Kaptam egy ajánlatot, ami minden oktató álma: Mikronéziában, Chuuk Lagoon (Truk Lagoon) Weno szigetén dolgozhatok egy szafarihajón!

Amikor elvállaltam, nem tudtam, mibe vágok bele. Ez a hely igazán a semmi közepe. Internet limitált, ha van térerő tudok hívást kezdeményezni, de vagy sikerül, vagy nem. Igaz, a helyi reklám szerint 3G mobil internet van a szigeten, de néha még Edge sincs, 3G-t meg nem is észlel a mobilom. Kommunikálni a szeretteimmel csak chaten tudok, illetve a Skype üzenet müködik. Hang vagy video hívás lehetetlen. A helyi mobil drága de legalább rossz. A mobil hivás haza 75 cent/ perc délután hattól... E-mailt épp tudok küldeni, de fogadni nem szeretek, mert mindenki képet küld. A heti 70 MB meg hamar elmegy ha le is töltöm azokat.

Jó, tudom, ki lehet bírni net nélkül, de nem ez a nagy baj itt. Ha akarsz venni valamit, azt Guamból tudod rendelni, s minden nagyon drága. Ha ide akarsz utazni, itt akarsz merülni, hozz mindent magaddal. O-gyűrű, tartalék pánt, tartalék tömlők, tartalék, tartalék, tartalék legyen mindenből! Mindenképp legyen biztosításod! Lehetőleg DAN. Kipróbáltam sajnos egy esemény kapcsán, az jól mūködik. De erről később.

Szóval hogyan jutsz el ide az Isten háta mögé?

Repülj el Hongkongba, vagy Manilába, esetleg ha arra van gusztusod, akkor Japánba vagy Honolulura, s onnan United Airlines géppel Guamba, majd Guambol Weno Chuuk Lagoon a végső cél. Hosszú az út, lehet akár 2-3 nap is. Én Maniláig TurkishAirlines-szel mentem, majd ott aludtam egy napot (ha késik a gép ne bukjam a külön vett repjegyem!!) majd onnan Uniteddel Chuuk Lagoonra Guamot érintve.

Amikor megérkeztem, a hely szépségeit egyből kiszúrtam. Mint ahogy Egyiptomban, Thaiföldön, vagy Malaysiában, itt is lassúak az emberek. Ráérnek. Transzport a reptérről kalandos, a magyar alsóbb rendű utak autópályának tűnnek ezekhez az utakhoz képest. Mindenhol fél méteres gödrök, vízzel tele, nehogy lásd a mélységet. Néha tengelyig süllyedtünk a kocsival, de a kisbusz megállíthatatlan, ha nem mész gyorsabban, mint 10-15 km/h.

Érdekessége a környéknek, hogy nincs külön temetőjük, a házak mellett temetik el a halottakat. Néhány képet készitettem erről, ahogy a busszal haladtunk. Megérkeztem a tengerpartra, sehol egy kikötő, sehol egy hajó. Aha, mert hogy egy kis csónakal vittek ki a szafarihajóra.

A hajó neve SS Thorfinn, ez egy régi, az ’50-es években Kanadában épített bálnavadász hajó, amit 35 évvel ezelőtt Lance Higgs kapitány megvásárolt, s átalakította búvárhajónak. Egész jól sikerült. Szép szobák, szép szalon, konyha, étkező, pont elég nagy 20 búvárnak. A napi ritmus hasonlit a Maldívon szokásos rendszerhez, van két "kis" búvárhajó, amivel a két csoportot tudjuk vinni a merülőhelyre. Ezek a kis hajók 2x15 lóerős motorral vannak felszerelve, pont elég gyorsak, hogy 10-20 percen belül akármelyik merülőhelyre eljuss velük.

Ennyi előkészítés pedig jöjjön a lényeg: a merülések!

Szinte csak roncs merülések vannak, egy hét kevés ahhoz, hogy mind megmerüld. Némely roncsot akkor sem tudod teljesen felderiteni, ha duplával, és 50% Nitrox-szal indulsz le a 20-62 méteres mélységekbe. Az élővilág nem éppen szudáni, de vannak cápák minden nap, teknős, delfin minden héten akad, sasráját is lehet látni néha, meg polip is előfordul. Makró téma kevés van, igaz, az első héten négy olyan csigát találtam, amit előtte soha nem láttam, és a csiga könyvben sem említik őket. Van hetente egyszer cápás merülés, de én utálom, mert etetni kell a szürke szirti, fekete úszójú szirti cápákat.

Van egy sajátos helyi szabály: minden 30 méternél mélyebb merülés dekós, vagy úgy kell kezelni (emelkedésnél) mint ha dekós lett volna. Napi 5(!!) merülés van, az első kettőt a helyi (egyébként francia) divemanager mindig 40 körülire, vagy mélyebbre tervezi. Az más kérdés, hogy nem egy búvárhajón vagyunk, igy a tervet gyakran módosítom. Van egy tapasztalti dekó szabályzat. Maximum 10 perc dekó, s utána irány a dekompressziós megálló. Az első 18 méteren 2 perc, a második 9 méteren 3 perc, a harmadik 5 méteren 10 perc, minden 30 méternél mélyebb merülésnél javasolt.

Ez a szabály nagyjából 30 éves, a kapitány korábban "munkabúvár" volt, és ő alkotta. Higgs "tud mindent a dekós merülésekről, soha nem volt a hajón baleset emiatt", szokták mondani.

De miért is van itt ennyi roncs? Mert a második világháborúban a japánok bázisa volt Truk Lagoon, innen inditották a támadásokat Guam, Saipan és sok más sziget ellen. Miután az USA megunta a szemtelen támadásokat, 1944 februárjában az ún. "Operation Hailstone" nevū hadműveletben pusztító támadást intéztek Truk Lagoon ellen. Rengeteg hajó süllyedt el itt, többnyire teher- illetve személyszállítók, amik feladata az utánpótlás szállítása volt. Igazi hadihajót csak elvétve találni az aljzaton.

Egy világháború utáni érdekes roncs a USS SM Pough, ami kicsit később találkozott a homokos fövennyel. Amikor a manilai diktátort az USA kimenekítette, ez a hajó hozta el Chuukra, a diktátor összes aranyával együtt. A hajó a part közelében zátonyra futott, s elsüllyedt. Sajnos az aranyat a baleset után kiszedték a hajóból, nincs benn egy deka sem. Hiszitek vagy sem, de én tüzetesen átkutattam. :D

Az írás a következő oldalon folytatódik!