A Maaya Thila nevű helyen párban indultak el a búvárok, és egymást váltva töltötték el a két napot a mélyben. Az egyik cél az volt, hogy folyamatos videorögzítéssel rögzítsék, mi zajlik a zátonyon ezen idő alatt, de a DIVE48 projekttel az élőhelyek veszélyeztetettségére is fel kívánták hívni a figyelmet. Az 1998-ban már nagyon komoly károkat okozó El Nino után ebben az évben hasonló csapás érheti a Maldív-szigetek koralljait, tehát van miről beszélni.

A tengerbiológusok szerint ehhez hasonló átfogó képpel a korábbi korallpusztulások előtt nem rendelkeztek, most viszont jól dokumentálhatták, a korallok épek, egészségesek-e. Ha netán bekövetkezik valami hasonló fehéredés, mint ami az ausztráliai Nagy korallzátonyon megfigyelhető, adatok lesznek a kezükben, mi hogy reagált a melegedő tengervízre.

A 48 órás merülés megszervezése viszont nem volt egyszerű feladat. A jellemzően áramlásos korallzátonyoknál pontosan tudni kellett, ki, mikor és mennyit tölt a víz alatt, hiszen a búvárok testi épsége is fontos, nem csak a koralloké. Eleinte úgy festett, egy hirtelen támadt vihar keresztül húzhatja a terveket, ám a csapat megúszta ezt. A nemzetközi búvárcsapat tagjai fejenként mind legalább 11 órát töltöttek a tengerben, ám unatkozniuk nem kellett, mert többek között cápák, ráják, teknősök bukkantak fel a zátonyon, és ezek az állatok mind felbukkantak a videofelvételeken is.

Csak bízhatunk benne, hogy végül nem következik be a legrosszabb, és a felvételek nem arra lesznek jók, hogy meg tudjuk nézni, milyen volt teljes pompájában a zátony élővilága...