Bunbury idegenforgalma erősen épített a tenger vonzerejére, de a cápapánik évekre visszavetette a forgalmat. Ám az utóbbi időszakban változni látszik a trend: egy helyi búvárközpont szerint mostanában ismét sok a vendég. Az egyik hétvégén annyi búvár fordult meg a bázison palackokért, hogy folyamatosan töltöttek, több száz számra.

Pedig ilyesmire nem volt példa négy éve. Akkor kezdődött az a támadássorozat, ami után Nyugat-Ausztráliában mind többek kezdtek óvakodni attól, hogy tengerre szálljanak vagy merüljenek. A hivatásos sportolók, akik edzésként mérföldeket úsztak a nyílt tengeren, inkább elkerülték a vizet, a szülők nem engedték gyerekeiket strandolni vagy búvárkodni, és így tovább. Noha a támadások nem szűntek meg (tavaly októberben egy férfi mind a két karját elvesztette, de túlélte a balesetet), az emberek mégis elővették a régi felszereléseiket, és tengerre szálltak.

A búvárközpontokban nyilván igencsak örülnek ennek, miután forgalmuk a felére vagy kevesebbre esett vissza. Azzal is szembe kellett nézni némelyik cégnek, hogy lehúzhatják a rolót. Így aztán most, amikor újból jönnek a kedvtelési búvárok, és köztük azok, akik az engedélyezett mennyiségű rákot akarják begyűjteni a tenger fenekéről, pörög az üzlet. Mivel éveken át kevesebben merültek, annyi a rák, hogy 20 perc alatt összeszednek annyit, amennyit a törvény megenged.

A tenger vonzereje még sokak szemében megvan, de az aggodalom ezt felülírta egy időre. Ám nem kellene, hogy a szerencsétlen balesetek után az emberek rémisztő, veszélyes helyként tekintsenek a vízre, ami annyi örömöt adott és ad sok tengerimádónak. Talán a többség képes lesz felismerni, hogy a cápák is hozzátartoznak a tengerhez, és el kell fogadni jelenlétüket, együtt kell élni velük, mert szomorú látni az ürességtől pangó tengerpartokat.