»» ««

Napozó halak

Tudomány

Többet tudunk a mola molák életéről.

A mola molák a legnagyobb csontoshalak, akár négy méteresek és egy tonnásak is lehetnek. Különleges szokásuk, hogy órákon át lebegnek a víz felszínén, mintha napoznának.

IJapán kutatók ennek a viselkedésnek az okára voltak kíváncsiak. Néhány befogott mola molát jeladókkal és műszerekkel láttak el, majd az eszközök pár nap után automatikusan leváltak és a felszínre lebegtek.

Kiderült, a halak, amikről azt tartották, hogy csak medúzákat esznek, 50-200 méteres mélységben hidraállatokat fogyasztottak. Ezek is közeli rokonságban vannak a medúzákkal. Utána a mola mola a felszín közelébe ment, hogy átmelegedjen. A testén levő műszer szerint igen gyorsan meg is történt mindez.

Aztán a hal erőt gyűjtve ismét a mélybe merül táplálkozni. A nagy test előnyt jelent a számukra, hiszen lassabban vesztenek hőt. Éjszaka viszont kizárólag sekélyebb vízben tartózkodtak a mola molák.




 5. Bunny 2015 feb 13. 18:51  
A felelősök megfelelő büntetésben részesülnek!
 4. Garfield33 2015 feb 13. 14:43  
Sajna megtévesztő volt, hogy a nagy Mola a mondat elején állt.
De már értelek. Valóban főbenjáró vétség!
 3. Luciferin 2015 feb 13. 08:56  
Hallottam én is, hogy szép...
Semmi baj...
Csak mint oly sokszor mondtam már a tudományos neveknél a genus nevet (az elsőt) mindig nagy betűvel kell írni a faj vagy species nevet (a másodikat) meg mindig kicsivel. Például: Teknős béka... :-)))))))))) (Tudom nagyon rosszul áll nekem ha helesírási szabályokat kérek számon másokon...)
 2. Garfield33 2015 feb 12. 16:23  
Most mi a baj?
Háppersze, hogy mola mola mola.
Szép is az
 1. Luciferin 2015 feb 10. 09:45  
Mola mola...
Bocs... :-)

Merülőhelyek

Koh Bida Nok

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merülésnyílt vízi fajokcápa csikóhal teknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés