Albumhoz klikk a képre.

Akkor már az összes ott tartózkodó hal megpróbált biztonságos helyet találni éjszakára, több-kevesebb sikerrel. Érdekes volt, hogy a cápák élén egy elég viharvert black jack haladt. Az első pillanatokban nem tudtam mire vélni, de nem kellett sokat várnunk, hogy hogyan is dolgoznak együtt. Hamar kiderült hogy a cápák nem túl jó vadászok, és csak akkor veszik észre az áldozatot, hogyha rezgést bocsát ki, vagyis ha mozog. Így ha a black jack hirtelen lecsapott, az összes cápa követte és megpróbálta becserkészni az áldozatot.

 Fura látvány volt, amikor egy pár négyzetméteres szikladarabon több tucat cápa kavargott, izgett-mozgott, egymásba harapott, a szikla recsegett- ropogott. Az áldozatot már nem láttuk, csak az óriási kavarodást. Szemtanúi lehettünk annak, mikor a cápák bemértek egy halat, egy ideig kergették, de amikor a hal megállt, akkor a cápák szépen elúsztak mellette.

A természet alkalmazkodását mutatja, hogy a cápák megtanultak a búvárok lámpáinál vadászni, így ahol a legtöbb fény volt, általában ott volt a legnagyobb akció is. Ennek kordában tartása érdekében egy búvártúrán két alkalommal merülhettünk éjszakait a Coral Gardennél.



Kalapács banda

A dél-nyugat felől érkező szél a sziget másik oldalára kényszertett minket. Így merüléseiket a szigetnek erre az oldalára szerveztük, első célpontunk a híres Dirty Rock volt, egy kis kopasz sziget nagyjából 2 mérföldre északkeletre a főszigettől. Az elhelyezkedéséből adódóan az uralkodó áramlatok ezt a kis szigetet találják el először és válnak két irányba. Az elmúlt években megtanultam, ha van áramlat, akkor van nagy hal is, és ez ismét bebizonyosodott. Lemerülés után a szituáció hasonló: megbújni, nem mozogni és várni és várni, mert jönni fognak. Az elmúlt hetek legjobb pöröly akcióját sikerült meglesnünk. De sajnos 40 méteres mélységben a 10 perc hamar elszalad, ekkor gondolkoztam el egy zárt rendszerű újra légző berendezésen, bár eddig nem voltam híve ennek a technikának, de most bizonyára jó szolgálatot tehetett volna, és nem kellett volna az ájulás határáig sem visszatartani a lélegzetem.

A terv szerint megkerültük a szigetet, ahol már nincs áramlás, miközben áthaladtunk egy kis csatornán. Emelkedés közben óriási jack halakból álló rajt láthattunk, szinte megszámlálhatatlan mennyiségben. Elérkezve a csatornához megtanultam mi is az az igazi áramlat. Elkapott és azonnal a hiperűrbe repített, úgyhogy reagálnom kellett, ha nem akartam Galapágoszig menni. 

A fehérfoltú szirtcápák unottan úszkáltak fel alá, több tíz márványos rája szinte alig mozogva repült el mellettem, miközben én az életemért küzdve kapaszkodtam egy sziklakiszögelésben. Elengedve egy perc alatt a szikla másik oldalán voltam, és az áramlás egy csapásra megszűnt. A biztonsági megálló alatt fiatal fekete foltú szirtcápák voltak a játszótársaink. Ez merülőhely egyik kedvencünk lett a leírtak miatt, szinte minden nap visszatértünk. Ahogy teltek a napok a szél is enyhült, és lehetőségünk adódott az eddig szeles helyeken is merülnünk.

Talán a sziget egyik leghíresebb merülőhelye Alcyon, amit 1986-ban Cousteau fedezett fel, amikor expedíciót vezetett a szigetre. Gyakorlatilag egy 20 méter mélyen lévő sziklacsúcs körülötte mindenhol a végtelenbe leszakadó mélységekkel. Ez a merülőhely esik a legtávolabb a szigetektől, és még a 2-3 méteres hullámok sem sietnek a segítségünkre, ha a felszínen egy búvárt kell megkeresni, nem beszélve az eddig is említett áramlatokról, és egyik irányban sincs szárazföld 600 km-nél közelebb. Ellenőrzöm a rádiós irányadómat a biztonság kedvért, és a kötél mentén már merülök is. 

Az áramlat közepes, elsők között érem el a vizaalatti hegy csúcsát ahol szinte mindenhol pöröly. Keresek egy szimpatikus sziklát a szélen, ahol szemtől szembe találkozhatok a kékből visszatérő több százas pörölycápa rajokkal. Pár perc elteltével jönnek, egyszerre 5-10 példány is, esetenként igen közel. Hihetetlen érzés, amikor karnyújtásnyira úszik el a természet eme furcsa teremtménye. Várunk, hátha azon szerencsések egyike lehetünk, akik megszemlélhetik, hogy a víz alatti égboltot pörölycápák hada borítja. De sajnos most a nagy csapat elkerül bennünket. Lehet, hogy az áramlás nem volt elég erős, hogy a sziklák közelében jöjjenek vagy ismét az a pár pillanat nem volt elég, amit lent tölthettünk, de ez sajnos soha nem elég. Felemelkedés közben még pár darab silky cápa teszi tiszteletét.

A hetedik merülés nap gyorsan telik. Két fő témánk maradt még az ezüst foltú szirt cápák, és egy igen különleges élőlény, a piros szájú denevér hal, ami csak a Cocos szigeteknél honos. Az ezüst foltú szirt cápa minden nap késő délután érkezik meg a sekély tisztító állomáshoz a part közelében. Ismét nincs semmi más dolgunk, mint kiválasztani a megfelelő helyet és várni. Pár perc múlva mégis jelenik. Méltóságteljesen közelít, ügyet sem vet ránk, és máris kezdődik a kezelés, szép lassan teszi a köröket... Pár perc múlva egy bébi, alig 60 centis kis ezüst is feltűnik majdnem teljes a család. A merülő helyen találhatóak az aljzaton mászkáló denevérhalak is.

Az írás a következő lapon folytatódik!