»» ««

Tengertisztítás az Adrián

Adria

Egyre több helyen fognak össze a tenger megóvásáért, Pag-on már lezajlott a tengertisztítás, de Punatban még csatlakozhatsz.

Pag tengertisztítás,
albumhoz klikk a képre.
Horvátországban is több helyen dolgoznak együtt a helyi közösség tagjai, a környéken dolgozó búvárbázisok illetve az önkormányzatok azért, hogy a lehető legtöbb hulladékot emeljék ki a víz mélyéről. Természetesen az ilyen programok jellemzően szezon előtt vagy után vannak, amikor a turistákat nem zavarva lehetséges dolgozni. Már csak azért is érdemes tavasszal elvégezni az efféle feladatokat, mert a nyaralókat így tisztább tenger várja.

A Pag szigeti Novaljában lehettünk a közelmúltban szemtanúi egy április végi szemétszedésnek. A felállás itt is az volt, hogy az önkormányzat szervezésében lelkes búvárok dolgoztak, az őket segítő hajókra került a szemét, amivel végül a konténert töltötték meg. A búvárbázisok is támogatják a tenger megtisztítását, palackot vagy felszerelést bíztosítanak. Ebben az évben a stara novaljai Blue Bay bázisról érkeztek a palackok szép számmal.

A Novalja előtti hosszú partszakasz, a kikötő több pontján bukkantak fel időről időre a búvárok, akik kiadták "leleteiket" a csónakokra vagy zsákokba tették a kisebb kommunális szemeteket még a víz alatt. Ha az ember csak egy-egy hajót vagy búvárt figyel, akkor talán nem látszik olyan soknak a kiszedett szemét, ám elég megnézni a part felé tartó csónakokra felhalmozott zsákokat, és máris máshogy fest a kép. Hasonlóan elgondolkodtató volt, amikor a konténerhez sétáltam hogy belenézzek, és azt láttam, színültig sikerült azt megtölteni. A lelkesedés tehát a borongós, esős idő ellenére nagy volt- a tenger és minden tengerimádó szerencséjére. A számok magukért beszélnek: nagyjából 30 búvár vett részt az eseményen és összesen egy tonnányi szemetet szedtek össze, ami többnyire kikötői hulladék volt.

Különös, mi motiválja a szemétszedésre a csípősen hideg, 13 fokos vízben a búvárokat, hiszen ez azért nem nevezhető egy tipikus élménymerülésnek. A helyzet viszont az, hogy nem kevés ember, nem kevés helyen szállt már vízbe ilyen akciók keretében, és ebben bizony a magyar búvárok is jeleskedni szoktak. A novaljai szemétszedés egy újabb példa volt arra, hogy ha megvan a szándék, a közösség akarata, akkor partnert is lehet találni egy-egy ilyen programhoz. Az önzetlenül dolgozó búvárok nem várnak semmit cserébe munkájukért, az önkormányzat által szervezett záró vacsora inkább csak kedves gesztus, ám még ez is lehetőséget teremt az ismerkedésre, beszélgetésre- és a következő hasonló rendezvény programjának egyeztetésére. Mert sejthető módon bizony jövőre is ott lesznek a búvárok a víz alatt és segítőik a parton.

Ha valaki úgy érzi, szeretne részt venni egy ilyen eseményen még nincs elkésve. Krk szigeten, Punat városban 2010. május 8-án Öko-nap néven 14. alkalommal rendezik meg az öböltakarítást, melynek keretében a punati öböl kerül megtisztításra búvárok, csónakok, hajók és a helyi hatóságok segítségével.
Találkozó reggel 8:00-kor a főtéren, ahol a résztvevők átvehetik a gyűjtő hálókat, zsinegeket és kesztyűket, valamint kijelölik számukra a megtisztítandó területeket. A város vezetése a munka befejeztével a résztvevőket ebéddel vendégeli meg, és mindenkinek emlékpólót ad ajándékba. Ezen a rendezvényen is van magyar érintett, az Octopussy DC felajánlása, hogy az öböltisztítás munkálataihoz a búvárfelszereléseket, palackokat a készlet erejéig díjmentesen biztosítja. Jelentkezni május 4-ig lehet.
Kapcsolódó írásaink:



 5. hopposztkopp 2010 máj 01. 22:13  
Pont a punati öböl és (gondolom)kikötő? Oda elég néhány hosszúnyelű gerebje.

Persze megtisztelő a figyelem és a kedveskedés. Bizonyára a jó hangulat és tsi.. mind meglesznek. Tuti jó buli. Csöppet irigykedem is. Bizonyára könnyebb sora van akinek már csak erre van gondja és ideje. .-)
 4. Káplán 2010 máj 01. 15:27  
Nem kell mindig mentegetni az emberi hibákat.
 3. pygmy 2010 máj 01. 15:10  
A cél nemes, merülni jó, összejöhet kellemes társaság és garantált a jó hangulat.
 2. Bunny 2010 máj 01. 12:46  
Kiszedtek pl. kukát belőle, azt nyilván nem beledobták, hanem mondjuk egy vihar szórta bele. Mellesleg meg demagógia lenne azt várni, hogy mindenki odafigyel a környezetére, sajnos tirpák bunkók mindig is lesznek, ha bünteted, ha nem, le fogják sz*rni a környezetet. Ne várj sokat az emberiségtől :-(
 1. Káplán 2010 máj 01. 10:55  
......Már csak azért is érdemes tavasszal elvégezni az efféle feladatokat, mert a nyaralókat így tisztább tenger várja.......
......... csónakokra vagy zsákokba tették a kisebb kommunális szemeteket még ....

Rendkivül tisztelem a búvárok áldozatos munkáját. De miért van rá szükség?  A nyaralók vagy az őslakosok áldásos tevékenysége miatt?  Akkor nem a helyi hatóságnak kellene sokkal erőteljesebben fellépni a szemetelők ellen?
Mintha hallgatólagosan szemet hunynának a szemetelés fölött, mondván majd a búvárok összeszedik a szemetet. Ne legyen már a tenger átmenetileg sem szeméttároló.



Merülőhelyek

Small Giftun / Police station

Egypt, Red Sea

3/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés fal merüléskorallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal delfin

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés