lebegő bójából és egy lelógó, a fenékhez rögzített áramtermelő egységből álló rendszert mutatott be, ami a fejlesztők számításai szerint az eddig ismert legjobb módszernél is ötször hatékonyabban működik - számol be róla a wired.com.

A hatalmas narancssárga bója a hullámokkal utazik fel és le, ezt a folyamatos függőleges mozgást használják fel az áramtermeléshez a víz alatti egységben.

Egy bója 250 kilowatt energiát termelhet meg, ami 200 háztartás áramszükségletét fedezheti, és annak sincs elvi akadálya, hogy bóják százaiból álló farmokat telepítsenek.

A bója tervezett átmérője nyolc méter, a feleekkora prototípus már jól vizsgázott a medencés kísérletekben.

Az egységeket a tervek szerint nagyjából 3 kilométerre helyeznék el a parttól, és 60 méter mély vízbe horgonyoznák le. A rugalmas kötelék miatt a rendszerben akár egy 27 méteres hullám sem tudna kárt tenni.

A medencében elért sikereken felbuzdulva a cég idén a tengerben éles helyzetben is kipróbálja a szerkezetet, ami könnyen lehet, hogy valódi technológiai áttörést fog hozni a hullámenergia-hasznosításban.

[ hirado.hu ]



Merülőhelyek

Gamul Kebir

Egypt, Red Sea

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés