Csempe nem maradt szárazon
A búvárkodásról2/4. oldal
Ekkor már csak egyedül tartózkodtam a szárazon a Padavanok közül. Tamás ,Jedi-mesterem erőteljesen invitált a víz felé. A medencétől nagyjából 20 méterre, a bázisomon ülve gyorsan felvettem mindent: pipa, békatalp, kukker, dzseki. (Ekkor még ezen a néven ismertem őket.) Bár előre elmondták, a tappancsot csak a víz mellett vesszük fel, én úgy gondoltam, időt spórolok drága oktatóimnak. Ekkor ismét szembesültem a szörnyű valósággal, mert nem tudtam ülő testhelyzetből felállni. Átfordultam hát a hasamra, magam alá temettem a kezeimet, feltoltam fenekem, majd a hátam, próbáltam így felállni. A lábaim magam alá gyűrésével még jobban meggyűlt a bajom, hiszen akkora volt a talp, mint egy péklapát. Ha kívülről kellene lefestenem magam, úgy támaszkodtam ott a füvön, egyenlő szárú háromszöget formálván testemmel, mint amikor a Michelin-baba futóversenyre készül, és próbálja esetlen lábait belepasszírozni a rajtgépbe. Ha láttak a napozni vágyók, vagy a vízben lubickolók közt pirospozsgás 4 éves forma kisgyermek engem ezen bonyolult művelet közben, utóbbi azóta biztos minden héten megkérdezi anyukájától: "Anya, így születik a búvár?"Eközben Tamás mester erőteljesen gesztikulálta, hogy a talpat még nem vesszük fel, de én addigra már a csuklyát, pipát is a helyére illesztettem, így ezt nem hallottam. Ez már elég volt oktatómnak, hogy személyesen jöjjön értem burkolt mosoly kíséretében, ám amint megláttam, még mindig a földön agonizálva, fenékkel az ég felé, kezeimen támaszkodva, fejem oldalra fordítva mutattam neki: "Megállj, ezt majd én megoldom!" Meg kellett őriznem emberi méltóságom. Pár momentummal később, teljesen felöltözve rohantam lassított felvétel mellékszereplőjeként a rajtkőhöz, csak úgy csattogott a talp a betonon, nehogy valaki figyelmét elkerülje. Igen, azt is elmondták, hogy nem futunk a talpban, pláne nem előre, de én az előző csorbát köszörülvén akartam boldogan bizonyítani: megy ez nekem!
Szemem sarkából láttam, ahogy a strandolók a saját kis pokrócukon ülve, napfényben fürdőzve valami kis érdekességre vágyva tekintgetnek körbe, hátha valamivel el lehet még ütni azt a kis időt, melyet napozásra szántak, majd hirtelen egymást noszogatva reám mutogatnak, majd sorra estek hátra nyitott szájjal. Hangokat nemigen hallottam futás közben, mert el voltam foglalva azzal a számomra új és érdekes jelenséggel: ha kurjongatok a pipámba, nyakam időnként kitolva, mint a szurikáták, visszahallom más hangnemben a kapucnin keresztül. Rá se hederíts, mondtam magamnak, ha végre sikerül beugrani a vízbe, ott már minden búvár egyforma, senki sem fog tudni később megkülönböztetni a többiektől. Sajnos ez sem így történt, de erről majd később írok.
Szerencsére nem engedtek be rögtön a vízbe, hiszen megérkezve a medencéhez már akkora lendülettel rendelkeztem, valamint úgy megcsúsztam a vizes betonon ismét, hogy másodpercenként változott drasztikusan testhelyzetem: hol a fejem lógott előre, mint a célszalagot átszakítani készülő rövidtávfutóé, hol pedig a lábaim álltak előre az ég felé, mint a kezdő focistáé, aki ollózásra készül. Tamás megfogott, megállított, és megnyugtatott. A talpat büntetésből le kellett vennem, majd ismét fel. Rövid boticsek után felkészített a víz meghódítására.
A haditerv a következőképpen nézett ki: mellény felfúj, automata szájba, felszerelés megfog, nagyot lép, majd a felszínen csere a pipára, és lélegzik. Nem is bonyolult. A gondos tervezést precíz kivitelezés nem követte, ugyanis a nagylépés, bár elmagyarázták, és már láttam is többször bemutatva, nem sikerült teljesen tökéletesre. Ennek legfőképpen az volt az oka, hogy én ballábas vagyok, de a bal uszonyomra ráléptem a jobb uszonyommal, így hát ez egy nagy dőlés lett leginkább. Attila már várt rám a vízben, de ezt látván egy kis levegőt eresztett ki mellényéből hogy még lejjebb süllyedjen, nehogy őt is felismerjék.
Ahogy bebillentem a vízbe, azonnal kicsúszott a számon egy nagy HűHA, de a HA-val egyidejűleg ijedtemben kiköptem a csutorát is a számból. A kellemesen cirógató hegyvidéki palackozott friss levegő helyébe a nyomokban emberi vizeletet tartalmazó klóros strandvíz lépett, így precíz, minden részletre kiterjedő megfontolt mozgásomat felváltotta ismét a kurjongató, sérült szurikátaimitáció, csak még hozzátettem egy kis hónaljból végrehajtott esetlen csapkodást is, mert hát búvárok vagyunk vagy nem?
Az írás a következő oldalon folytatódik!
(átlag: 4.5) átlagos nehézségű 
Kecskemét
